Már gyermekkorában megtört Gárdonyi lelke
Gárdonyi Géza rendkívül különös ember volt, személyiségét nehéz volt megérteni és elviselni is. Nem is nagyon akadt, aki erre képes lett volna. Az író Ziegler Géza néven született 1863-ban, de 16 évesen születési helye után felvette a Gárdonyi írói álnevet. Nagy szegénységben nőtt fel hat testvérével együtt, de más is nehezítette az életét: különc édesapja ugyanis magas beosztásban dolgozott, de később mindenét elveszítette. Mivel képtelen volt elfogadni új sorsát, sokszor elviselhetetlen természete miatt rendszeresen összeütközésbe került valakivel, a család szinte állandóan költözni kényszerült, mindig máshol próbáltak szerencsét. Gárdonyi gyermekkora így állandó vándorlással telt, apja haláláig szám szerint tizenhat helyen kellett új életet kezdenie gyermekként. Az író így nem kapta meg azt az állandóságot és érzelmi biztonságot, amelyre szüksége lett volna.
A beteges, gyenge fizikumú gyerek érzelmi világán nyomot hagytak az állandó költözések, környezetváltozások és apjának különös jelleme. Mindez nemcsak magánéletében, házasságában, hanem művészetében is tükröződött. Később népiskolai tanítóként, majd újságíróként kezdte meg pályafutását, de felnőttként sem igazán találta a helyét az életben, sem a munkában, sem a magánéletben. A lányok, akik neki tetszettek, mind kosarat adtak neki, a tanítást nem érezte igazi hivatásának, nyomorúságos körülményei miatt pedig teljesen kilátástalannak ítélte meg a jövőjét. Elkeseredettségében még szerzetesnek is jelentkezett, de kérelmét még onnan is elutasították. Végül a regényírásban és a költészetben teljesedett ki.
Képtelen volt megtalálni önmagát
Gárdonyi az ellentmondások embere volt. Szüleitől eltérő világlátást örökölt, ötvöződött benne a múlt és a jövő, a vallásosság és a materializmus. Érdeklődése is sokrétű volt, az irodalomtól a zenén át a festészetig minden érdekelte, de később botanikus kertet is alapított, és beutazta a világot. Egész életében kereste a szerelmet, mégsem tudott beteljesedni egyetlen kapcsolata sem, még azokkal a nőkkel sem, akiknek éveken vagy éppen évtizedeken át udvarolt. A visszahúzódó, befelé forduló emberhez szinte lehetetlen volt közel férkőzni. Vágyott a figyelemre, a szeretetre, de elfogadni nem tudta. Az ebből fakadó meg nem értettség, magányosság már gyermekkorától kísérte életét, és különféle betegségekben mutatkozott meg.
Gárdonyi Géza szülei
Fotók: Wikipédia
Apjától örökölt elviselhetetlen személyisége háborgó lelket takart, aki sehol nem találta a helyét, bárhol, bárkivel is járt a világban. Még az is eszébe jutott, hogy kivándorol Amerikába és hegedűművész lesz, vagy saját fejlesztésű vízi biciklijével szerez vagyont. Túlérzékeny volt, könnyen megsértődött, és örökre képes volt haragot tartani. Állandó költözéseivel saját maga elől menekült, és soha nem is találta meg igazán önmagát. Újságíróként nemcsak mindenhol összeveszett feletteseivel, hanem olykor párbajra is hívta őket, ennek köszönhetően egy alkalommal hat hétre börtönbe is zárták őt. Gárdonyi a művészetében is ugyanolyan különcnek bizonyult, mint a magánéletében. Bár nyitottan fordult a különféle irodalmi stílusok és írói csoportosulások felé, egyiket sem érezte igazán a magáénak. Művészetét is az állandó útkeresés és a folytonos irányváltások jellemezték.
Szerelem helyett érdekből nősült
Gárdonyi 22 évesen nősült meg. 1885. október 28-án esküdött örök hűséget Máriának, a dabronyi római katolikus pap 16 éves, törvénytelen lányának, de a házassága nem éppen úgy sikerült, mint ahogyan azt ő gondolta. A gyermekeik későbbi visszaemlékezéseiből ugyanis kiderül, hogy házasságuk nem volt boldog, sőt nem is szerelemből köttetett. Az író csak azért vette el a fiatal lányt, mert annak családja gazdag hozományt ígért neki, Gárdonyi pedig ezáltal kitörési lehetőséget látott addigi, szerény életkörülményeiből. Nem is csoda, hogy az esküvő után egy hónappal Mária már más férfi karjaiban múlatta az időt. El is hagyta újdonsült férjét, de egy idő után visszatért hozzá. Gárdonyi visszafogadta ugyan, de ez a játszma még számtalanszor megismétlődött az évek során. Bár négy gyermekük született, a boldog, meghitt családi élet mindig hiányzott az otthonukból.
Gárdonyi Géza 1880 körül
Fotó: Wikipédia
Gárdonyi már kilenc hónappal az esküvő után úgy írt kapcsolatukról: “Ennek a házasságnak vagy válás, vagy gyilkosság lesz a vége.” Végül a válás mellett döntöttek. 1892-ben végleg különváltak az útjaik, de a válást hivatalosan csak 15 évvel később, 1907-ben mondták ki. 10 hónappal a különköltözés után született egy ötödik gyermeke is Máriának, akit Gárdonyi a nevére vett ugyan, de nem volt nehéz kitalálni, hogy nem az ő fia volt. Gárdonyi házassága viszontagságainak műveiben is hangot adott, például az 1903-ban elkészült Az a hatalmas harmadik című regényében.
Titkosírással vetette papírra legtitkosabb érzéseit
Miután házassága zátonyra futott, Gárdonyi Géza harmincas fiatalember lévén tovább próbálkozott azzal, hogy megtalálja élete szerelmét. Egy ideig Feszty Árpád festőművész leányának, Margitnak udvarolt, de a család visszautasította a lánykérést. Hat éven át szerette Szarvassy Margit tanítónőt is, de a kapcsolatból végül nem lett frigy. Az évek múlásával, szerelmi csalódásaival egyre inkább emberkerülő lett, és házasságellenes, nőgyűlölő férfi hírében állt. Környezete szerint azonban egyszerűen csak “nem volt tehetsége a szerelemhez”. Nem is igazán mert közeledni a hölgyekhez, így az udvarlás fázisából általában nem jutott tovább.
Talán ezért nem teljesedett be kapcsolata Milával sem, akivel Egerben letelepedve találkozott. Mátékovicsné Tóth Ilona elvált asszony volt, akiben élete szerelmét és lelki társát vélte felfedezni az író. Kapcsolatuk mégis plátói maradt két évtized elteltével is. Mila megtestesítette Gárdonyi számára a mindig is keresett női eszményt, akinek szíve, lelke tiszta. Gárdonyit azonban még ez a tökéletesnek hitt hölgy sem tudta megmenteni saját magától. Az író ugyanis képtelen volt érzéseinek kifejezésére, annyira titkolta valódi érzelmeit, hogy még saját naplójában sem írta le azokat egyértelműen, hanem kifejlesztett egy saját titkosírást, amellyel papírra vetette a mindennapjait, legbensőbb érzéseit és legtitkosabb gondolatait.
Hipochonder volt, de nem betegségbe, hanem a boldogtalanságba halt bele
Gárdonyi végül Egerben telepedett le, ahol házat vásárolt, és bár családjának több tagjával lakott együtt, mégis úgy élt a könyvei közé temetkezve a dolgozószobájában, mint egy remete. Egészségügyi problémáit, gyomorbaját, tüdőbaját az is tetézte, hogy hipochonder volt. Előfordult, hogy fejfájásra hivatkozva két éven át nem dolgozott, és orvostól orvosig járt, rettegve egy halálos diagnózistól, míg végül kiderült, hogy csak egy olvasószemüvegre volt szüksége megromlott látása miatt.
Az első világháború eseményei és a politikában való aktív részvétel nagyon megviselték az írót. Bár szívére, májára és veséjére is panaszkodott, az orvosok azonban nem találtak nála semmilyen halálos problémát. Gárdonyi mégis meghalt. Környezete szerint azért, mert az életben nem találta a helyét, a boldogságot, ezért inkább úgy döntött, hogy feladja. 1922-ben, 59 évesen, ágyában fekve aludt el örökre.
