Decemberben megérkezhet az első havazás

nlc | 2020. November 11.
Az ország egyes részein akár pár centis hótakaró is kialakulhat.

Az elmúlt napokban az ország legtöbb részében ködös látvány volt a jellemző, és az előrejelzések szerint ez egészen november 18.-ig így is maradhat. A következő napokban erősen felhős, borult lesz az ég, a köd sok helyen napközben is tartja magát. Napsütésre csak elszórtan, rövid ideig lehet számítani. Bárhol lehetnek enyhe szitálások, az éjszakai hőmérsékletek 1 és 6, a délutáni csúcsok 5-11 fok között alakulnak.

Miből alakul ki a köd?

Ez a látványnak sem utolsó természeti jelenség  nem más, mint puszta fizika: mivel a hidegebb levegőnek nagyobb a sűrűsége, így az lefelé áramlik, míg a meleg fölfelé. A beszoruló nedvesség pedig eltakarja a napot, így a felszín nem melegedhet fel annyira, hogy számottevő vertikális áramlást indíthasson. Ezt nevezzük hidegpárna jelenségnek, és ennek köszönhetjük a hideg, ködös időjárás.

Az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint ugyanis ekkorra, tőlünk északra egy ciklon érezteti majd hatását, és bár még távol vagyunk a pontos prognózistól, ám hasonló időjárási helyzetekből kiindulva: November 19-étől az ország kétharmadán, a középső és az északkeleti tájakon egy-két napig gyakrabban láthatjuk a napot, ám a Dunántúl déli területein várhatóan megmarad a ködös, szürke idő. 

Ezt követően azonban komolyabb változásokra számíthatunk, pontosabban a hónap vége felé, november 27-28. környékén megérkezhet a télies hideg a Kárpát-medencébe. Ekkor az éjszakák már -2, -4 fokos fagyokat hoznak, és napközben is legfeljebb 3-5 fokot mérhetünk.

A szerelmeseinek  is jövünk egy jó hírrel: november utolsó és december első napjaiban megérkezhet az első havazás, a  síkvidéken is hózáporok alakulhatnak ki, az északkeleti tájakon pedig pár centis hótakaró is kialakulhat.

Ilyen gyönyörű lehet a téli táj:

Fotó: PixaBay

(Via: 24.hu)

Exit mobile version