nlc.hu
Szabadidő

Oroszlántámadás Németországban

Gondozónőjére támadt egy oroszlán egy német állatkertben

Nyitva maradhatott az egyik ajtó, így tudott az oroszlán rátámadni a nőre.

Oroszlán támadt egy gondozónőre az északnyugat-németországi Osnabrück állatkertjében. A 25 éves nő megsérült, de el tudott menekülni. Elővigyázatosságból kórházba vitték, de a közlemény szerint sebei nem életveszélyesek, állapota nem súlyosbodik, írja az MTI.

A gondozó a támadás idején a karám területén dolgozott, miközben az öt oroszlán a külső kifutóban tartózkodott, ám az egyik tolóajtó véletlenül nyitva maradhatott, így tudott az állat rátámadni a nőre.     

Egyelőre kolléganőnk és mi is sokkhatás alatt állunk. A következő napokban, nyugalmas körülmények között beszéljük meg az eseményeket és a baleset okait

– mondta Andreas Wulftange, az állatkert afrikai oroszlánokért felelős zoológiai vezetőjét.

A napsütéses vasárnap délelőtt egyetlen látogató sem volt, mivel a világjárvány miatt az állatkert zárva tart.

Nagyjából négy évvel ezelőtt két medve kitörése okozott riadalmat, a jegesmedve-barnamedve keverék Tipset akkor le kellett lőni. 2017 márciusának azon a szombat délutánján mintegy négyezer látogató volt az állatkertben.

Állatkerti oroszlánok

Képünk csak illusztráció (Fotó: Pixabay)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése