nlc.hu
Szabadidő

Online nézhető Törőcsik Mari-filmek

Ingyen megnézhető Törőcsik Mari 3 felejthetetlen alakítása

Ingyen nézhető online három klasszikus film Törőcsik Mari főszereplésével.
Tőrőcsik Mari

Törőcsik Mari felejthetetlen alakításait, az Édes Anna, Teketória és a Szamarköhögés című filmeket teszi ingyenesen elérhetővé szerda éjfélig a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmio streaming platformján az életének a 86. évében pénteken elhunyt színésznő emlékére.

Az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb magyar színművésze, Törőcsik Mari eljátszott mindent, amit színésznő eljátszhat színházban és a filmvásznon egyaránt – olvasható az NFI közleményében.

Az összegzés felidézi, hogy amikor megkérdezték Francois Mitterrand-t arról , hogy mi számára a film, az egykori francia államfő azt válaszolta, hogy

„egy lány, aki egy körhintán ül és nevet. Nem emlékszem a film címére, de nekem az ő nevetése a film”.

Ezeket a filmeket lehet megnézni:

  • Fábri Zoltán Édes Anna című filmje 1958-ban készült. A rendező Kosztolányi adaptációja katartikus erővel mutatja be az elnyomott és megalázott kisember végső lázadását Törőcsik Marival a címszerepben. A neorealista film 2015-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia által válogatott 53 filmklasszikus közé is.
  • Maár Gyula Teketória című 1976-os filmje Koltai Lajos operatőr képeinek izzó intenzitása által mutatja meg a válása után kiüresedett, a világban helyét nem találó hősnő lelkének rezdüléséit az újrakezdésért folytatott küzdelemben. Ez a film Tőröcsik Mari végtelenül őszinte, érzékeny és aprólékos színészi játékának csodás példája.
  • A Szamárköhögés, Gárdos Péter 1986-os tabutörő filmje nem az 1956-os forradalom hőseiről szól, hanem azokról az esetlen, félős kispolgárokról, akik a lakásukban begubózva, a rádióra tapadva élték át a forradalom napjait. Gyermeki nézőpont mögé bújtatott 1956-os film, kesernyés humorral, három együtt élő generáció civódásaira koncentrálva Törőcsik Mari felejthetetlen mondataival.

(Kiemelt kép: Szőnyeg utca, szemben a Pala utca 8. számú ház kapuja. Törőcsik Mari színművésznő a Fábri Zoltán által rendezett Édes Anna című film főszerepében. Fotó: Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György)

Elhunyt Törőcsik Mari:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése