Szabadidő

Ettől a parfümtől dallamtapadásod lesz

Nem tartalmaz különleges hatóanyagot, de a névadás gondoskodik a nem várt hatásról.

Sikeres zenészből akad néhány, de olyanból, akinek már a neve hallatán dúdolni kezdi az ember a legnagyobb slágerét, már jóval kevesebbet találunk. Mindenképpen ebbe az utóbbi csoportba tartozik Lionel Richie, hiszen elég a nevét olvasni, esetleg egy fotót látni a 71 éves énekesről és azonnal felcsendül a fülünkben az 1984-ben megjelent Hello

Bár nem ezért kapta a legtöbb díjat, biztosra vehető, hogy azok, akik csak felületesen ismerik a munkásságát, ezt a számot említik, ha szóba kerül Nicole Richie édesapjának neve. 

Az énekes – aki néhány évvel ezelőtt majdnem elvesztette a hangját – ma már csak ritkán lép fel, igaz, tavaly 33 helyszínen lépett fel, épp a Hello-turné keretében. Napjainkban azonban már inkább más projektekkel van elfoglalva, például egy Curtis Mayfield-életrajzi filmnek is megszerezte a jogait még 2017-ben.  

Egy kis zsebpénz azonban még neki is jól jön, még úgy is, hogy teljes vagyonát megközelítőleg kétszázmillió dollárra becslik a szakértők. A mellékes megkeresése érdekében pedig Lionel Richie nemrég piacra dobta saját márkás parfümjét, amely természetesen – Hello by Lionel Richie nevet kapta.

Az illatszert egyébként a Walgreens áruházlánccal együttműködve dobta piacra a énekes, aki még a hatvanas években a legendás Commodores tagjaként kezdte a szakmát. A művész saját elmondása szerint a parfümben a citrusos jegyek, a narancs és a levendula illata keveredik.

Lionel Richie parfümje az énekes esszenciája

A Hello parfümhöz szemkápráztatóan pszichedelikus reklámanyag is jár (Fotó: Hello by Lionel Richie)

A parfümöt ennek megfelelően a Walgreens webshopjában vásárolhatják meg az európai érdeklődők. Ami az árat illeti, maga a parfüm 48 dollárba, azaz bő 15 ezer forintba kerül, de 30 dollárért kisebb kiszerelésű, dezodorral kiegészített ajándékcsomagot is lehet választani, a sima dezodor pedig 15 dollárba, azaz nem egészen ötezer forintba kerül.

Még több illat és parfüm az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top