Badass női harcosok

A második világháborúban több ország hadseregében is feltűntek női pilótanők és mesterlövészek, az egykori Szovjetunióban például 800 000 női katona harcolt a vészterhes időkben.

A nők háborús részvétele a korábbi civilizációkban jóval ritkább volt, életük főleg a hagyományosabb szerepekre korlátozódott. Ugyanakkor mindig akadtak kivételek, akik szakítottak a hagyományokkal, mind otthon, mind pedig a csatatéren. 

A teljesség igénye nélkül olyan nőket mutatunk, akik a saját korukban kiemelkedő hadászati eredményeket értek el, többezres seregek élén harcoltak, országokat irányítottak, flottákat vezettek, és többjük közvetlen ütközetben halt meg. A listához segítségünkre volt a History Hit gyűjtése.

1. Fu Hao, a nő, aki a tábornoki pozícióig jutott

Fu Hao szobra Anyang városban, a kínai Henanban (Fotó: AFP)

Már több mint háromezer évvel ezelőtt is akadtak olyan nők, akik nem éppen a hagyományos női szerep szerint éltek. Ilyen volt az ókori kínai Shang-dinasztia Wu Ding császár 60 feleségének egyike, Fu Hao.

Nő létére a legmagasabb, tábornoki pozíciót töltötte be, és egy 1976-os feltárás egyértelműen bizonyította, hogy milyen nagy tisztelet övezte generálisként, állítólag született harctéri taktikus volt.

A fennmaradt régészeti leletek szerint személyesen vezette a büntető és hódító hadjáratokat az olyan környező törzsek ellen, amelyek megtagadták az adófizetést.

Amikor megtalálták a legendás kínai tábornok sírját, a földi maradványai mellett több száz fegyvert és még több különféle ékszert, dísztárgyat, valamint 16 eltemetett rabszolga maradványait találták. Ez a gigászi méretű sírmelléklet egyértelműen alátámasztja Fu Hao kiemelkedő katonai pozícióját.

A teknőspáncélokra és kőbe vésett történetekből pedig azt is tudjuk, számos katonai hadjáratot vezetett, 13 000 katonának vezényelt, és kora leghatalmasabb katonai vezetőjének tartották. 

2.  Lozen, az indián harcos

Lozen, az indián harcos (Fotó: Wikipedia)

Az indiánoknál is szokatlan volt, hogy egy házas nő harcoljon, ám egy fiatal, Lozen nevű nő bőven kivívta a férfiak tiszteletét, sőt, státuszával megerősítette a nők helyét az apacs törzsi társadalomban.  A hősnő a csirikava apacsok csihenn törzsfőnökének, Victoriónak (Bidu-ja, Bedujat) a húga volt. Saját testvére, Victorio ezt mondta róla:

„Lozen a jobb kezem… erős, mint egy férfi, bátrabb a legtöbbnél és ravasz a harcban. Lozen a pajzs népe számára.”

Az ügyes harcos hírében álló Lozen több mexikóiak és amerikaiak elleni hadjáratban harcolt, mint a legtöbb nagy apacs vezető. Ezek alatt Cochise-t, Mangas Coloradas-t, Juh Chihuahua-t, Geronimót és a saját bátyját, Victoriót értjük. 

Bátorságáról, rátermettségéről számos történet maradt fent. Egyik alkalommal például egy fiatal anyát és annak gyermekét kísérte át a Csirikava-sivatagon, Mexikóból a Meszkalero Apacs Rezervátumba, hogy biztonságba helyezze őket. Állítólag egyetlen puskával, egy töltényhevederrel, egy késsel, meg három napra elegendő élelemmel felszerelkezve próbált átjutni az amerikai hadsereg területén. Útközben Lozen, hogy ne csapjon zajt, késével megölt egy texasi szarvasmarhát, hogy legyen mit enniük, majd egy mexikói katonalovat is ellopott a fiatal anyának, miközben lőttek rá. Később magának is elcsent egy lovat, míg egy katonától nyerget, puskát, lőszert, takarót, főzőedényt, sőt még inget is lopott.

Sok más apacs harcoshoz hasonlóan tuberkulózisban halt meg, valamikor 1887 után. 

3. Boudica, a szabadságharcos

Boudica, a szabadságharcos (Fotó: Culture Club/Getty Images)

Kétségtelenül ma is progresszívnak számít, ahogy Kr. u. 60-ban nőként vezető szerepet vállalt, és harcok élére állt. Sikertelen, de annál bátrabb próbálkozásai miatt brit néphős lett Nagy-Britannia királynőjéből.

A legendák szerint a brit kelta Iceni törzs királynője felkelést vezetett a Római Birodalom hódító erői ellen. 

Népszerűségét az sem csorbítja, hogy egykori létezése nem teljesen egyértelmű, hiszen az életével kapcsolatban nincsenek közvetlen bizonyítékok. Kr. u. 60-ban szerepel írásos feljegyzésekben, férje, Prasutagus halála után, aki a rómaiak által icenusoknak nevezett nép uralkodója volt.

Cassius Dio, aki a második-harmadik században élt, így írt az icenusok harcos királynőjéről:
„Magas termetű volt, rémisztő külsejű, a pillantása vad volt, hangja érdes; világosbarna hajzuhataga a derekáig ért; nyaka körül nagy arany nyaklánc; és hagyományos brit tunikát viselt.”

Ahogy életét, úgy halálát is legendák övezik, az egyik legismertebb történet szerint a 26-28 éves Boudica Tacitus lányaival együtt mérget vett be, míg mások szerint egy sérülésbe halt bele.

4. Jeanne d’Arc, a harcos szűz

Leelee Sobieski a Szent Johanna című filmben (Fotó: Sean Gallup)

1412. január 6.: egy francia parasztcsaládban kislány születik. Ekkor még senki sem gondolja, hogy Jeanne d’Arc-nak nevezett gyermek felnőve nagy szerepet fog játszani a százéves háború lancastriai szakaszában. Hogy a francia királyi hadsereg élén több olyan meghatározó győzelem kötődik majd a nevéhez, amelyek megfordítják a háború kimenetelét és trónra segítik VII. Károlyt.

A lány alig 12 éves, amikor egy látomást kap, amelyben Mihály arkangyal felszólítja, hogy álljon a francia seregek élére és űzze ki az angolokat hazájából. Innentől tudatosan készül a jövőre, és lány létére megtanul fegyverrel bánni. Jeanne végül rövid hajjal és férfi ruhában (állítólag így védte magát a férfiaktól és őrizte a szüzességét), gróf Robert de Baudricourt segédletével elindult harcolni, majd mindenki nagy meglepetésére sikerrel zárta Orléans ostromát.

További győztes ütközeteket vezényelt le, mígnem az angolokkal szövetséges burgundok végül elfogták és jó pénzért átadták az angoloknak. Hivatalosan boszorkányságért és eretnekségért fogták perbe, majd 19 éves korában Rouen főterén máglyahalált halt, 1431. május 12-én.

Jeanne d’Arc, a parasztlányból lett mitikus hős, aki a hiedelemmel ellentétben nem volt feminista

A történészek között vita van Jeanne szerepéről, egyesek szerint komoly stratéga volt, mások szerint semmit nem tett, egyes feljegyzések szerint harcolt és meg is sérült, bár ő maga azt állította, hogy nem ölt meg senkit.

5. Zenóbia, a harcos királyné

Zénobia palmürai királynő (Fotó: Archive Photos/Getty Images)

Odaenathus palmürai királynak felesége, aki férje halála után kiskorú gyermekei helyett, a szokásokkal szembemenve kezébe vette az irányítást.

Uralma több mint öt éven keresztül tartott, és csak Aurelianus császár tudta legyőzni Antiochiánál. A sivatag királynője azonban még ekkor is megmenekült, katonáival Emesába menekült.

A császár követte, és egy ismert taktikával le is győzte: visszavonulást színlelt, majd egy kedvező helyzetben szembetámadott. A királynőnek azonban ismét sikerül megszöknie, ezúttal Palmürába.

A császár tovább üldözte a sivatagon keresztül, és felajánlotta, hogyha megadja magát, megkíméli az életét, ám Zenóbia nem kért belőle, azt üzente vissza, hogy a háború a bátraké, nem a gyáváké, majd áttört a római gyűrűn. Azonban nem jutott messzire, az Eufrátesznél elfogták a római katonák.

A császár végül tényleg nem ölette meg, Zenóbia római, gazdag matrónaként élhetett tovább, de Palmürába soha többé nem mehetett vissza. 

6. Harriet Tubman: a Fekete Mózes

Harriet Tubman (Fotó: National Park Service, Kongresszusi Könyvtár)

Sok nőhöz hasonlóan, a háborús szolgálatait sosem ismerték el, pedig rengeteg ember köszönhette neki a szabadságát.

A Fekete Mózesként elhíresült nő 1822 tavaszán látta meg a napvilágot Edward Brodess rabszolgájaként, Araminta Ross néven.

Gyermekkorában sok rabszolgához hasonlóan őt is tárgyként adták-vették egymás között a fehér gazdák, és szinte az összes helyen durván bántak vele. Az egyik alkalommal olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy egész hátralevő életében visszatérő epilepsziás rohamai voltak.

A Harriet nevet csak felnőttkorában vette fel. 1844-ben feleségül ment John Tubmanhez, egy szabad feketéhez. Amikor a nő gazdája meghalt, 1849 őszén, Harriet megszökött és északra menekült. A férje nem tartott vele, később meghalt egy utcai verekedésben.

Harriet nem tudott nyugodni a gondolattól, hogy a szerettei továbbra is rabszolgasorban élnek, ráadásul idegennek érezte magát északon. „Átléptem a határt. Szabad voltam, de nem volt senki, aki üdvözöljön a szabadság földjén. Idegen voltam, egy idegen földön és mindennek ellenére az otthonom még mindig Maryland volt, hisz az apám, az anyám, a testvéreim és barátaim mind ott voltak. Szabad voltam és nekik is szabadnak kellett volna lenniük” – idézi a Wikipédia a nő egykori szavait.

Harriet többször visszament délre és minden egyes alkalommal egy újabb családtagját szöktette meg. Később, a Földalatti Vasút kalauzaként körülbelül 300 rabszolgát szabadított fel és útjai során egyetlen utasát sem veszítette el.

Később a polgárháború idején az északi oldalon eleinte szakácsnőként és ápolóként szolgált, majd a déli rabszolgatartóknál kémkedett az északiaknak. Információkat szolgált a déliekről, és később ő lett az első amerikai nő, aki fegyveres támadást vezetett a polgárháborúban.

Még csak fizetést sem kapott a szolgálataiért, szegényen, tüdőgyulladásban halt meg 1913-ban.

7.  Nakano Takeko, a szamurájnő, aki a végsőkig harcolt

Nakano Takeko, a szamurájnő (Fotó: Wikipedia)

Szintén alig ismert tény, hogy a Japán szimbólumának számító szamurájok között nők is voltak, akik legalább olyan képzett és jó harcosok voltak, mint férfi társaik.

A japán szamurájnők, akiket kiradíroztak a történelemből

A szamuráj harcosnőket onna-bugeisa néven emlegették, és szinte teljesen eltűntek a történelemkönyvek lapjairól.

Az elfeledett szamurájnők egyike Nakano Takako, ő 1847 áprilisában született és bátran harcolt a boshin háborúban. Az aizui csata során a női harcosokból álló alakulat vezetőjeként szolgált. Kitartott a harcok végéig, két tucat további harcosnővel együtt az erődön kívül gerillatámadásokat hajtott végre a császári erők ellen.

Végül, 1868. október 16-án egy puskagolyó végzett vele, halála előtt azonban a mellette harcoló húgától azt kérte, hogy fejezze le, mert így a birodalmiak nem fogják tudni elhurcolni a holttestét trófea gyanánt. Az Aizu-klán egyik templomának udvarában temették el, emlékét egy Fukusimában álló szobor a mai napig őrzi. 

8. Grace O’Malley, az ír kalózkirálynő

Walter Martin Baumhoffer illusztrációján Grace O’Malley a kalózkirálynő harcol egy férfival, 1957 (Fotó: Buyenlarge/Getty Images)

Ha híres kalózokról van szó, ritkán emlegetik azt az erős, független nőt, aki komoly gondot okozott az angol Tudoroknak.

Gráinne Ní Mháille, vagyis Grace O’Malley az 1530-as években született Írország észak-nyugati felén. A Gráinne Ní Mháille név (kurta hajú Grace) akkor ragadt rá, amikor levágta a haját rövidre, mert az apja megtagadta, hogy ő is tagja legyen tengeri csapatának, mondván, a hosszú haja balesetet okozhat a hajón.

Grace nem adta fel ambícióit, 16 évesen politikai okokból hozzáment Dónal Ó Flaithbheartaigh, a Ó Flaithbheartaigh-földek leendő örököséhez. Miután szült neki három gyermeket, vagyis biztosította az örökösödést, átvette az irányítást, és férje helyett ő döntött a kereskedelmi utakról, és vezette harcba hajóit.

A férjét később megölték, ő pedig folytatta a kalózkodást, majd szerelembe esett egy hajótörött tengerésszel, akit aztán a MacMahon család ölt meg. A legendák szerint O’Malley bosszúból leigázta a MacMahonokat és elfoglalta a kastélyukat. Ekkortól Connaught kalózkirálynőjeként emlegették.

Útjai legendásak voltak, 1574-ben sikerrel szabadította fel az ostromlott Rockfleet-kastélyt, azonban másfél évvel később, miután egy zsákmányszerző hadjárata balszerencsésen ért véget, bebörtönözték.

Miután kiszabadult, ott folytatta, ahol abbahagyta, ám 1590-re nem bírt az egyre nagyobb túlerővel, és egy ponton az angol hatóságok lefoglalták a flottáját. Ekkor audienciát kért I. Erzsébettől, ahol könyörgőre fogta a dolgot, és arra kérte a királynőt, legalább az egyik raboskodó fiát engedjék szabadon (két fia ekkor börtönben ült), és szolgáltassák vissza neki a flottáját.

A színjáték bevált, az angol királynő engedett, ám a kalóznő nem tartotta be az ígéreteit,  és visszanyert hajóival 1603-as haláláig küzdött az Írországot több-kevesebb sikerrel meghódítani igyekvő angolok ellen.

9. Lakshmi Bai, a Jhansi állam királynője és bátor harcosa

Lakshmi Bai, a Jhansi állam királynője

1827 körül született Manikarnik néven India északkeleti részén. Családja az uralkodók legfelsőbb kasztjába, a brahminok közé tartozott, akiket többnyire papok és más írástudókból kerültek ki. Mindössze négy éves volt, amikor édesanyja meghalt, ezt követően édesapjával (aki a Marátha Birodalom utolsó uralkodója, II. Bádzsí Ráó tanácsadója volt) az udvarba költöztek. Ott a lányok többségétől eltérően ugyanabban a taníttatásban részesült, mint az uralkodó fiai. A tudományok mellett tanították harcművészetre, vívásra és lovaglásra is.

Később feleségül ment a nála jóval idősebb Gangadhar Ráóhoz, Dzshánszí maharadzsájához, ekkor vette fel Lakshmi Bai nevet. Egyetlen gyermekük született, aki mindössze néhány hónaposan meghalt, majd a pár örökbe fogadta Damodar Ráót, egy rokon gyermekét, aki Dzshánszí trónörököse lett. A maharadzsa a halála előtt elrendelte, hogy a gyermek nagykorúságáig Lakshmi Bai gyakorolja a hatalmat. Nem kell mondani, hogy ez akkoriban nagyon meglepő volt, és sokan nem is akarták, hogy egy nő kormányozzon. Mindent meg is tettek, hogy ezt meghiúsítsák. A maharadzsa halála után a brit főurak úgy döntöttek, hogy csatolják az államot, Rani Lakshmibai pedig kapott egy láda rúpiát, és azt mondták neki, hogy hagyja el a palotát. Ám a nő hajthatatlan volt, és végül csatlakozott egy indiai lázadó csoporthoz, amelynek hamarosan vezetője lett.

Ideiglenes fegyverszünet történt, ami akkor ért véget, amikor Lakshmi Bai egyes csapatai meggyilkolták a helyőrség katonáit és azok feleségeit, gyermekeit is.

Lakshmi Bai serege két évig harcolt a britekkel, de 1858-ban egy huszárezred megtámadta az indiai csapatokat. A legendák szerint maga Rani Lakshmibai is részt vett az utolsó csatában, férfiként öltözve és szablyával harcolt, mielőtt megölték. India hőseként emlékeznek rá.

10. Lyudmila Mykhailivna Pavlichenko, akit csak Lady Halálnak emlegettek

Lyudmila Mykhailivna Pavlichenko (Fotó: Sputnik, AFP)

Ő volt a Vörös Hadsereg legeredményesebb mesterlövésze a második világháború idején. 309 ellenséges katonát, köztük száz német tisztet és 36 mesterlövészt ölt meg. A háború kirobbanásakor önként jelentkezett a hadseregbe, ám nő létére csak ápolónőnek akarták felvenni. Pavlicsenko nem fogadta el a visszautasítást, kért egy fegyvert, és bizonyításképp az odesszai fronton rálőtt két román katonára egy domboldalról. Mindkettőjüket eltalálta, így innen már egyenesen a 25. lövészhadosztályba került.

Pontossága és kitartása miatt a nácik körében gyorsan hírhedtté vált, míg a szovjet propaganda nemzeti hősként kommunikált róla.

Sorra kapta az olyan megbízásokat is, amikor ellenséges mesterlövészeket kellett kilőnie. Az egyikre három napon keresztül „vadászott”, arra várva, hogy tegyen egy rossz mozdulatot.

Ezt a jelenetet egyébként láthatjuk a róla szóló Csata Szevasztopolért című ukrán-orosz szuperprodukcióban is. A harcok közben ismerkedett meg leendő férjével is, Leonyid Kicenko alhadnaggyal, aki szintén mesterlövész volt, és végül aknatűz áldozata lett. Testét a felesége hozta ki a tűzvonalból.

Végül egy sérülése miatt leszerelték, mert ekkor már túl értékes volt az orosz vezetőség számára. Eztán propagandacélokra használták fel a huszonéves lányt.

+ Egy magyar: Zrínyi Ilona

Marastoni József: Zrínyi Ilona halála (1862) (Fotó: Wikipedia)

Az 1643–1703 között élő magyar hősnő, II. Rákóczi Ferenc anyja és Thököly Imre felesége több mint két évig állt a Habsburgok által ostromlott munkácsi vár élén.

Zrínyi Ilona nemcsak a magyar történelemkönyvekben kapott helyet, már életében is kivételes asszony hírében állt Európa szerte. Nő létére értett az ágyúkhoz, a víváshoz, a solymászathoz, és nem mellesleg ő volt a magyar történelem egyik legbátrabb asszonya, a munkácsi vár hős védője, aki mindemellett még sokak szerint szép is volt.

Híres nők:

• 6 csodás nő, aki megváltoztatta a történelmet
• Csodás nők 50 felett – igézően szépek az örök nők