Szabadidő

Időjárás: figyelmeztetést adtak ki a heves zivatarok miatt

Azért van jó hírünk is: nem kell temetni a hétvégét a szombati nagy esőzések miatt.

A szombati felhős, csapadékos, hűvös időt követően vasárnap már sok napsütésben lesz részünk, a hőmérséklet az ország legnagyobb részén meghaladja a 30 fokot – írja a kiderül.hu.

Az OMSZ szombati veszélyjelzése szerint felhőszakadás veszélye miatt Vas megyére elsőfokú, az ország többi területére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Zivatarveszély miatt szintén az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Figyelmeztetést adott ki az OMSZ

A heves zivatarok után vasárnapra javul az időjárás. Fotó: getty

Vasárnap

Éjszaka a Dunántúl nyugati részén kiderül az ég, és reggeltől az ország többi részén is vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Napközben erőteljes gomolyfelhő-képződés kezdődik, illetve délután nyugaton megnövekszik a fátyolfelhőzet is.
Éjjel nyugat felől egyre nagyobb területen megszűnik a csapadék, napközben a középső országrészben szórványosan, keletebbre több helyen várható zápor, zivatar.
Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, szélerősödés csak zivatar környezetében lehet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

Hétfő

Csökken a felhőzet, naposra fordul az idő. Erőteljesebb nappali gomolyfelhő-képződés inkább csak keleten, északkeleten lehet.
Északkeleten szórványosan zápor, zivatar is valószínű, másutt legfeljebb néhol alakulhat ki záporeső.
Az északi szél helyenként megélénkül, zivatar környezetében átmenetileg megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.

(Nyitó kép: getty)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése