Csak az oltottakat alkalmazza ez az amerikai cég

B.Esz. | 2021. Május 14.
Az első rosta ennél a cégnél az, van-e érvényes oltási igazolványod.

A Delta Airlines nevű amerikai légitársaság a jövőben csakis oltási igazolvánnyal rendelkezőket fog alkalmazni. Ezzel lényegében csak olyan új belépők előtt nyitják majd meg a felvételi lehetőséget, akiket előzőleg beoltottak a koronavírus ellen – írja a hvg.hu.

Csak az oltottakat alkalmazza ez az amerikai cég.
Fotó: Unsplash

Minderről a társaság vezérigazgatója, Ed Bastian nyilatkozott a CNN-nek, aki azt is elmondta, hogy atlantai múzeumukat a járvány kitörésekor tesztállamossá alakították. A központban ma már az oltás is kérhető, az ügyvezető szerint naponta mintegy 5000 ember jelentkezik, hogy felvegye azt.

Bár a már meglévő dolgozók esetében nem teszik kötelezővé az oltást, az első dózist a munkavállalók mintegy 60 százaléka már megkapta, és várhatóan 80 százalékos lesz az átoltottsági arány a cégnél.

Kapcsolódó

Exit mobile version