nlc.hu
Szabadidő

Kedződik a 2020-as Nemzeti Vágta versenysorozata

Vasárnap kezdődik a Nemzeti Vágta idei versenysorozata

Nyolc településen rendeznek előfutamokat, a döntőt a budapesti Hősök terén lesz októberben.
Nemzeti Vágta 2019

Az első, gyenesdiási előfutammal vasárnap kezdődik meg a Nemzeti Vágta idei versenysorozata. A lovasok országszerte nyolc településen mérhetik össze tudásukat a Nemzeti Vágta előfutamain szeptember 26-ig.

Idén két új helyszínen, Vácdukán és Orosházán is tartanak előválogatót, a Kishuszár Vágtát hét helyszínen rendezik meg – mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató a rendezvénysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke kiemelte: úgy készülnek, hogy megvalósulhat a Nemzeti Vágta budapesti döntője, de hogy közönséggel vagy anélkül, azt majd a hatóságokkal és az operatív törzzsel való egyeztetések döntik el. A döntő a tervek szerint október 10-11-én lesz a budapesti Hősök terén.

A vasárnapi gyenesdiási megmérettetést követően

  • augusztus 20-án Orosházán,
  • augusztus 21-én Zircen, 29-én Érden,
  • augusztus 30-án Hernádkak-Belegrádban,
  • szeptember 12-én Sarkadon,
  • szeptember 19-én Hevesen,
  • szeptember 26-án Vácdukán

rendeznek előfutamot.

Minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a budapesti döntőben, az elővágta rendezői pedig további két települést juttathatnak be.
A négy határon túli – vajdasági, felvidéki, muravidéki és székelyföldi – elővágta rendezői három-három települést küldhetnek a Hősök terére.

A Kishuszár Vágták előfutamairól az első és második helyezettek jutnak a döntőbe, valamint további négyen szabadkártyával kerülhetnek be.

A 2020-as Nemzeti Vágta gróf Andrássy Gyula előtt tiszteleg.

(MTI)

(Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs)

Még több Nemzeti Vágta az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top