nlc.hu
Szabadidő
Gigabékát találtak

Embergyerek méretű békát találtak a Salamon-szigetek erdejében

Akkora, mint egy kisbaba, mondta a férfi, aki ráakadt. Mivel a béka már halálán volt, lakomát csaptak belőle.

A Salamon-szigetek fővárosa, Honiara környékén vadászott Jimmy Hugo, amikor vaddisznó helyett egy irtózatos méretű békát talált. A fakitermeléssel foglalkozó férfi a békáról készített fotókat megosztotta a Facebookon, és a szigeten rengetegen tovább osztották, egyesek nem is hitték el, hogy a fotó igazi, és azt írták, hogy photoshoppal tették a fiú kezébe, pedig szó nincs erről.

Az állat a Cornufer guppyi, azaz világ egyik legnagyobbra növő békafajtájának egy példánya, és a helyiek néha meg is szokták enni, mivel szeretik a húsát. Jimmy azt mondta, hogy egyesek bozótcsirkének hívják, de húsát jobbnak tartják a csirkehúsnál. 

A Daily Star cikkéből kiderül, hogy a béka már majdnem halott volt, mire rátaláltak, így meg is ették, de Jimmy hozzátette, hogy ha életerős példányt találna, akkor nem fogná el. 

A béka húsa egyébként tényleg finom, egy rántott békacomb ízletesebb és különlegesebb csemege, mint egy gyári csirke combja.  

What an absolute unit 😳 (Via Daily Star Brilliantly Bonkers)

Közzétette: Daily Star – 2021. május 7., péntek

 Térjünk át a gigahalakra: 

Illusztráció / Fotó: Unsplash

Illusztráció / Fotó: Unsplash

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top