nlc.hu
Szabadidő

Felmérés az internetes bántalmazásról

Minden tizedik szülő posztolt már meztelen képet a gyerekéről

Ijesztő eredményre jutottak a kutatók: a magyar szülők kifejezetten óvatlanok az interneten.
Gyerek szülővel

10-ből 1 szülő maga teszi ki gyermekét az internetes bántalmazás kockázatának, sok gyermekfotó jut illetéktelenek kezébe. Miközben egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak az ilyen esetek, a szülők még nem elég tudatosak a veszélyekkel kapcsolatban – közölte a témában átfogó kutatást végző SOS Gyermekfalvak, amely videós kampánnyal is jelentkezik.

Minden, amit kirakunk, örökre az interneten fog keringeni – figyelmeztet a gyermekek lakhatásával és örökbefogadásával foglalkozó SOS Gyermekfalvak. Olyan, mintha a hálószobánkba hívnánk meg több millió embert – áll a közleményben. Az SOS új felmérésében arra volt kíváncsi, hogyan jelennek meg a gyerekek a szülők közösségi oldalain, illetve hogyan használják maguk a gyerekek a közösségi médiát. Az online kutatásban 1371 szülőt kérdeztek meg országszerte. Az eredményekről oktatóvideót is készítettek.

Kiderült:

  • 10-ből 6 szülő oszt meg fotót kiskorú gyermekéről a közösségi médiában széles nyilvánosság előtt;
  • lényegesen kevesebben, mintegy harmaduk teszi ezt zárt csoportban, ahol csak közeli ismerősök látják;
  • túlnyomó többségük olyan fotókat tesz ki, melyen a gyermek felismerhető, csupán 7% jár el ellenkezőleg;
  • 10-ből 1 osztott már meg olyan tartalmat, amin részlegesen vagy teljesen meztelen volt gyermeke;
  • majdnem minden második felnőtt posztolt ugyanis már életében olyan képet, amin gyermeke kiskorú barátai is szerepeltek, a szülők harmada azonban ehhez nem kért engedélyt az ismerős gyerektől vagy annak szüleitől;
  • a szülőknek csak harmada állított be a kiskorú gyermek által használt számítógépen szülői felügyelet programot és közel hasonló arányban reklámblokkolót.

A szülők többsége (76%) ugyan korlátozza a gyerek napi internethasználatát, de csak legfeljebb heti rendszerességgel figyelik a gyermek posztjait a közösségi médiában. Óvatosabbak a szülők az online levelezéssel kapcsolatban, döntő többségük (64%) rendszeresen ellenőrzi, hogy kikkel levelezik a gyermeke. Miközben minden szakember a tudatosítás fontosságára hívja fel a figyelmet a hatékony védelem érdekében, a szülők fele egyáltalán nem beszélgetett még gyermekével az internetbiztonságról és 10%-uk úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem érdekli a téma.

„A gyermekvédelemben élő gyerekekről is gyakran osztanak meg a nevelőszülők fotókat. Ez még érzékenyebb téma, hiszen egyrészt nem törvényes gyámjai, szülei a nevelt gyermeknek, másrészt a gyermek hátrányos helyzetű, ami érzékeny információ. Sokszor tapasztaljuk, hogy a gyermekvédelemben élő gyerekek életük egy szakaszában nem szeretnék a múltjukat felvállalni, Meg kell adni a lehetőséget nekik, hogy maguk dönthessenek erről” – mondja Romet-Balla Ágnes, az SOS kommunikációs igazgatója.

Kiemelt kép: Getty Images

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top