Szabadidő

Nagyon szép nevet kaptak a nyíregyházi oroszlánkölykök

Ha mondatba foglaljuk a három nevet, gyönyörű üzenetet kapunk.

Július végén érkezett a hír, hogy három fehér oroszlán született a Nyíregyházi Állatparkban. A kicsik akkor már négyhetesek voltak, és a park munkatársai a látogatók segítségét kérték a névadásban.

A pályázat nyertese Simon Kristóf lett, szerintünk megérdemelten. Ezt írta ugyanis ő:

“Mivel az oroszlánok Afrikában honosak, és ők most távol vannak az otthonuktól, ezért én arra gondoltam, hogy kaphatnának afrikai neveket. Dipita, ami reményt jelent – hiszen egy kihalás szélén álló állatról beszélünk, de most három nagyon ritka fehér oroszlán született, ami reményt ad. Enam, ami azt jelenti, hogy Isten adta nekünk – becsüljük meg őket jól, és vigyázzunk rájuk! Abeni, ami azt jelenti, hogy Imádkozzatok értük! Ha egy mondatban tesszük a neveket, akkor kijön az, hogy “Isten adta nekünk a reményt, imádkozzatok értük!”

Gyönyörű nevet kaptak a kisoroszlánok. (Fotó: Facebook/Nyíregyházi Állatpark)

Gyönyörű nevet kaptak a kisoroszlánok. (Fotó: Facebook/Nyíregyházi Állatpark)

A fehér színváltozatú állatok a dél-afrikai, más néven krugeri oroszlán alfaj egyik populációjához tartoznak és csak Dél-Afrikában, a Timbavati és Kruger Nemzeti Park területén élnek. A világos színük a rejtőzködést segíti, mivel a régiót a fehér homokos folyómedrek, valamint a magas fű jellemzi. Az utódok csak akkor lesznek bézs színűek, ha a szülőállatok mindkét tagja világos bundájú.

Állatkerti híreink a közelmúltból:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top