A Netflix bejelentette, hogy náluk a Bridgerton lett minden idők legsikeresebb sorozata. A 2020 decemberében bemutatott sorozatot az első 28 napban 82 millió háztartásban kezdték el nézni, ami azt jelenti, hogy a sorozatból legalább két percet láttak, de mivel a magyarországi toplistában még mindig előkelő helyen szerepel, gyanítjuk, hogy a nagy többség végignézte az első évadot. És igen, ha minden igaz, egyszer majd lesz második évad is, az ígéretek szerint a forgatást még idén elkezdik.
A Bridgerton Japán kivételével minden más olyan országban, ahol elérhető a streaming-szolgáltató kínálata, az első tíz között végzett az elmúlt egy hónapban, és 83 országban – így Brazíliában, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Indiában és Amerikában is – ez volt a legnézettebb produkció. A sorozat sikere ráadásul az alapjául szolgáló könyveket is egy csapásra népszerűvé tette, Julia Quinn regényciklusa 18 évvel a megjelenés után került fel először a The New York Times bestseller-listájára.
(via hvg.hu)
Mit nézünk 2021-ben?
- Nem tudod, mit nézz a Bridgerton után? Segítünk!
- Lokitól a Jóbarátok visszatéréséig – Ezt a 20 sorozatot nagyon várjuk idén
- Az Amerikába jöttem 2-től a leszbikus középkori apácákig – Ezt a 25 filmet várjuk a legjobban idén