Életmód

Óvatos optimizmussal nyílik újra Budapest

A járvány első hullámának enyhülésével lassan visszatér az élet az utcákra, üzletekbe. Körülnéztünk a fővárosban.

A koronavírus-járvány megjelenése bő két hónapra házi karanténba kényszerítette a világ lakosságának jelentős részét, ami alól természetesen Magyarország sem volt kivétel. A hivatalos „zárásra” a március 16-val kezdődő héten került sor, de voltak, akik már ezt megelőzően is home office-ba vonultak, persze ha megtehették.

Nem tehették meg azonban ezt azok, akiknek munkaköre, üzlete, cége olyan tevékenységet végez, amely összeegyeztethetetlen a fizikai jelenlét hiányával. A nem az alapvető szolgáltatások körébe tartozó kisebb, jellemzően családi vállalkozásokat ez különösen rosszul érintette, hiszen ők hetekre bevétel nélkül maradtak, miközben a számláikat, bérleti díjaikat nekik is fizetni kellett.

Most, hogy bő két hete Budapesten is feloldották a korlátozások javát – a 65 évnél idősebbek 9-től 12 óráig tartó idősávja például még most is előírás – körülnéztünk, hogy mennyire tért vissza az élet a főváros üzlethelyiségeibe. Vizsgálódásunk természetesen nem reprezentatív, de igyekeztünk minél szélesebb palettáról válogatni a kérdezősködésünk során. Sajnos, a média állapotát jól mutatja, hogy érdeklődésünket több helyen is enyhe gyanakvással fogadták.

Hiába mondtuk, hogy nem politikai vagy gazdasági kérdésekre szeretnénk szenzációs válaszokat kicsikarni, csupán a tapasztalatokra vagyunk kíváncsiak, nem egy helyről komor tekintettel elhajtottak minket, de szerencsére az alábbi helyeken nagyon kedves és segítőkész emberekkel találkoztunk.

Többször volt olyan érzésünk, hogy ők már annak is örülnek, hogy egyáltalán kinyithatták az üzletet, ha pedig vásárló is betévedt hozzájuk a beszélgetéseink során, látszott, hogy mindkét fél élvezi, hogy ha csak pár percre is, de visszatérhetett a megszokott kerékvágásba. Persze maszkban és a távolságot megtartva, de azért mégis újra betérhetünk a kedvenc kávézónkba, ruhaboltunkba vagy épp bringaszervízünkbe, kinek-kinek igényei szerint. Lássuk, mit mondanak az újra nyíló Budapest üzleteiben.

„A külföldi diákok és a turisták nagyon hiányoznak”

Ezt a Lónyai utcában álló trendi kávézó pultosa, Patrik mondta, amikor arról érdeklődtünk, hogy megy a bolt, amióta újra elkezdett mozgolódni az élet a fővárosban. Nekik nem kellett teljesen bezárni, de rövidített nyitvatartással, „csökkentett módban” üzemeltek és egyből megérezték, hogy a környékről eltűntek az egyetemisták, főiskolások, na meg a közeli Ráday utca környékén grasszáló turisták is.

Patrik (fotó: Neményi Márton)

Patrik (fotó: Neményi Márton)

Amikor ott jártunk, ez nem feltétlenül érződött, az egyetlen nagyobb asztalnál négytagú társaság üldögélt, mire pedig a fotózással is végeztünk, már érkeztek is a következő, koffeinéhes vásárlók. A nyári időszaktól nem várnak sokat, de remélik, hogy az ősz érkezésével újra megjelennek a környéken a diákok és persze idővel a külföldiek is.

„A péksütemények húztak ki a csávából”

Ezt már Nóri mondja, egy Ráday utcai csokiüzlet egyik tulajdonosa. Az idézett mondat annyira igaz, hogy elsőre inkább pékségnek néztük az üzletet, belépve azonban megpillantottuk a kézműves bonbonválasztékot, amit nem is tudtunk otthagyni egy kis vásárlás nélkül. Nekik nagy szerencséjük volt, mivel az élelmiszerboltokra vonatkozó szabályozás szerint a korlátozások időszakában is tudtak üzemelni, igaz, a forgalom mértékének változását nagyon látványosan megérezték: „aznap, amikor kijött a rendelet, valamikor dél környékén számoltak be róla, addig ugyanolyan volt a forgalmunk, mint korábban, onnantól viszont, mintha elvágták volna” – tette hozzá Nóri.

Az üzletet azonban gyors reagálással meg tudták menteni, mivel hamar kibővítették a péksütemények választékát és az országban az elsők között álltak át a házhozszállításra, így a házhoz rendelt finomságokkal végül át tudták vészelni az elmúlt heteket.

Nóri (fotó: Neményi Márton)

Nóri (fotó: Neményi Márton)

A „normálhoz” való visszatéréssel kapcsolatban azonban még bizonytalanok, különösen, hogy bonbonkészítő tanfolyamaikat az Airbnb-n keresztül is népszerűsítik, a szálláskereső szolgáltatás azonban a turizmus lenullázódásával gyakorlatilag tetszhalott állapotba került, így egyelőre még nem tudják, mikor indulhat újra az üzletnek ez a szelete.

Budapesten vágják a hajat az indiai srácok

Szintén a Lónyay utcában bukkantunk az indiai testvérpár, Sagar és Banty fodrászüzletére. A két srác másfél éve érkezett Magyarországra, főiskolai tanulmányaik mellett pedig fodrászként keresik a kenyerüket. Azaz, keresték, hiszen a járvány őket is karanténba parancsolta.

Most már egy hete nyitva vannak, igaz, a vendégek még nem tértek vissza teljes létszámban, a korábbi átlag kevesebb mint fele, aki már bejelentkezett: napi 15 helyett most napi 4-5 vendéggel kell megelégedniük. Nagyon remélik, hogy nyár közepére helyreállhat a helyzet, de, mint mondták, a vendégek egyelőre még egy kicsit tartanak a koronavírustól.

Sagar és Banty (fotó: Neményi Márton)

Sagar és Banty (fotó: Neményi Márton)

„Mi már a hivatalos zárás előtt bezártunk”

Ezt már Sándor mondja, egy közeli keresztutca tetoválószalonjában. Ő és kollégája, a homlokán is kivarrt Ádám már március elején lehúzta a rolót, a nemzetközi tetováló-közösségekben látott példát követve. Nekik is hiányoznak a turisták, mert, mint megtudtuk, ma már egyáltalán nem szokatlan, ha egy az országban tartózkodó külföldinek megtetszik, például egy budapesti híd vagy más jellegzetesség azt a nyaralása alatt magára varratja. Az sem segítette a szalon helyzetét, hogy a kozmetikusokhoz és a fodrászatokhoz hasonlóan nem igazán kaptak segítséget, támogatást a rendkívüli helyzetben.

Sándor és Ádám (fotó: Neményi Márton)

Sándor és Ádám (fotó: Neményi Márton)

Most egyelőre óvatos fokozatossággal nyitnak újra, az első vendégeiket a visszatérő, régóta ismert kliensek jelentik, akikkel kölcsönös a bizalom. Egy esetleges fertőzéstől nem tartanak különösebben, hiszen, a munka jellegéből kifolyólag eleve nagyon biztonságos, fertőtlenített körülmények között dolgoznak.

„Most már az impulzusvásárlások működnek”

A Mester utcában üzemel a különleges kombinációjú kávézó-kerékpárüzlet és szerviz, ahol Gyuri mesél az elmúlt hetek tapasztalatairól. Mint mondja, a kávézó forgalmán természetesen érződött a karantén hatása, a terasz megnyitása pedig egyelőre nem hozta vissza a vásárlókat, igaz, ez az időjárás számlájára is írható.

Gyuri (fotó: Neményi Márton)

Gyuri (fotó: Neményi Márton)

Azt gondoltuk, a bringaüzlet forgalmára talán pozitív hatással lesz, ha az emberek kerülik a tömegközlekedést, Gyuri azonban felvilágosít, hogy az ő üzletükben inkább a felső kategóriás, prémium bringák állnak, az elmúlt hetekben azonban inkább a sufni vagy a pince mélyéről előrángatott, rozsdás öreg bicajok szaporodtak el inkább a kerékpárutakon. A jövővel kapcsolatban ők is bizonytalanok, hiszen rengeteg tényezőn múlik, hogy visszatérhetnek-e a megszokott üzletmenethez. 

„Reméljük, hogy nem lesz második hullám”

Ebben bízik Adrienn, a Lövőház utca egyik házának aljában üzemelő drogériával kombinált ruhabolt egyik tulajdonosa. Az üzlet polcain különféle aromaterápiás fiolák és kozmetikumok sorakoznak, a helyiség másik felén ruhákból válogathat a betérő vásárló. Utóbbi „részleg” Ritáé, aki épp a járvány beköszöntekor nyitotta volna másik üzletét pár sarokkal arrébb.

„Nagyon kihalt volt az egész utca, annak ellenére, hogy pár kávézó végig nyitva volt” – meséli Ruta, hozzátéve, hogy a ruhák iránti érdeklődés szinte megszűnt, ahogy az ország bezárkózott. Érthető is, elvégre az otthoni karanténban nem igazán volt szükség divatárura, a tavaszi időszakot lefedő járvány után pedig már a nyári vásárlásokba is „belemart” a koronavírus.

Rita és Adrienn (fotó: Neményi Márton)

Rita és Adrienn (fotó: Neményi Márton)

„Sokan úgy vannak vele, hogy most már inkább nem vesznek új ruhákat nyárra, talán majd ősszel” – teszi hozzá, elárulva, hogy a járvány előtti forgalomnak nagyjából a 60 százaléka tért vissza eddig.

Nem ők az egyetlenek, akik úgy érzik, a koronavírus Magyarországi helyzetét – pontosabban a lakosság által nagyrészt példásan betartott korlátozó intézkedések miatt a fertőzések alacsony számát – látva úgy érzik, talán túl vagyunk a nehezén.

„Reméljük, hogy nem lesz második hullám” – mondja Adrienn, aki hozzáteszi, vásárlói a társadalom különféle rétegeiből kerülnek ki, a közeli Rózsadomb lakóit érthetően kevésbé viselte meg a kényszerű bezártság, de a kevésbé jól keresők esetében érződik, hogy mostanában inkább az alapvető háztartási cikkekre költöttek. Igaz, az aromaterápiás készítményeket az alternatív gyógyászat hívei továbbra is keresik.

„A tavalyi bevételünket elvitte a járvány”

Ezt már pár sarokkal távolabb Ervin mondja, akit egy, a környékből üdítő változatosságként kilógó, elektromos szerelvényeket és villanyszereléshez szükséges szerszámokat, kiegészítőket forgalmazó üzlet pultja mögött találunk.

Ervin (fotó: Neményi Márton)

Ervin (fotó: Neményi Márton)

„Mi inkább a környékbeli lakókat szolgáljuk ki, így nem igazán gondolkodtunk internetes jelenlétben, webshopban” – meséli. „Azt tapasztaltuk, hogy az építkezések ugyan nem álltak le, viszont a lakásfelújítások igen, ezt persze megéreztük. Az elmúlt hetekben-hónapokban ugyanis a megtakarításainkat kellett felhasználni, ezzel a tavalyi bevételünknek búcsút is tudtunk inteni. Reméljük, ha lesz is második hullám, az talán enyhébb lesz.”

További cikkeink a koronavírussal kapcsolatban: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.