Nyugdíjasotthonban él Kovács László, különköltözött jóval fiatalabb nejétől és 10 éves kisfiától az exkülügyminiszter

nlc | 2021. Március 31.
A hírt a politikus is megerősítette, de nem árulja el, miért döntött így.
Így tudnak „vadászni" a kijárási tilalom alatt egy amerikai idősotthon lakói

Egy fővárosi, zöldövezeti nyugdíjasotthonban él Kovács László, volt külügyminiszter, az MSZP egykori elnöke – írja a 444.hu. A politikus nem mondta meg, hogy miért költözött el az otthonából, az azonban kiderült, hogy jelenleg egy egyágyas, fürdőszobás apartmanban él. 

Az idősotthonban napi háromszori étkezést biztosítanak Kovács Lászlónak, de a takarítást, a mosást, illetve akár a bevásárlást is elintézik. 

Az adott otthonban egy-egy apartmanért több millió forintot kell fizetni, havonta pedig körülbelül 160 ezer forintos költsége van az ellátásnak. 

Kovács László 2002–2004 között volt Magyarország külügyminisztere (Fotó: Getty Images)

Az intézményben további szolgáltatások is elérhetőek, igaz, a fodrászért, manikűrért vagy pedikűrért külön kell fizetnie a lakóknak. 

További friss híreink:

Exit mobile version