A népi kultúra ismerete hozzájárul egy fenntarthatóbb világhoz

Milyen nyomait fedezhetjük fel a népi kultúrának a mi világunkban?

A népi kultúra sokféle módon jelen van a világunkban a külsőségektől kezdve egészen a mély gyökerekig, a szórakozási formáktól az egészen praktikus dolgokig. A 19. században volt az első nagy rácsodálkozás a népi kultúrára, akkor kezdték el a népdalokat, a népi szövegeket gyűjteni és amikor már lehetőség adódott rá, akkor később a zenét és a táncot is. A művészet mindig viszonyult ehhez az alaphoz, hogy felfrissüljön, ezáltal a népművészet valamilyen módon időről időre visszakerül a modern művészetekbe. Úgy látom, hogy most is van egy ilyen irány: gondoljunk akár az építészetre, a festészetre, a zenére vagy a költészetre.

Hont Angéla (Fotó: Bege NóraI

Itthon hol találkoznak vele leginkább az emberek?

Magyarországon például egy egész mozgalom épült fel az elmúlt 40 évben: a táncházmozgalom keretein belül a városi fiatalok úgy mulatnak, hogy nem diszkóba vagy jazzklubba járnak, hanem táncházba vagy ún. folkkocsmába. De ugyanúgy gondolhatunk a civil szervezetek sokaságára, melyek valamilyen népi kultúrához kötődő ágban teljesednek ki, legyen ez egy kézműves szakkör, hímzőkör, az iskolákhoz kötődő, az amatőr vagy épp hagyományőrző néptánc együttesek. 

Miért fontos a népi kultúra jelenléte az életünkben?

Úgy gondolom, ez egy nagyon jó válasz a 21. századi problémákra. Bár nem az egyetlen megoldás és nem gondolom azt sem, hogy egy az egyben kellene adaptálnunk a paraszti kultúrát a mába, de az biztos, hogy sok választ találunk benne azokra a gondokra, melyek a mai világunkban felmerülnek.

Melyek ezek?

Az egyik ilyen az elmagányosodás, ami az egyik kulcsproblémája világunknak. Bár a modern kommunikációs megoldások sokkal könnyebbé tették a kapcsolattartást akár a világ két felén élő ember között, de mégis valahogy azt látjuk, hogy az egyének sokkal könnyebben magányosodnak el, maradnak egyedül. A virtuális kapcsolat egyszerűen nem tudja ugyanazt adni, mint egy személyes, nem annyira mélyek és nem annyira megtartóak ezek a kapcsolatok; sokkal könnyebb ezekből kiszakadni, mint egy hagyományos közösségből.

Fotó: Dusa Gábor

Mi lehet ennek az oka?

A népi kultúra közösségben működik. Míg kézműveskedni egyedül is lehet,  a népi kézművesek is szeretnek csoportosan, együtt dolgozni, a megrendelőkkel tárgyalva az ő igényeikre készíteni a tárgyat, ami rögtön személyes egyeztetést, kapcsolatot feltételez, de ha a népművészetek többi ágára gondolunk, mint a tánc, a zene, a népmese – ezek nem magányos műfajok, együtt csináljuk, így rögtön közösséget is adnak. Egy másik kulcsprobléma, amivel küszködik az ember, az az identitás kérdése. Azáltal, hogy tágabb horizonton tudunk mozogni, sokkal mobilabbak vagyunk, ezért a gyökerek is sokkal lazábbak, sőt, el is szoktak szakadni. Azok a helyi, illetve családi hagyományok, amelyek eddig egyértelműek voltak, azok már nem biztos, hogy azok. Képzeljünk el valakit, aki egy idegen országba költözik: jellemző lesz rá, hogy melyek azok az ünnepek, amiket meg fog tartani és melyek azok, amiket a saját családi hagyományaiból megpróbál az ottani életébe is beépíteni. A népi kultúra egy erős hátteret, tartást, hagyományokhoz való hűséget tud adni, amivel könnyebbé válnak a hétköznapok.

Milyen gyakorlati segítséget tud még nyújtani a rég elfeledett tudás?

A mai világban állandóan szóba kerül a klímaválság és az, hogy valamit kezdenünk kell a hatalmas mennyiségű hulladéktermeléssel, illetve hogy olyan eszközökkel vegyük magunkat körül, melyek újrahasznosíthatók vagy könnyen lebomlanak, visszaforgathatók a természetbe. Erre a népi kultúra abszolút egyértelmű válaszokat ad, hiszen régen gyakorlatilag alig volt hulladék. A paraszti háztartásokban szinte csak természetes anyagok fordultak elő, nem pazaroltak, mindent felhasználtak, amit csak tudtak, ha eredeti funkciójában már nem működött, újrahasznosították. A cirok szárából seprű lett, a kukoricacsuhéból szakajtó, a disznószőrből kefe, az elcsorbult tányér kikerült a tyúkok elé itatónak. Nem akarom idealizálni a paraszti társadalmat, nem szeretném egy az egyben visszaállítani, nagyon jó, hogy ma már vannak háztartási gépeink és nem kell a patakban mosnunk, többek között ez is egy áldása a 21. századi embernek. Ám kisebb, praktikus dolgokról is beszélhetünk: ilyen az, amikor az ember elmegy bevásárolni, és saját kosarat visz magával, ami ráadásul könnyen lebomló vesszőből készül. De nem csak a bevásárlókosár, hanem a kamra is tele lehet olyan dobozokkal, tárolókkal, melyek nemcsak szépek, hanem fenntarthatóak is, és emellett nem fülled bele a hagyma, nem rohad bele a krumpli.

Fotó: Hont Angéla

Milyen tudástól fosztottuk meg magunkat?

Elődeink tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy a környezetüktől függnek, és ahhoz, hogy ők, gyermekeik és unokáik is életben tudjanak maradni, ahhoz az kell, hogy saját környezetükkel jóban legyenek, hogy vigyázzanak rá, ne zsigereljék ki. Ismerték is azt és hasznosítani tudtak egy csomó mindent. Ma ezeket el lehet sajátítani különböző tanfolyamokon, de régen már a kisgyermekek is úgy nőttek fel, hogy tudták, mely gombák ehetők, melyik gyógynövény mire való, mikor melyik mezei virágot kell leszedni ahhoz, hogy megszárítva télen teát főzzünk belőle, melyikkel gyógyítható a megfázás vagy miből lehet olyan krémet készíteni, amellyel a fájó láb meggyógyul. Ezért is vigyáztak környezetükre, hiszen tudták, hogy ettől függ a mindennapi élelmiszerük, gyógyszereik, ruházatuk.

Hogyan tudunk újra a népi kultúrából hasznos, egy fenntarthatóbb világhoz hozzájáruló tudást meríteni?

Nem gondolom, hogy most mindenkinek össze kellene pakolnia a nagyvárosokban, és ki kellene költöznie tanyára, hogy önfenntartó gazdaságokat hozzon létre, bár nyilván ez is egy működő út és vannak, akik ezt követik. Egészen kicsiben is el lehet kezdeni, akár csak azzal, hogy azokat a zöldségeket, gyümölcsöket vásároljuk, amelyek itt teremnek körülöttünk, a régi praktikákkal tartósítunk, befőttet, lekvárt készítünk és elrakjuk télire. Az is könnyen kivitelezhető irány, ahol, ha csak lehet, olyan tárgyakat használunk, melyek természetes anyagokból készülnek. A városban is lehet komposztálni, ezt is sokkal többen meg tudnák tenni, mint most. A népi játékokkal olyan készségeket, tudást tudunk átadni a kisgyermekeknek, melyek nagyon sok mindenre megtanítják őket, ilyen a ritmusérzék, a test-tudat és a szülő-gyermek kötődése. Egy olyan tárgyat megalkotni, létrehozni, is hatalmas sikerélmény, melyet utána sokáig használok, erre szintén szüksége van az embernek, hiszen ma már nem találkozunk túl gyakran ezzel az érzéssel.