Szabadidő

Ritka állatot találtak Nógrád megyében

Európában is ritkaságnak számít, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

Véletlen került elő egy értékes rovarfaj a nógrádi tájegységben – írja honlapján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. A romantikusan hangzó latin névvel rendelkező Bolbelasmus unicornis-ra a park egyik munkatársa figyelt fel július végén, kozárdi otthona közelében. Szerencsés tény, hogy éppen a nemzeti park területén került elő az állat.

szarvas álganajtúró hímje. (Fotó: BNPI)

szarvas álganajtúró hímje. (Fotó: BNPI)

A magyarul már kevésbé romantikus nevű szarvas álganajtúró Európában is ritka, alig 15-30 percig rajzó, és emiatt nehezen megfigyelhető, rejtett életmódú rovar. Élőhelyei egyre fogynak, melegkedvelő sztyepp- és erdőssztyepp-fajként szárazabb gyepekben, nyílt erdőkben fordul elő. Lárvái a gombában fejlődnek és bábozódnak, imágói áttelelnek, majd májustól augusztusig rajzanak.

Az állat természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

Ritka állatok és megfigyelésük:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top