Napjainkban másodpercenként (!) több mint háromilló dollárt, azaz több mint 900 millió forintot költenek el világszerte pornográf tartalmakra, a pornóvideókat pedig bő 28 ezer ember néz – ismétlem, minden egyes másodpercben. Naponta 2,5 milliárd emailt küldenek ki, amelyek pornográf tartalmak fogyasztására buzdítják a címzetteket, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy minden nap 68 millió keresést indítanak különféle pornóval kapcsolatos témák után kutatva – ez egyébként az összes keresés negyedét jelenti a Webroot statisztikái szerint. Itt most kizárólag a legális pornóról beszélünk.
Az online pornográfia történetébe jó betekintést nyújt David Kushner 2019-ben megjelent The Players Ball: A Genius, a Con Man, and the Secret History of the Internet’s Rise című könyve, amelynek főbb tanulságait az alábbiakban foglaljuk össze. Ahhoz azonban, hogy a helyén lehessen kezelni a témát, fontos elhelyezni a pornográfiát a technológiai fejlődés fontos állomásainak térképén.
Imádsággal harcoltak az online pornó ellen
A kilencvenes évek közepén rendkívül szórakoztató lehetett a parlamenti közvetítések amerikai megfelelőjét, a C-SPAN műsorát nézni, ugyanis 1995. június 14-én Washingtonban összegyűlt az USA törvényhozásának felsőháza, hogy meghallgassák a 74 éves demokrata szenátor, Jim Exon beszédét, aki Dan Coats republikánus szenátorral épp az internetes pornót megrendszabályozó törvényjavaslat benyújtására készült. Ismétlem, hogy demokrata szenátorról van szó, ami csak azért lényeges, mert Exon szavait ma már inkább egy keményvonalas republikánustól lehetne várni. A szenátor ugyanis azzal kezdte a beszédét, hogy egy rövid imádságot olvasott fel, amelyet kifejezetten erre az alkalomra iratott a szenátus káplánjával.
„Mindenható isten, minden élet ura, téged dicsérünk a komputerizált kommunikáció terén elért eredményekért, amelyeket életünk során élvezhetünk” – mondta Exon. „Sajnos azonban, ott vannak azok, akik ezt az információs szupersztrádát obszcén, illetlen és pusztító pornográfiával szennyezik be.”
Vicces módon, 1995-ben a pornográf tartalmak már természetesen jelentős mennyiségben jelen voltak az interneten, azonban egy-két évvel azelőttig nem a ma megszokott formátumban – azaz böngészőkön keresztül – lehetettt hozzájutni az ilyen állományokhoz, mint ahogy természetesen még a keresőmotorok is még gyerekcipőben jártak. A Google még a kanyarban sem volt, a WebCrawler és a Lycos 1994-ben, míg az AltaVista és a Yahoo! csak 1995-ben indultak.
Coats mutatott rá, hogy „a régi internetes tecnhológiákkal a pornográf képek – hiszen akkor még videókról nem igazán lehetett érdemben beszélni – keresése és megtekintése fáradságos munkát” igényelt, addig az új platform, a World Wide Web (WWW) sokkal könnyebben elérhetővé tette a sikamlós tartalmakat. Ennek megfékezésére nyújtotta be a két amerikai honatya az úgynevezett Communications Decency Act (CDA) nevű törvényjavaslatot, amely az akkor érvényben lévő, „illetenség és obszecnitás” elleni törvényeket terjesztette volna ki az „interaktív számítógépes szolgáltatásokra”, azaz az internetre.
Új technológia = új csatorna a pornó számára
Abban nincs semmi meglepő, hogy az interneten hamar szárbaszökkentek a pornográf és szexuális tartalmak, ez a gyakorlat ugyanis egyidős az emberiséggel. Az első barlangrajzok között már megtalálhatóak voltak a fekvő, meztelen női alakok ábrázolásai: az Abri de la Madelaine nevű, Franciaországban található barlangban már időszámításunk előtt 20 000 és 15 000 közötti időszakban találtak hasonlókat.
Az ékírást kifejlesztő sumérok is hamar rájöttek, hogy az agyaba vésett szimbólumok segítségével nem csak a jószágot és a termést lehet nyilvántartani, de például kiváló szonetteket lehet írni a vulvákhoz. Gutenberg nyomdagépén sem csak bibliákat nyomtattak, ugyanis már a XVI. századból származó könyvekben felfedeztek szexpózokat ábrázoló rajzokat.
Ez a trend pedig minden egyes alkalommal megismétlődött, amint megjelent valamilyen új tömegkommunikációs forma: Thomas Edison 1900-ban robbantott ki hatalmas botrányt, A csók című, mindössze 18 másodperces filmjét ugyanis hatalmas felháborodás követte, amikor moziban bemutatták. Az alkotást ma már különösebb gondolkodás nélkül ebbe a cikkbe is beágyazhatjuk, de valószínűleg otthon sem pattanna fel egyetlen, kőkonzervatív szülő sem, hogy sietve eltakarja a gyereke szemét, ha az alábbi, tűzforró jelenetet leadnák valamelyik tévécsatornán.
A következő jelentős technikai ugrás a XX. század ötvenes éveiben érkezett, amikor a 8-milliméteres filmfelvevők demokratizálták a filmkészítést és tulajdonképpen lefektették a modern pornóipar alapjait. Ez annyira sikeres volt, hogy a pornó önmagában képes volt eldönteni a húsz évvel később kirobbant VHS-Betamax videoformátum-háborút. Az utóbbit fejlesztő Sony gyorsan kijelentette, hogy náluk aztán nem lesz huncutkodás, és tokkal-vonóval kitiltotta a Betamaxról a pornót. A konkurens VHS formátum szépen megköszönte a lehetőséget, majd egy bő évtized alatt le is radírozta a Betamaxot a világ térképéről. Ekkortájt a forgalomban lévő VHS-kazetták 75 százalékát (!) pornóval töltötték meg.
Pornókazetták egy prágai szexshopban a 90-es években (Fotó: Sean Gallup)
Hasonló játszódott le az amerikai telefonpiac 1984-es liberalizációját követően: miután a technológia kikerült a Bell vállalat fennhatósága alól, egy évnek sem kellett eltelnie és máris közel ezer szextelefon-vonal állt szolgálatba. A pornósok az első között csaptak le később a CD-ROM, a DVD, a Blu-ray formátumokra is, de volt szerepük a HD-szabványok körül kialakult csata eldöntésében, és az online videomegosztók fejlődésében is. Utóbbihoz egyetlen példa: a YouTube-on ma már egyértelmű, hogy az állapotjelző csíkon végighúzva az egeret, állóképek formájában láthatjuk, hogy mi történik a felvétel bizonyos pontjain, ezt a megoldást először a pornóoldalak vezették be, hogy a felhasználók a kedvenc részeikhez tudjanak gyorsan ugrani.
Remegő lábakon álló törvényjavaslat próbálta béklyóba verni a pornót
Az amerikai szenátoroknak Exon és Coats egy mappát is bemutatott, amelyet azonban nem nyitottak ki, mivel nem akarták, hogy az interneten fellelhető szennyet a tévé kamerái is lássák. Ezért arra kérték a kollégáikat, hogy akit érdekel, azok keressék fel őket és akkor megtekinthetik a mappa tartalmát. Szinte mindenkit érdekelt a dolog, ez a kis showműsor pedig elég volt hozzá, hogy a két szenátor egy később darabokra szedett kutatás adataival sokkolhassa őket. A szóban forgó anyagot egy Marty Rimm nevű egyetemista állította össze diplomamunkájához. A dokumentum hangzatos alcímével könnyű sikert ért el. Rimm ugyanis azt írta a kutatási anyag elejére, hogy ahhoz „917 410 képet, novellát és animációt vizsgált meg, amelyeket több mint negyven ország több mint kétezer városából, összesen 8,5 millió alkalommal töltöttek le”. Rimm azt is hozzátette – igaz, állításait semmivel sem támasztotta alá – hogy a World Wide Web megjelenését megelőzően használt úgynevezett newsgroupokba feltöltött képek 80 százalékát a pornó tette ki.
Bár a kutatás módszertanát a későbbiekben olyan szinten hiteltelenítették más kutatók által elvégzett ellenőrzések, hogy Rimmnek egy időre el is kellett tűnnie a közvélemény haragja elől, a szenzációhajhász felvezetés elég volt ahhoz, hogy a témára felfigyeljen a Time magazine is, amely 1995. július 3-án hatalmas CYBERPORN feliratú címlappal jelentkezzen, amelyben aggasztó mondatok szerepeltek az internetes pornó fiatalokra leselkedő veszélyeiről – mindezt egy olyan korban, amikor az amerikai népszámlálási hivatal szerint az USA háztartásainak mindössze 36 százalékában volt internet-hozzáférés. Természetesen, nem állítjuk, hogy az online pornó nem lehet káros hatással a fiatalok fejlődésére, amennyiben azt megbízható és ellenőrizhető tudományos ktuatások támasztják alá – a Time cikke és Rimm kutatása azonban nem sorolható ebbe a kategóriába.
A Time 1995-ös címlapja
A CDA ennek megfelelően nem is kínált valós megoldást a problémára, csupán súlyos büntetést – akár két évig terjedő börtönt – helyezett kilátásba annak, aki úgy tölt fel az internetre obszcén tartalmakat, hogy ahhoz 18 év alattiak is hozzáférhetnek. Erre válaszként megjelentek az internet első úgynevezett age gate-jei, azaz azok a figyelmeztetések, amelyek felszólítják az internetezőket, hogy csak akkor lépjenek be az oldalra, ha már 18 évnél idősebbek. Szinte látjuk magunk előtt a felirat láttán szomorúan visszaforduló tiniket, akik ezután inkább egy játékbolt kínálatát kezdik el nézgeteni.
Ha egy üzlet beindul
A kenetteljes szenátorok munkájának köszönhetően 1996. február 8-án Bill Clinton 42. amerikai elnök törvénybe iktatta a CDA-t, nem sokkal azután, hogy a The New York Times lesújtó kritikát közölt Rimm kutatásáról, amelyben a lap szerint „félrevezető elemzések, kétértelmú definíciók és meg nem erősített konklúziók” szerepeltek.” Az erkölcsök őrei megnyugodhattak, a CDA-ra rákerült az elnöki szignó, így bizonyára sokan azt gondolták, hogy ezzel az internetes pornót el is lehet felejteni.
Nagyobbat nem is tévedhettek volna, hiszen a pornóvonat kazánjába még csak ekkor kezdték el lapátolni a kokszot a rafkós amerikai vállalkozók. Közülük is kiemelkedik Stephen Cohen, aki a World Wide Web megjelenését követő “aranyláz” során felmarkolta az internet egyik legértékesebb domain-nevét, a sex.com-ot, amelyet szinte minden internetező az elsők között csépelt be a böngészőjébe.
Így festett egy pornó oldal a 90-es évek végén
Cohen hamar felismerte, hogy ezzel kivételezett helyzetbe került, ugyanis neki csak annyit kellett tennie, hogy a pornófilmesek figyelmét felhívta a lehetőségre, hogy az ő weboldalán jelentős érdeklődés várja a hasonló tartalmakat. Még csak nem is állt neki saját maga filmeket forgatni, egyszerűen csak lehetővé tette, hogy mások a weboldal népszerűségét kihasználva áruba bocsássák saját filmjeiket. Az oldal látogatóitól havi előfizetési díjat szedett, az igazi bizniszt azonban nem ebben látta, hanem az oldalon elhelyezett reklámcsíkok – az úgynevezett banner hirdetések – értékesítésében. Ezzel hatalmas lökést adott, az internetes pornó mellett az online reklámiparnak is, a banner-hirdetések ugyanis a mai napig itt vannak velünk.
Mai szemmel már hajmeresztő összegeket kért a hirdetésekért, volt olyan banner, aminek a kihelyezéséért nem kevesebb mint 50 000 dollárt, azaz több mint 15 millió forintot kellett fizetni – igaz, az nem derült ki, hogy mennyi időre, de ennyiért leginkább az idők végezetéig. A módszer működött, Stephen Cohenből pedig megkerülhetetlen figura lett az online pornó kezdeti éveiben. Olyannyira igaz ez, hogy 1996-ban nekiállt beperelni minden vetélytársat, akik weboldalának a nevében szerepelt a sex szó. Mivel pedig gyakorlatilag korlátlan pénz állt a rendelkezésére, a kisebb cégek rendre bedobták a törölközőt vele szemben, mert nem bírták fizetni az ügyvédi költségeket.
Miután a kezdeti üzleti modelleket kidolgozták, elkezdtek hangosan csilingelni a pénztárgépek. Egyre többen szálltak be a buliba és 1996-ban már az akkori mainstream pornó világa is felfigyelt az internetben rejlő lehetőségekbe. A kilencvenes évek egyik pornósztárja, Jenna Jameson például már 1996-ban emailen fogadta a rajongói leveleket, a Showgirls Live nevű szolgáltatás pedig virtuális sztriptízt kínált, percenként öt dollárért, egy, a mai szemmel nézve már kibírhatatlanul lassú és nézhetetlenül alacsony felbontású, a mostani streaminghez hasonló szolgáltatás keretében.
Jenna Jameson a Hustler magazin egyik rendezvényén 2003-ban (Fotó: Frederick M. Brown/Getty Images)
A nők sem csak szereplőként építették a pornó birodalmát
A XX. század utolsó évtizedének végére már látszott, hogy milyen komoly üzleti lehetőséget jelent az online pornó. A Wall Street Journal egyenesen az internet kollektív irigységének tárgyaként jellemezte a pornóoldalakat, amelyek akkor is vígan muzsikáltak, amikor más cégek oldalait elvitte a dotkom-lufi.
Az innováció ereje pedig itt is megmutatkozott, az ügyeskedő, kiskapukat kijátszani akaró vagy csak még nagyobb bevételre hajtó onlinepornó-cézárok egymás után jelentek meg a technológiai újdonságaikkal. A pornónak „köszönhetjük” a felugró (pop-up) ablakok megjelenését, de szintén a pornó kellett hozzá, hogy a ma is használt online fizetési szolgáltatások ősei kifejlődjenek. „Az internetes pornóoldalak olyan agyafúrt taktikákat vetnek be, amelyeket a mainstream oldalaknak sem ártana tanulmányoznia” – értékelte a helyzetet a Wall Street Journal.
Míg a pornó világára általában úgy szokás gondolni, mint egy férfiak által uralt elnyomó gépezetre, az online pornó kezdeti napjaiban az időben kapcsoló nőknek is termett babér. Az internet „pornókirálynőinek” egyike Beth Mansfield például egyedülálló anyukaként, az otthonául szolgáló lakókocsiból építette fel saját pornóbirodalmát. Nem szereplőként, hanem azzal, hogy elkezdte összegyűjteni és kurált tartalomként kínálni a többi pornóoldal linkjét. Ráadásul, kínosan ügyelt rá, nehogy egyetlen illetlen szó vagy kifejezés is szerepeljen az oldalon, ezért a magánhangzókat elkezdte csillagokkal kitakarni (f*ck, d*ck, c*m, stb.). Az oldalnak a macskája után a Persian Kitty nevet adta, ami valamilyen titokzatos okból nagyon betalált a netezőknél, akik számára valamiért nagyon vonzó volt a gondolat, hogy egy nő által üzemeltetett pornóoldalra látogathatnak. Mansfield hamar elkezdett banner-helyeket értékesíteni a weboldalon, aminek köszönhetően már az első évben 3,5 millió dollárt tudott keresni.
A Persian Kitty’s a 2000-es évek elején
Nála is előremutatóbb volt Danni Ashe, aki sztriptíztáncosként kereste a kenyerét, amíg nem vásárolt egy könyvet, amiből kitanulta a HTML-programozást, hogy 1995-ben saját kezűleg lefejlessze és üzemeltesse rajongói weboldalát. Amikor napjaink egyik legnépszerűbb, erotikus tartalmakat kínáló szolgáltatásán, az OnlyFans-en mosolygó lányok-fiúk java még meg sem született, Ashe már havi 15 dolláros tagdíjért cserébe kínálta saját fotóit-videóit, majd később már az általa felbérelt modellek felvételeit az érdeklődőknek. Ezzel évente 2,5 millió dollárt tudott keresni, ennél is beszédesebb viszont az adat, hogy egymagában több sávszélességet használt fel, mint amennyi ebben az időben Közép-Amerika teljes internetes forgalmához kellett.
1997-ben pedig az amerikai törvényhozás is kapitulált: 1997. június 26-án az USA legfelsőbb bíróságra hatályon kívül helyezte a CDA-t, az első alkotmánykiegészítés, azaz – többek között – a szólásszabadság jegyében. Pedig az online pornó valódi diadalmenete még csak akkor kezdődött, és napjainkban is tart.
Még több pornó és szex az nlc-n:
- Így segít a pornó a karantén átvészelésében
- Nem csak a betűk elsajátításában segít a pornóábécé
- Lehull a lepel: ebben a városban nézik a legtöbb pornót