Egy kutató összegyűjtötte a világ legvidámabb zenéit

nlc | 2020. November 13.
Tudományos alapossággal vizsgálta meg a népszerű dalokat.
Pioneer LaserDisc-lejátszó a 80-as évekből

A holland dr. Jacob Jolij, a Hollandiában található groningeni egyetem neurológusa arra volt kíváncsi, hogy milyen közös jellemzői vannak a vidám vagy pozitív hangvételű zenéknek – írja a My Modern Met

A szakembert a brit Alba együttes kérte fel, hogy elemezze az általuk összeállított listát, amelyen különféle, úgynevezett feelgood zenék szerepeltek.

Bár maga a kutató is elismeri, hogy erősen a személyes ízlésen múlik, hogy kit milyen zene vidít fel, a vizsgálatai során sikerült felfedeznie pár hasonlóságot. A legvidámabb dalok listáján szereplő nóták többségének ugyanis átlagosan 140-150 bpm a tempója, ami körülbelül 20 bpm-mel több, mint egy átlagos popdalé. Ez a feltételezés szerint energetizálja a hallgatókat. 

Az kevésbé meglepő, hogy a vidám dalok többsége dúr hangsorokból áll, míg a szomorkás, letargikusabb zenék jellemzően mollban íródnak. 

Jolij a számok szövegét is elemezte és arra jutott, hogy a vidám daloknak a szövege is vagy pozitív, vagy leginkább semmi értelme sincs, illetve olyan tevékenységekről van szó bennük, ami a legtöbb ember számára pozitív töltetű, mint a bulizás, a szerelem és a tánc. 

Neked melyik a kedvenc vidám zenéd? (Fotó: Getty Images)

Az összegyűjtött adatokat végül matematikai képletté gyúrta, amelyet további vidám dalokon tesztelt – sikerrel. 

Bár a hasonló kutatásokat általában szigorú formai követelményeket támasztó tanulmányokban szokták rögzíteni, azokat pedig tudományos folyóiratokban leközölni, Jolij ebben az esetben megelégedett a legvidámabb dalok 10-es toplistájával, amelyek a következőek:

További cikkeink a zene világából:

Exit mobile version