Nem azzal van a baj, ha elmondjuk, mi zavar minket a másik viselkedésében, vagy esetleg megfogalmazzuk, mit csinálnánk máshogy, mint ő. Viszont az egyáltalán nem mindegy, hogyan tesszük mindezt, hisz a gyakori kritizálás, pláne a destruktív formája, romboló, mind az emberi kapcsolatokra, mind a kritizált fél önbecsülésére nézve.
Maradjunk most szigorúan csak a párkapcsolatoknál, amelyek alapvetően nehezített terepek, hiszen két idegen ember különböző családi háttérrel, szocializációs behuzalozásokkal próbálják összefésülni mindazt, amijük van, beleértve a különbözőséget és azokat a tulajdonságokat, viselkedési formákat, amelyek nem a kedvenceink a másikban. Kyle Benson párkapcsolati coach szerint őrültség lenne azt gondolni, vagy elvárni, hogy két különböző ember panaszmentesen szeresse egymást – vagy éljen együtt.
Mindegyikünknek megvannak a saját igényei, vágyai és szokásai, amelyek biztosan ütközni fognak. Ezek pedig mind konfliktust fognak okozni közöttünk.
Kyle Benson párkapcsolati coach
Kyle Benson szerint a probléma akkor kezdődik, amikor a kritizálás szokássá válik, mivel ez utat nyit a további negatívitásnak, és sokkal rombolóbb párkapcsolati szokásoknak. Mindkét félnél egy eszkalálódó mintába fordul, egyre nagyobb gyakorisággal és intenzitással jelenik meg újra és újra. A következetes hibáztatásra a visszahúzódás, vagy a védekező viselkedés válik megszokott válaszreakcióvá, és mindezek együttes hatása mérgező a kötődésre nézve. A szakember azt is írja, hogy az emberek gyakran folyamodnak kritikához, mint egyfajta önvédelemhez. Támadni vagy hibáztatni a partnerünket ugyanis kevésbé sebezhető cselekedet, mint feltárni azt, amire valójában szükségünk van a másiktól.
Ám a kritizálással csak eltávolítjuk magunktól a másikat
John Gottman több mint harminc éven át kutatta, mik azok a jellemzők, ami miatt jó lesz egy párkapcsolat. Felvette párok beszélgetését, és kielemezte ezeket, a visszahallgatás során pedig főleg a pozitív megjegyzésekre és a negatív megjegyzésekre (kritika, ellenségesség, stb.) fókuszált. Ebből kiderült, hogy a
hosszú ideje jól menő kapcsolatokban a pozitív és negatív megjegyzések aránya 5:1,
vagy ennél jobb a pozitív oldal javára. Vagyis egy kapcsolatban legalább öt dicséret, egyetértés és/vagy támogató gesztus szükséges ahhoz, hogy ellensúlyozzon egyetlen kritikát.
Mindazonáltal a sűrű, rendszeres kritizálást a szóbeli bántalmazás egyik eszközének is tekintik, hiszen ez általában magában foglalja a partner leértékelését. „Az egészséges visszajelzés a viselkedésről szól, nem pedig a személyről” – állítja Kurt Smith, a kaliforniai Roseville-ben dolgozó terapeuta. „Elmondhatjuk a partnerünknek, hogy mit gondolunk vagy hogyan érzünk anélkül, hogy a személyét kritizálnánk” – magyarázza a szakember.
Dr. John Gottman és felesége Dr. Julie Gottman (Fotó: Tkunovsky, CC0, via Wikimedia Commons)
Épp ezért fontos különbséget tenni konstruktív és destruktív kritika között
És a szakemberek szerint az sem mindegy, hogy milyen sűrűséggel kritizáljuk a másikat. Egyes pároknál egyfajta szokássá válik: az egyik fél rendszeresen a másik hibáira fókuszál, mindenben kijavítja a társát, kioktatja és hibáztatja a másikat. Ezeknek a negatív megjegyzéseknek a hatása idővel felgyülemlik a partnerben, aki egy ponton magából kikelve, robbanásszerűen tiltakozhat az őt ért bánásmód ellen. Ekkor kapja meg a kritizált fél, hogy túlérzékeny, idegbeteg, aki nem tudja kontrollálni az indulatait. Azonban a reakciók rendszerint nem véletlenül bukkannak ennyire intenzíven a felszínre. A sértések ugyanis a legdurvább szóbeli támadások közé tartoznak, hiszen bántóak, megalázóak, így az önértékelést pusztítják. Ezek a destruktív kritika következményei, amely például egy ilyen mondattal támad:
Mielőtt kinyitod a szádat, talán gondolkodni is kéne…
A konstruktív kritika alatt építő jellegű, azaz hasznos tanácsot vagy átgondolt, motiváló jellegű értékelést tartalmazó megjegyzéseket jelenti, míg a destruktív jellegűnek a célja a nyílt vagy burkolt formában a másik személy megsértése, megalázása. Nem mindig könnyű felismernünk ezt a fajta kritikát, mert sokszor nem nyíltan, vagy esetleg viccnek álcázva ér el minket. Ilyenkor természetes, hogy elsőre talán nem is értjük meg, hogy mi történt pontosan velünk, ráadásul a legtöbb kritikát azoktól kaphatjuk, akikkel sok időt töltünk együtt, és érzelmileg kötődünk hozzájuk. Sokszor ők a szeretteink, vagy pont a szerelmünk, ez pedig még nehezebbé teszi eleinte a felismerést.
Az így kritizáló személyekre jellemző, hogy megpróbálják az ő elvárásaiknak megfelelőre alakítani az embereket. Úgy gondolják, amikor kritizálnak, a viselkedésük az adott körülmények között teljesen jogos, helyénvaló és logikus. A legtöbb kritikus személy énközpontú, rendszerint hiányzik belőlük az empátia, ezért nem érzik és nem értik, hogy érzelmileg milyen hatása van a viselkedésük a másikra.
Nem azzal van a baj, ha elmondjuk, mi zavar minket a másik viselkedésében (fotó: getty images)
Csak, hogy értsük a különbséget: amennyiben az empátia nem hiányzik, akkor az, amikor bekapcsol, megakadályozza a késztetési szándékot, hogy másokat megbántsunk. Ha viszont ez nincs, akkor minden gátlás, bűntudat, vagy megbánás nélkül képes lesz az illető fájdalmat okozni másoknak, és nem tud nyitott lenni arra, amikor a másik fél erről beszél neki. Ezzel szemben a konstruktív kritika egyik alapja, hogy megválogatjuk a nyelvezetet, amit használunk. A sértő, destruktív kritika gyakran a “te mindig” vagy a “te soha” kijelentések formájában hangzanak el. A legtöbb esetben sajnos kéretlenül. Ez pedig szintén hibás hozzáállás, hiszen ételt, italt sem öntünk, tömünk le a másik ember torkán, ha az nem kért belőle, legfeljebb megkínáljuk vele. Ugyanezt kéne gondolni a kritikáról is.
Idegbeteg, túlérzékeny, nem lehet neked semmit sem mondani!
Szokták mondani a kritizálók, amikor a másik megbántódik, vagy hevesen reagál. Ez azonban szintén csak nettó sértegetés, és a másik meg nem értésének a jele, hiszen a legtöbben nem viseljük jól a kritikát, főleg, ha az esőként csepeg ránk a mindennapokban.
„Amikor a megjegyzéseink káromkodást vagy lealacsonyító címkéket tartalmaznak, az megöl minden értéket, amit az üzenetünk képvisel, és értelmetlenné teszi a visszajelzést” – mondta Kurt Smith, terapeuta, és hozzáteszi, hogy az ilyen formában előadott kritika a legtöbb esetben nem is ér célt. „A kritikát gyakran figyelmen kívül hagyják az üzenet átadásának módja miatt” – mondja. A kritika rossz és gyakori használata garantálja, hogy a partner védekező állásba vágja magát, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy meghallgassa az igényeket. A kritizálás háborút vagy alávetett magatartást eredményez az elszenvedő fél részéről. Arról nem beszélve, hogy rengeteg önbecsülést ástak már alá ezzel a módszerrel, és ezek a szokásminták gyakran a negatív szülőktől, vagy az ilyen jellegű, negatív hatásokból erednek.
Lehet a végtelenségig nyelni, csak nem érdemes
A szakemberek szerint az érzelmi egészségünk szempontjából nem kifizetődő, ha nem állítunk fel egyértelmű határokat a bántó viselkedés ellen, hiszen ha ezt nem tesszük meg, a másik fél azt fogja hinni, (visszajelzés híján), hogy teljesen rendben van az ő viselkedése. Nagyon fontos, hogy kifejezzük, igenis megbánt minket a viselkedésével, fogalmazzuk meg állásfoglalásunkat azzal kapcsolatban, hogy mi az, amit hajlandóak, és mi az, amit nem akarunk eltűrni a kritizálótól. Lényeges azt is tudni, hogy ha valakit gyakran bántanak kritizálással, (legyen az vicc, explicit, de destruktív kritika, esetleg gúnyos megjegyzés), az egyfajta szorongó, készenléti állapotban él, ami érthető, hisz nem tudja, mikor érkezik egy újabb oltás, kioktatás, vagy csak egy bántó, megalázó megjegyzés.
Ha pedig valakinek mindig tartania kell az ilyen jellegű mondatoktól, akkor egyre kevesebb önbizalommal tekint önmagára, korábbi magabiztossága elhalványulhat, és a hitét is elvesztheti a kapcsolat iránt.
