Egy horror, amiből többet tanulhatsz a szerelemről, mint bármelyik romantikus filmből

Szögezzük le gyorsan: aki A Hill-ház szelleme után arra számít, hogy Mike Flanagan kísértetházas antológiasorozatának új évada is úgy ráijeszt, hogy utána a rémálmai miatt még a vécére sem mer kimenni éjjel, az jó eséllyel csalódni fog. A Hill-ház szelleme karakterközpontú történetmesélése ugyan A Bly-udvarház szellemében is visszaköszön, ugyanakkor abban a szériában az alkotók néhány olyan rémisztgetést építettek fel (rád gondolok, ferde nyakú néni), amire visszaemlékezve még ma is libabőrözni kezdek, pedig már két éve annak, hogy láttam. Az ősz egyik legnagyobb sorozatpremierje, Bly-udvarház szelleme a kísértethistóriákat egy jóval érzelmesebb, vagy akár azt is mondhatjuk, hogy romantikusabb oldaláról közelíti meg, és elsősorban nem megrémiszteni akar, hanem egyrészt puzzle-ként, lassan kirakódó történetével a feszültséget fenntartani, másrészt olyan szomorúságáradatot zúdít ránk, amit nem könnyű feldolgozni. Ahogy azt az utolsó részben el is mondják: ez nem is annyira kísértethistória, mint inkább egy tragikus love story, de végül is a kettő akár ugyanaz is lehet, igaz?

Ez nem A Hill-ház szelleme 2

A Hill-ház szelleme annak idején Shirley Jackson regénye alapján készült, és kezelte azt meglehetősen szabadon. Ezúttal egy másik klasszikus horrorregény, A csavar fordul egyet adta az alapot a sorozathoz Henry James tollából, de az alkotók az író más műveiből is bőven merítettek, tudván, hogy a regényt amúgy is feldolgozták már a filmesek párszor, és kevés alapanyag van benne ahhoz, hogy kitegyen egy kilenc epizódból álló sorozatot. A XXI. századi horrorfenegyerek, Mike Flanagan szerencsére egyáltalán nem akarta másolni önmagát. A Bly-udvarház szelleme maximum témájában, mívességében, kidolgozottságában és színvonalában hasonlít a nagy elődhöz, egyébként teljesen más utakon jár.

Nem Amerikában, hanem Angliában játszódik – bár a főhőse amerikai –, az itteni kísértetház első ránézésre akár még hívogatónak is mondható, nem tűnik rögtön félelmetesnek, a középpontjában pedig nem annyira a család, inkább a szerelem áll, és a sok szereplőnek hála azt minden létező formában körbejárhatjuk az igaz szerelemtől a bántalmazón át a megbánt házasság melletti viszonyig. A szeretet és a szerelem az, ami nem hagyja nyugodni a ház kísértet lakóit sem: mindegyikük sóvárog valami után, ami vagy az övé volt életében, majd elveszítette azt, vagy sohasem volt az övé, de mindig is vágyott rá, és a halálában sem tudta elengedni ezt a vágyakozást.

Amelie Bea Smith a Bly-udvarház szelleme című sorozatban (Fotó: Netflix)

Emlékek és fantáziák a kísértetházban

Míg A Hill-ház szelleme két idősíkban játszódott, és folyton ugráltunk a szereplők gyerekkora és felnőttkora között, A Bly-udvarház szellemében a képlet sokkal bonyolultabb. A mesélés ugyan egy darabig szögegyenesnek tűnhet, de hamar elkezdenek bombázni minket a flashbackekkel (visszaemlékezésekkel), ráadásul rendre más és más időszakba, és más és más szereplőkhöz ugrunk vissza. Ezt a széria olyan vadul űzi, hogy például egy teljes epizód erejéig még évszázadot is ugrunk, sőt akad egy olyan rész is, ami teljes mértékben az egyik mellékszereplő emlékeiben és képzeletében cikázik olyan rendszertelenül és sokszor befejezetlenül, ahogy a mi fejünkben is cikázni szoktak az emlékeink és a fantáziánk.

A sok visszaemlékezéstől a fő cselekményszál talán kissé lassúnak tűnhet a megszakítások miatt, de ezek a hosszabb-rövidebb közjátékok mindig rengeteget adnak hozzá a történethez, sőt gyakran átértelmezik a korábban látottakat. Az alkotók mesterei annak, hogy úgy csöpögtessék az információkat, hogy minden egyes új nyommal a sztori korábbi történéseit más színben láthassuk. Ez azért is hálás módszer, mert a sorozat így valósággal kiköveteli az újranézést: én például csak tegnap éjszaka fejeztem be, de már legszívesebben újra nekiesnék, mert biztosan más élményt nyújt úgy, ha már az elejétől fogva tudod értelmezni az apró jeleket.

Honnan olyan ismerős ez az amerikai au-pair?

A 25 éves Victoria Pedretti neve 2018-ig maximum néhány casting-ügynöknek lehetett ismerős, most pedig itt vagyunk alig két évvel később, és már ő az egyik legforróbb ifjonc Hollywoodban. Pedretti nevét A Hill-ház szellemében jegyezhettük meg először, ahol a család kísértetek által leginkább sújtott tagját, a súlyos traumákkal küzdő Nellt alakította szívfájdítóan. Aztán ő kapta meg a Te második évadában Quinn szerepét, ami azért is volt hálátlan dolog, mert az első évadban sokak által megszeretett Elizabeth Lail után kellett helyt állnia, és neki csodálatosan sikerült, és egy annyira Los Angeles-i csajt alakított, hogy már-már parodisztikus volt, a színésznő jó ízlése miatt mégsem ment át soha paródiába. Közben, ha csak egy apró szerepben, de Charles Manson egyik üdvöskéjeként feltűnt a Volt egyszer egy…Hollywood című Tarantino-filmben is, és végül jött a legnagyobb falat, A Bly-udvarház szellemének főszerepe. Daniként méltóságot adott a szörnyű nyolcvanas évekbeli női divatnak, és még a legborzasztóbb nadrágokat hordva és frizurákat viselve sem vált egy pillanatra sem röhejessé. Pedretti specialitása a különféle lelki traumák visszaadása, lényéből érzékenység és empátia sugárzik, ez pedig pont az a koktél, amit a rendezők annyira szoktak szeretni.

De mit akarnak a szellemek?

A sorozat főhőse Dani, a családi tragédia következtében Angliában új életet kezdő amerikai au-pair (babysitter), aki egy vidéki kúriában, a Bly-udvarházban talál állást, ahol két gazdag árvát, a tündéri, nyolcéves Florát, és az alig néhány évvel idősebb bátyját, Miles-t kell istápolnia. A ház személyzetében akad még egy morcos, de jó fej kertészcsaj, egy bölcs és gondoskodó házvezetőnő és egy jó humorú szakács is, és akkor még csak azokról beszélgettünk, akik élnek. Ugyanis mint kiderül, Dani előtt volt már egy másik bébicsősze is a gyerekeknek, csakhogy Becca szerelmes lett egy rosszfiúba, és miután a gazember ott hagyta őt, a lány nem tudta ezt feldolgozni, és öngyilkos lett az udvarház melletti tóban. És igen, a sorozat az ő történetére is bőven kitér. A gyanús jelek pedig sorra jönnek egymás után. Daninak például megtiltják, vagy inkább erőteljesen javasolják, hogy lefekvés után ne nagyon kóricáljon a ház folyosóin, reggelente pedig rendszeresen találnak sáros lábnyomokat a házban, és ugyan arra tippelnek, hogy valamelyikük alvajáró, sosem jönnek rá (csak a sorozat végén), kitől származnak a nyomok. Aztán ott van még a kis Miles is, aki egyszer tündéri kisfiú, máskor meg egy koraérett, égetnivaló kiscsávó, aki úgy osztja ki a nála jóval idősebbeket, hogy az már-már rémisztő. Flanagenék egy percig sem akarják azt játszani, hogy vajon valóban kísértetek lakják-e a Bly-udvarházat: ez már az elejétől fogva nyilvánvaló. Itt inkább az a kérdés, hogy kik ezek a kísértetek és mit akarnak az élők világától? A sorozat pedig abban remekel, hogy ezt a kérdést milyen ötletességgel járja körül, és milyen válaszokat ad rá.

Melodráma szellemekkel

A Bly-udvarház szellemétől nem ijedsz meg, de feszült leszel, és annyi szomorú történetet láthatsz a szerelemről és a szeretetről, hogy attól egy kicsit összetörik a szíved. Ugyanakkor van a sorozatban annyi remény, életöröm és szépség is, hogy a végén mégsem egy érzelmi roncsként állsz fel a fotelből, miután legördült a kilencedik epizód stáblistája. Az erős melodrámai vonalat pedig egészen kiváló színészi alakítások támasztják alá. A főszerepet játszó Victoria Pedretti olyan, mintha egyfolytában egy pánikrohammal küzdene, és ez nem is áll olyan távol a valóságtól, a ház kertészét, Jamie-t játszó Amelia Eve pedig olyan nagymonológot ad elő nekünk a szomorú gyerekkoráról, hogy azt majdhogynem lehetetlen nem megkönnyezni. A sorozat antológia-jellegét erősíti, hogy Flanagan a már említett Pedretti mellett néhány színészt magával hozott A Hill-ház szelleméből: feltűnik itt Henry Thomas, Oliver Jackson-Cohen, Carla Gugino és Kate Siegel is, ráadásul mindannyian radikálisan más szerepben, mint ahogy az előző évadban megismerhettük őket.

A Bly-udvarház szelleme (2020) (Fotó: Netflix)

A Bly-udvarház szelleme nem gyengébb vagy rosszabb sorozat, mint A Hill-ház szelleme volt, egyszerűen csak más. Azon lehet vitatkozni, hogy jobb lenne-e, ha félelmetesebb lenne, de az biztos, hogy hatással van a nézőjére, és elgondolkodtatja a szerelemről, az elengedésről és az elmúlásról. Ráadásul Henry James írásának szellemiségét úgy sikerült megtartania, hogy közben érezhetően nagyon is modern, XXI. századi adaptáció lett a végeredmény. Ha valami kellemesen borzongató néznivalót keresel halloween idejére, ennél jobbat aligha találsz.

A Hill-ház szelleme és A Bly-udvarház szelleme a Netflixen látható.