nlc.hu
Szabadidő
Újabb menyasszonyi ruha, ami megosztja az embereket

Kiborult az elrontott esküvői ruhája miatt, van, aki szerint megérdemelte

Napokkal az esküvője előtt derült ki, hogy a varrónő nem másolta le tökéletesen az álomruhát, van, aki szerint az ara megérdemelte, hogy így járt.

A valóság néha nagyon kiábrándító tud lenni. Jó példa erre annak a nőnek a története, aki egy héttel az esküvője előtt szembesült azzal, hogy a varrónő, akit megkért, hogy készítse el a menyasszonyi ruháját, nem végzett túl jó munkát, a végeredmény köszönőviszonyban sem volt azzal a kék színű, pánt nélküli estélyivel, aminek az ihletforrásnak kellett volna lennie. Szerencsére sikerült az utolsó pillanatban szereznie egy másik ruhát, de még mindig nagyon bosszús a történtek miatt.

„Még mindig ott van a szekrényemben az a borzalom, amiről mindig eszembe jut, hogy mi volt a legstresszesebb része az esküvői előkészületeknek. Szívesen megszabadulnék ettől a horrorruhától, szeretném, ha minél hamarabb eltűnne az otthonomból” – osztotta meg történetét egy esküvői Facebook-csoportban. A posztjából sajnos nem derült ki, hogy mennyit fizetett a ruháért, de a bejegyzése szerint az anyagot, amiből készült, fel lehet használni, szóval bátran írhatnak neki az érdeklődők.

A poszthoz természetesen kommentek is érkeztek, és sokan egyetértettek abban, hogy a varrónő elég rossz munkát végzett, volt, aki felvetette, hogy a ruha eredetije sem volt annyira drága, miért nem rendelte meg inkább azt, ahelyett, hogy megvarratta volna, és többen is felvetették, azt kapta, amit megérdemelt, mert nem fair így lekoppintani egy márka ruháját. A menyasszony így saját védelmére kelt, állítása szerint a varrónő a hibás, aki túlbecsülte a képességeit, ráadásul eltitkolta előtte, hogy rossz anyagot rendelt.

(via Yahoo Lifestyle)

Menyasszony

Fotó: Pixabay

Megosztó menyasszonyi ruhák:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top