Hagyományok új köntösben
A nemzeti hagyományokra, a népművészetekre előszeretettel tekintünk úgy, mint poros, idejét- és divatjamúlt muzeális szokásokra, azonban a modern világ biztos pilléreit mindig a tradíciók adják, az értékeket pedig azok képesek átadni generációról generációra, akik őrzik és életben tartják azokat. Az állandó online jelenlét, a kézzel fogható kapcsolatok hiánya, az általános magányérzés már egészen kiskorban megterheli a mai gyermekek lelkét. Ám a zene és a tánc szeretete a világon mindenhol, minden generációt végigkísér,
a néptánc pedig egyszerre az ablak a múltra, kapocs nemzetünkhöz és kulcs az egyéni boldogsághoz.
„Ez az érzés lenne a legfontosabb a mai gyermekeknek”
Soltészné Kovács Zita óvoda- és fejlesztőpedagógus, emellett megszállott néptáncos. Évek óta rendszeresen, hetente többször jár táncolni, de saját bevallása szerint még mindig tanul. A rábízott gyermekek életébe mindig igyekszik belecsempészni egy kicsit a néptánc csodálatos világából, így a Hagyományok Házában részt vett egy akkreditált képzésen, hogy hivatalosan is taníthassa azt, amit annyira szeret.
– Ahogy részt vettem a képzésen, közben eljártam táncolni és a néptánc rendezvényekre, azt vettem észre, hogy egyre mélyebbre kerülök benne. Olyan hihetetlen mélységek érhetők el, hogy most már tudom: ha öt évesen kezdtem volna, akkor sem lett volna elég az életem, hogy mindent megtanuljak. Nagyon jó közösségépítő hatása van, bárhol járunk, bárhonnan érkeznek a résztvevők, mindenki érzi: egy hatalmas család tagjai vagyunk. Ez az érzés lenne a legfontosabb a mai gyermekeknek: hogy olyan közösségbe kerüljenek, mely egy egészséges lelkületet ad számukra, ahol magukénak érezhetik a valahova tartozás élményét,
ahol feltételek és külsőségek nélkül elfogadják őket, ahol jónak érezhetik magukat. –
Magyarországon a táncház módszer kiemelt jelentőségű hungarikum, a hagyományőrzés egyik legkiemelkedőbb modellje. A táncházakba és különböző tánctáborokba a résztvevők rendszeresen érkeznek a világ mindent tájáról: akár Angliából, az Amerikai Egyesült Államokból vagy akár Japánból is.
Néptánc iskolás korban
Nóri 12 éves, óvodáskora óta néptáncol. Családjában senkitől nem látott maga előtt példát, egyszerűen csak elvarázsolta a néptánc világa. Rendszeresen járnak bemutatókra, fellépésekre, de Nóri nem csak a sikert emeli ki, amiért megéri a tánckar tagjának lenni.
– A néptánc fejleszti az állóképességünket, minden órán már a bemelegítéssel átmozgatjuk a testrészeinket. A táncon keresztül megismerhetjük a népi kultúrát, sok népdalt tanulunk az órákon, beszélgetünk a népi szokásokról is. Kézzel fűzött gyöngysorokat hordunk, amiket mi készítünk az iskolának, kézzel varrott viseletekben táncolunk, a hajunkba masnit kötünk és kopogós cipőben járunk. Gyakran lépünk fel, és nagy élmény, ha mindenki megtapsol minket, de a legjobb az egészben, hogy tánc közben többször van párcsere, így mindig minden fiú táncol minden lánnyal, ami nagyon jó csapatépítő. –
Az ún. alfa generáció tagjai, azaz a 2010 után született gyermekek már teljes mértékben az okostelefonok és érintőképernyők korszakában cseperedtek. Számukra az elektronikai készülékek képernyőjének jobbra-balra simítása lehet, hogy megelőzi még egy könyv papírjának érintését is. Életükben az online és az offline világ teljesen összemosódik, szinte eggyé válik, ezért nehéz megtalálni az egészséges határvonalat a kettő között. Az online jelenlétüket már kisgyermekkorban nehezen korlátozhatjuk, az ezt a generációt nevelő szülőknek talán még arra marad egy kis esélyük, hogy az offline térben töltött idejüket egy kicsit elnyújtsák, kitágítsák és színesebbé tegyék.
Fotó: Dusa Gábor
Jó a testnek és a léleknek
A fejlesztőpedagógus szerint nem lesz minden gyermek néptáncos, nem is ez a cél. Azonban ahogyan élményt ad, közösséget biztosít és egészséges, aktív hétköznapokat teremt, azt minden gyermeknek meg kellene tapasztalnia. A néptánc egy természetes mozgásforma, a neve is mutatja: bárki meg tudja tanulni.
– Már gyermekkorban egy olyan tartást ad a testnek és a váznak, melyet utána folyamatosan magunkénak tudhatunk. Jó a testnek, az ízületeknek, izmoknak, emellett viszont mivel térben is folyamatosan mozogni kell, ezért a téri tájékozódás is nagyon természetes módon érik meg. A mai gyermekek és felnőttek nehezen alkalmazkodnak, itt viszont van egy állandó páros viszony, folyamatosan egymást tartjuk, egymástól függünk, egymást követve mozgunk. A ritmusfejlesztést már óvodás korban el lehet kezdeni, de nem feladatlapokkal,
nem padban ülve, hanem boldogan és természetesen.
Ahhoz, hogy a súlyáthelyezések egyik lábról a másikra időben és sikeresen működjenek, a két agyféltekének folyamatosan kommunikálnia kell egymással. A keresztmozgások, amikor a kezem nem azt a mozgást végzi, amit a lábam, folyamatosan az agyi idegpályákat stimulálják. Ezekkel a lehetőségekkel kellene élni, nem csak iskolaelőkészítőre hordani a gyermekeket. –
A néptánc és a boldogsághormon
Úgy tartják: a tánc eredete egyidős az ember eredetével, sokan azonban még visszább mennek az időben: hiszen az állatok világában is találunk csodálatos, elsősorban „násztáncra” utaló példákat. A kettőt talán az különbözteti meg, hogy míg az állatok körében ez egy ösztönös jelenség, amely legtöbbször a fajfenntartáshoz kapcsolódik, addig az ember tánctevékenysége egyre tudatosabbá vált saját tudata fejlődésével, majd később a művészetek egyik vezető ágává nőtte ki magát. A valódi, hamisítatlan tánc – legyen az bármilyen – alapeleme a ritmikusság, a test mozgása, a mozdulatok ismétlődése. Minden nemnek, életszakasznak, történelmi korszaknak és nemzetnek megvolt a saját, szívből jövő és egyedi tánca. De ami mindegyikükben közös, így a magyar néptánc is ilyen: táncolás közben szervezetünk ún. endorfint, ismertebb nevén boldogsághormont termel, miközben bizonyos stresszhormonok pedig bomlásnak indulnak. A jobb és bal agyfélteke összekapcsolódásával megindul a fájdaloműző és euforikus hatást előidéző dopamin termelése is. Egyszóval: a magyar néptánc egy nagyon szerethető kulcsa a boldogságnak.
