Az egyik első erotikus regényt, a Két szerelmes históriáját (Euralius és Lucretia) egy Enea Silvio de’Piccolomini nevű, szépreményű sienai fiatalember írta, a mű pedig hamar a 15. század egyik legnagyobb és legbotrányosabb sikerkönyvévé vált, egyébként teljes joggal, hisz mai szemmel is igen élvezetes és meglehetősen frivol olvasmány. A dolog érdekessége, hogy valamivel később Piccolomini be is tiltotta saját regényét, igaz, akkor már nem volt olyan nagyon fiatal, és nem is így hívták, hanem II. Pius pápa néven ült Szent Péter trónján. Ugyan literátusi vénája a beiktatása után sem apadt el, és több fontos mű is fűződik a nevéhez (köztük az önéletrajza, amivel máig egyedülálló a pápaság történetében), sajnos a szexuális élet izgalmai már nemigen foglalkoztatták.
II. Pius (forrás: Papal Artifacts)
Nem így számos elődjét és utódját, akik nemcsak írtak róla, hanem buzgón, olykor profikat is megszégyenítő szakértelemmel vetették bele magukat a féktelen bujálkodásba. Törvénytelen (és néha törvényes) gyermekeket több szentatya is elpottyantott, rendszerint még az egyházi karrierjük előtt, a stílusosabbak néha utána is, de ebben az összeállításban most csak a kirívóbb esetekkel foglalkozunk, pusztán az utódok nagy számával nem lehetett automatikusan bekerülni.
A túlfűtött pápai szexualitás talán a 10. és a 11. században hágott a legmagasabbra. A katolikus klérus történetében ez volt az ún. Saeculum Obscurum, a Sötét Kor, amikor egy óriási befolyással, ám annál kevesebb gátlással bíró nemesi család irányította Rómát. A magát konzulnak és szenátornak kinevező Tusculani herceg, I. Theophülaktosz és leszármazottai csaknem egy teljes évszázadon keresztül ültették a pápai trónra különféle kreatúráikat vagy valamely családtagjukat. Ha pedig hinni lehet a beszámolóknak, úgy ebben a korszakban a pápák minden bizonnyal permanens erekcióval rohangáltak egész nap a Lateráni palotában vagy tulajdonképpen bárhol az Örök Városban.
III. Sergius (forrás: Wikipedia)
A legendásan pocsék megítélésű III. Sergius pápa például nemcsak azzal írta be magát a történelembe, hogy egy volt pápát és egy volt ellenpápát is kivégeztetett, hanem azzal is, hogy viszonyt folytatott Theophülaktosz lányával, az akkor 15 éves Maroziával, gyermekük pedig XI. János néven lett Róma püspöke. Ilyesmire, hogy egy pápa törvénytelen fia maga is pápa legyen, sem azelőtt, sem azóta nem akadt példa. A gazdag, gyönyörű és megrögzött intrikus Marozia, kinek személye akár egy külön cikk tárgya is lehetne, talán a történelem legavatottabb, legbiztosabb kezű pápacsinálója, fia mellett két unokája, két dédunokája és egy ükunokája is a katolikus egyház fejévé vált. De az asszony nem csak az egyházi főméltóságok gyártásában, hanem azok eltávolításában is igen tehetségesnek bizonyult. A jó szándékú és népszerű X. Jánost (aki bizonyos források szerint nem csak Maroziával, hanem annak anyjával, Theodórával is örömmel bújt ágyba), miután az kezdett a fejére a nőni, börtönbe vetette, majd kivégeztette.
Marozia egy 18. századi ábrázoláson
Erős versenyző még a korszakból XII. János, aki talán poétikusan ifjú korának köszönhetően tényleg egy pillanatig sem tudott megmaradni a nadrágjában, és válogatás nélkül hajkurászta az éppen elérhető nőket, a férjes asszonyokat és az özvegyeket éppoly lelkesedéssel, mint az apja volt szeretőjét vagy a saját unokahúgát. Azonban János sehol sincs IX. Benedekhez, Marozia asszony ükunokájához, egyúttal legsikerültebb művéhez, az extravagáns szexpápához képest. A felettébb változatos szexuális érdeklődésű egyházfő vad, sokszereplős, történelmi drámákat idézően nagyszabású orgiákat tartott a Vatikánban, repertoárjában állítólag a bestialitás is szerepelt. Jellemző adalék, hogy Benedek negyed évszázad alatt három alkalommal is volt pápa, egy ízben úgy vált meg a címétől, hogy egész egyszerűen eladta, mert megint kellett a pénz valami hülyeségre.
II. Gyula (forrás: Papal Artifacts)
A szexuális forradalom legújabb hullámát később a reneszánsz hozta el a pápai államba. A ravasz, kíméletlen politikusként és nagy művészetpártolóként elhíresült II. Pál pápa rajongott a látványos ünnepségekért, a pompás ékszerekért, a drága műkincsekért, valamint a hamvas, fiatal apródokért. Alighanem könnyedén ki lehet találni, melyik szenvedélye gyakorlása közben halt meg szívrohamban. A sok tekintetben hasonló ízléssel megáldott IV. Sixtus gyakran szeretőit és kegyenceit, többnyire szép és fiatal fiúkat nevezett ki bíborosnak, ami bár szokatlan, de mégis rokonszenves gyakorlat. A romantikus II. Gyula pápa ugyanakkor csak egy fiúhoz, egy Innocenzo del Monte nevű volt utcagyerekhez ragaszkodott, akiből bíborost csinált, és akit maga mellett tartott élete végéig. És még mondják, hogy régen nem volt társadalmi mobilitás! A Medici-házból származó X. Leó már inkább jó családból való fiatalembereket, illetve Hanno nevű fehér házi elefántját kedvelte, és olyannyira elmerült az általuk nyújtott élvezetekben, hogy alig vett tudomást az egyre erősödő reformációs mozgalmakról.
