nlc.hu
Szabadidő

Szörnyella kritika

Családi filmnek harmatgyenge, de divatőrülteknek kötelező néznivaló a Szörnyella film

Mindent a szemnek és a fülnek, semmit az agynak és a szívnek. Akár ez is lehetne a mottója a pompás nevű Szörnyella De Frász eredetfilmjének, ami egy lenyűgöző audiovizuális szőnyegbombázás, de ezzel igazából csak azt palástolják, hogy legbelül mennyire fájdalmasan üres és semmitmondó.

Számtalanszor tettük már fel magunkban a kérdést, hogy mi szüksége van a világnak arra, hogy klasszikus filmek ikonikus főgonoszai saját eredetfilmet kapjanak? Miért lesz jobb nekünk attól, ha hosszasan nézhetjük, miféle gyerekkori traumák vezettek ahhoz, hogy valakiből kegyetlen gonosztevő váljék? Az ilyen eredettörténetek legfőbb problémája, hogy ezeket a karaktereket az alkotóik gonosznak találták ki, és sosem az volt a cél, hogy a nézők komolyabban szimpatizáljanak velük, így amikor hirtelen főgonoszból főhőssé válnak, sokat kell finomodniuk ahhoz, hogy az emberek számára tolerálhatók és legalább egy kicsit szerethetők legyenek.

Ilyenkor a legfőbb veszély, hogy finomítás közben a karakter pont a lényegét veszíti el. Mi jut például rögtön az eszünkbe, amikor Szörnyella De Frászra gondolunk? Hogy ő egy extravagáns kinézetű, felemás hajú ördögi nő, akinek minden vágya, hogy dalmatakölykök bundájából varrasson magának szupermenő kabátokat. Mi maradt meg ebből az Emma Stone főszereplésével készült új filmben? Az extravagancia és a felemás haj. A Disney mai családbarát image-e nem engedi meg, hogy egy kutyanyúzó őrült legyen egy családi filmjük főhőse, ezért ez a rész az új filmből nemhogy kimaradt, hanem egyenesen KUTYABARÁTOT csináltak Szörnyella De Frászból.

Szörnyella a kifutón (fotó: Fórum Hungary)

Szörnyella a kifutón (Fotó: Fórum Hungary)

Egy új Szörnyella

Ezzel talán mindent el is mondtam arról, mi a baj mostanában a nagy költségvetésű stúdiófilmekkel. Az ismert név, a külső jegyek és a brand nagyon kell nekik, mert szükségük van rá, de gond nélkül kiirtják egy karakter vagy egy történet lényegét, ha úgy látják, hogy az nem vetne jó fényt rájuk, esetleg negatív hatása lehetne a bevételekre. Az új Szörnyella tehát egy modern filmipari hibrid: távolról úgy fest, mint az igazi Szörnyella (jó, már nem dohányzik, mert a Disney nem nézi jó szemmel a dohányzást), hiszen olyan a haja, olyan a mozgása és olyan ruhákat visel, de ahogy megismerjük a karaktert, egyre több dolog emlékeztet minket arra, hogy ez a Szörnyella nem egyenlő a 101 kiskutya mese főgenyájával.

Egy kicsit azért vigasztal bennünket a tudat, hogy ezt a Szörnyellát az Oscar-díjas Emma Stone alakítja, aki egy kivételesen szuper és karakteres színésznő, és még azt is képes elérni, hogy Szörnyella még kiherélt és génmódosított változatban is érdekes legyen, hiszen ha Emma Stone-t menő, high fashion, punk-rock cuccokba öltöztetik és ezt szupercool, retró soundtrackkel zenélik alá, azt bizony látni kell. A Disney filmje egyértelműen a mindent az érzékszerveknek, semmit az agynak elvet követi, ami nem is lenne akkora baj, ha nem lenne itt egy furcsa paradoxon. Józan ésszel azt gondolhatnánk, hogy azért finomítottak annyit a karakteren, hogy a gyerekek is megnézhessék a Szörnyellát, és igazi családi film legyen belőle, csakhogy erről valahogy időközben megfeledkeztek, és elérték, hogy ez a Szörnyella felnőtt fejjel legyen igazán élvezhető.

Családi film felnőtteknek

Az Én, Tonya rendezője, Craig Gillespie meglehetősen szokatlan választás volt a Szörnyellához, és a filmet látva biztos vagyok abban, hogy nem annyira a sztori, a karakter vagy a gyerekek szórakoztatásának lehetősége, hanem az fogta meg ebben, hogy általa lehetőséget kapott újrateremteni a hetvenes évek Londonját egy kissé eltúlzott változatban, annyi pénzt kérhetett a korszak legmenőbb dalainak megszerzésére, amennyit nem szégyellt és olyan díszleteket és ruhakölteményeket alkothatott meg, amiket látva még Az ördög Pradát visel alkotói is behúzhatnák fülüket-farkukat. Nem véletlenül említem pont Az ördög Pradát viselt, ugyanis a film rengeteget köszönhet neki. Szörnyella kapcsolata a Bárónő nevű divatdiktátorral erősen emlékeztet Anne Hathaway és Meryl Streep egykori dinamikájára, és a Bárónőt alakító Emma Thompson le sem tagadhatná, hogy sokat merített Meryl Streep játékából, csak éppen nem leutánozta azt, hanem még rátett egy lapáttal, hogy még karikatúraszerűbb legyen.

Szörnyella visszafogott, hétköznapi ruhában (fotó: Fórum Hungary)

Szörnyella visszafogott, hétköznapi ruhában (fotó: Fórum Hungary)

Az elején kissé unalmasan csordogáló Szörnyella akkor kel igazán életre, amikor megkezdődik a divatháború a Bárónő és Szörnyella között. Gillespie és a kreatívok itt aztán tényleg mindent beleadnak, és olyan túlzó ruhakölteményeket, kirakatokat és divatbemutatókat láthatunk, amitől valóban tátva marad a szánk. Valósággal izzik a vászon a kreativitástól, és érződik, hogy a filmnek ez a vonulata volt az, amiért igazán lelkesedni tudtak az alkotók. Amikor Stone egy szemeteskocsiból kigurulva egy monumentális szemétruhát mutat be London kellős közepén, az egy olyan kreatív csúcspillanat, amiért kizárólag lelkesedni lehet, csakhogy nem vagyok biztos abban, hogy mondjuk 8-10 éves gyerekek ezt szeretnék a moziban látni.

Út a 101 kiskutyához

A Bárónő és Szörnyella harca persze érthető, mert egy gonosz karaktert úgy lehet a legkönnyebben jó fényben feltüntetni, ha még egy nála is gonoszabb valaki az ellensége, de a helyzet az, hogy ez a Szörnyella nem igazán gonosz. Gyerekként inkább csak makacs, nehezen kezelhető és mindig kiáll magáért, később pedig nagyjából az lesz az egyetlen igazán rossz tulajdonsága, hogy egyik pillanatról a másikra undokká válik azokkal, akik egyébként szeretik őt. A két jól ismert segédjéből itt afféle jópofa családtagot csináltak az alkotók, akikkel már gyerekkoruk óta ismerik egymást, ami még működhetne is, csakhogy a kapcsolatukban túl nagyok az érzelmi bakugrások.

A Szörnyella csak úgy hemzseg a már-már szappanoperai fordulatoktól és az ordító logikai bakiktól, de mivel családi film, efölött még viszonylag könnyen szemet tudunk hunyni, az viszont tényleg sok, hogy a végére sikerül egy klafa főhőst csinálniuk minden idők egyik legikonikusabb Disney gonoszából, akiről e film után már soha nem tudnánk elhinni, hogy képes lenne bántani akár egyetlen kutyát is. Még azután sem, hogy – elég erőltetett módon – egy végefőcím utáni bónusz jelenettel az alkotók megpróbálják elhitetni velünk, hogy az imént látott történet egyenes utat jelent a 101 kiskutya sztorijához. Ezt azonban egy percre sem hittem el nekik, hiszen ahhoz legalább azt el kellett volna hitetniük a nézővel, hogy Emma Stone Szörnyellája tényleg képes kutyákat bántani. Ehhez azonban túlságosan gyávák voltak.

A Szörnyella című film június tizedikétől látható a hazai mozik műsorán.

Még egy kis Disney az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése