Carolina Otero 1868-ban, törvénytelen gyermekként született a spanyolországi Galíciában, koldusszegény családba. 10 évesen épp az utcán kéregetett, amikor egy fiatal cipész megerőszakolta. A faluban azonban nem mellé álltak, hanem kiközösítették. 14 évesen táncpartnerével és barátjával, Pacóval Lisszabonba szökött és egy mulatóban táncosnőként kezdett dolgozni. A tulajdonost annyira lenyűgözte a fiatal lány tehetsége, hogy egy fellépésért 2 pesetát fizetett neki, ami akkoriban hatalmas összegnek számított. Még tinédzserként férjhez ment egy olasz grófhoz, akitől azonban hamarosan el is vált.
La Belle Otero (Fotó: DeAgostini/Getty Images)
1888-tól előbb Barcelonában, később Marseille-ben folytatta táncos karrierjét, majd Párizsba költözött. Ekkoriban alkotta meg La Belle Otero, az andalúz cigánylány színpadi karakterét. Rövidesen a francia főváros legendás varietéje, a Folies Bergère legnagyobb sztárja lett. Lefegyverző táncával, melyet a kor ízléséhez mérten kifejezetten merész, pazar kosztümökben adott elő, valósággal megbabonázta a közönséget. Egyik számában a kebleit csupán néhány drágakővel takarta el: állítólag ez a látvány inspirálta a tervezőt a cannes-i Carlton Szálloda kupoláinak megalkotásakor.
1898 augusztusában Szentpéterváron lépett fel, ahol Félix Mesguich francia operatőr, aki a Lumière Testvérekkel dolgozott, egyperces filmfelvételt készített a Valse Brillante című előadásáról. A bemutató azonban botrányba fulladt, mivel a filmen felbukkant a cári hadsereg egyik tisztje is.
Carolina Otero 1895 körül (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)
Fényűzésből újra a szegénységbe
Otero nem csupán táncosként, de kurtizánként is a kontinens egyik leghíresebb nője lett, akinek a legmagasabb körökben mozgó férfiak keresték a kegyeit. Úgy tudni, hogy többek között I. Albert monacói herceg, VII. Edward király, II. Vilmos császár, Aristide Briand politikus, Gabriele D’Annunzio író, ileltve Pjotr Romanov és Nyikolaj Romanov orosz nagyhercegek szeretője is volt. Többen is párbajoztak miatta, egyik csodálója pedig állítólag öngyilkosságot követett el, miután visszautasította őt.
A Belle Epoque korszak egyik szexszimbólumaként hatalmas vagyonra tett szert. Hódolói pazar ajándékokkal és ékszerekkel halmozták el, a tulajdonába került egyebek mellett Marie Antoinette egyik gyémánt nyakéke is. Fényűző életet élt, és nagy szenvedélye volt a szerencsejáték. Gyakori vendége volt a monte-carlói kaszinónak, ahol súlyos dollármilliókat is elveszített. Amikor nem tudott pénzzel fizetni, ékszerekkel vagy szexuális szolgáltatásokkal egyenlítette ki a tartozását.
1914-ben, 46 évesen visszavonult, mivel nem kívánt a nyilvánosság előtt megöregedni. Azt akarta, hogy ellenállhatatlan nőként emlékezzenek rá. Az első világháború után Nizzában vásárolt magának egy 15 millió dollár értékű kúriát. A mértéktelen költekezést és a szerencsejátékot ezek után is folytatta, így a felhalmozott vagyona az évek során gyakorlatilag elillant.
A Le Petit Journal címlapján (Fotó: Art Media/Print Collector/Getty Images)
Egy visszaemlékezésében így beszélt: „A nőknek egyetlen küldetése van az életben: hogy szépek legyenek. Amikor az ember megöregszik, meg kell tanulnia összetörni a tükröket.”
Élete utolsó éveit elfeledve, nélkülözésben élte le. 1965-ben, 96 évesen, szívrohamban halt meg egyszobás apartmanjában, a nizzai Hotel Noveltyben.
