Walters Lili: „Most már inkább ne játsszak kamaszokat!”

Tegnap este filmpremiered volt, utána pedig koncerteztél. Nehéz a magadhoz térés másnap?

Egész jól bírom, nem buliztam olyan hatalmasat tegnap. Lelki fáradtságot érzek, fizikait kevésbé. A filmet én is tegnap láttam először, ömlesztve kaptam meg a pozitívumokat és a negatívumokat egyaránt. Mindig nehéz szembesülnöm azzal, milyen munkát végeztem. Vegyes a kép.

Nagyon önkritikusan nézed a saját alakításodat?

Iszonyatosan.

Azért előfordul néha, hogy visszanézve tudod élvezni a saját játékodat?

Egy film egészét nézve sosem, de jelenetek szintjén azért van, ahol elégedett vagyok. Utólag mindig nagyon erőteljesen látom a hiányosságokat, vagy azt, ha egy jelenetet nem gondoltam át vagy nem építettem fel eléggé. Alapvetően nagyon bizonytalan vagyok a saját alakításaimmal kapcsolatban, ami talán annak köszönhető, hogy nincs egy olyan biztos technikai tudás mögöttem, amit mondjuk egy ötéves egyetemi képzéssel el lehet sajátítani. Nekem minden forgatás egyben tanulás is, így muszáj önkritikusan szemlélni a saját teljesítményemet.

A szorongásodat csökkenti, ha ugyan te önkritikusan nézed magadat, de közben látod, hogy a közönség élvezi körülötted a filmet?

Ha mondjuk fél éve megnézem a rendezővel az Űrpikniket, aztán bőgök utána egy napot, talán figyeltem volna a közönség reakcióira is, de mivel én is most láttam először, szinte csak a belső mozimmal tudtam foglalkozni.

Azért nem mindennap jut magyar színész olyan szerephez, ahol a világot kell megmentenie.

Ez így van. Az Űrpiknik egy mese, a világmentés pedig a mesék egyik alaptoposza. Csomó olyan sci-fi van, ahol meg kell menteni a világot a pusztulástól.

Ha a világot Walters Liliként nem is akarod megmenteni, világjobbító szándék azért van benned?

Az embernek el kell gondolkodnia azon, mi az, ami az ő kompetenciája. Mi az, amit ő meg tud tenni ezért. Van bennem hit azzal kapcsolatban, hogy az emberek képesek változni, miközben cinikus is vagyok a témában.

Csak akkor változunk meg, ha rá vagyunk kényszerülve?

Igen, a környezet is rákényszerít, de idővel te magad is rájössz arra, hogy a változás jó. Összetett folyamat, ahogy az ember felfogja, mi történik körülötte, és hogyan reagál erre. Van egy pont, ahol ez az egész már az ő felelőssége is: eldöntheti, hogy a homokba dugja a fejét vagy felismeri, hogy mi az, amit ő tehet azért, hogy a világ egy élhetőbb hely legyen, és ezt meg is teszi. Sokat gondolkodom ezen.

Szereted túlgondolni a dolgokat, vagy inkább cselekvő típusnak tartod magad?

Mind a kettőben szélsőséges vagyok. Vagy az van, hogy hosszú ideig kattog az agyam valamin, aztán elmarad a cselekvés, vagy az, hogy rögtön beleugrom a dolgokba és csinálom őket. E kettő között ingázom.

Elsőre nem esett le, és csak utólag raktam magamban össze, hogy az Űrpiknikbeli karaktered és közted van egy komoly hasonlóság: mindketten korán veszítettétek el az édesapátokat, és ez komoly nyomot hagyott bennetek. Neked is köszönhető, hogy ez a vonal belekerült?

Teljesen véletlenül alakult így. Én is csak pislogtam a forgatókönyvet látva, amikor ehhez a részhez értem. Emlékszem, amikor elmondtam ezt Ákosnak (Badits Ákos, a film rendezője), látszott rajta, hogy nem tudta ezt rólam. Nyilván ez a téma is benne volt abban, hogy ennyire kapcsolódni tudtam a filmhez. Éreztem, hogy ezt nekem muszáj megcsinálnom.

Könnyebbé vagy nehezebbé teszi a munkádat, ha van egy ennyire személyes kapcsolódási pontod?

Vegyes. Az embert ilyenkor elviheti a rohadt nagy önmelankóliája, ami nem feltétlenül jó, mert egy forgatáson minden pillanatban észnél kell lenni. Közben meg ettől lett olyan különleges számomra ez a történet, adott nekem egy plusz drámát. Csodálatosnak találtam, hogy ezeket az érzelmeket ki lehetett bontani ezen a karakteren belül, meg lehetett fejteni, mi ez a Pannában található düh.

Panna által egy kicsit a saját érzelmeidet is újraélted? Segített az érzéseid feldolgozásában?

Az Űrpikniket két éve forgattuk, és azóta nagyon sok mindent hoztam fel saját magamból a témában.

Függetlenül a filmtől?

Igen, függetlenül tőle. Pont ezért is volt érdekes tegnap visszanézni magam, mert láttam, hogy amikor ezeket a jeleneteket felvettük, még nem voltam annyira tisztában a saját érzéseimmel, mint most. Akkoriban még nem tudtam, hogy bennem apám elvesztése miket okozott, hogyan csapódott le és milyen viselkedési mintákat köszönhetek ennek. A forgatás idején még keresésben voltam.

A karaktereidet magadból szereted felépíteni, vagy inkább próbálsz találni valakit, aki hasonlít hozzá, és őt próbálod meg valahogy visszaadni?

Egy színész szerintem ennél több rétegből dolgozik. Egyszerre csinálja mind a kettőt. A két dolog nem zárja ki egymást, ezek vegyíthetők. Azt csinálom, amiben magabiztosabbnak érzem magam, és ez most jelenleg az, hogy elsősorban magamban keresgélek. Ettől függetlenül nagyon érdekes más embereket is megfigyelni, mert ez egy piszok jó játék. Szeretem csinálni, de nem vagyok biztos, hogy jó vagyok benne.

A filmben ugyan mellékes témaként, de megjelenik a testszégyenítés is. Panna például Zalán karakterét sértegeti azzal, hogy túlsúlyos, közben pedig a te karaktered is megkapja azt, hogy étkezési zavarai vannak. A való életben is szoktak hasonló dolgokat a fejedhez vágni?

Sokszor akarnak etetni. Gyakran jönnek oda hozzám azzal a kérdéssel, hogy „Te le vagy fogyva?” Nyáron azért, mert kevesebb ruha van rajtam, télen meg azért, mert lógnak rajtam a ruhák. Nekem ez a testalkatom, nem tudok rajta változtatni. Túl nagy nehézségeim sosem voltak emiatt, szerintem sokkal nehezebb dolga van a nagyobb darab embereknek, mint nekem. A csontsovány lányok sokáig pont azt kapták meg, hogy „Úristen, de jól nézel ki!”. A testalkatom azért bennem is okozott kisebb szorongásokat, például az, hogy nincs mellem. Mára azonban már megbarátkoztam vele, sőt imádom, hogy nincs.

Gondolom a tinédzserkor volt ilyen szempontból frusztráló.

Igen, kamaszkorban ezek nagyon meghatározó problémák. A film is részben ilyen késő kamaszkori problémákat mutat be, mert az Űrpiknik valójában egy felnövéstörténet.

A Drakulics elvtársban már felnőtt nőt játszottál, de az alkatod alapján még sokáig játszhatnál kamaszokat és egyetemistákat.

Most már inkább ne játsszak kamaszokat! Bízom abban, hogy természetes módon eljön a karrieremben ennek a korszaknak a vége, és már nem ezekkel a szerepekkel fognak megtalálni, hanem másfajtákkal.

Egy következő kamaszlány szerepre már nemet mondanál?

Nem, mert nem arról van szó, hogy van előttem tíz forgatókönyv, amiből válogathatok. Itthon azért másképp működik a tudatos karrierépítés a színészek esetében, mint nyugatabbra.

Mondtál már nemet filmes munkára?

Mondtam. Van egy ilyen belső hang, ami megmondja, hogy érdekel-e annyira egy feladat, hogy hosszú időt töltsek vele. Amíg nincsenek gyerekeim, addig megtehetem azt, hogy csak azt a szerepet játsszam el, amihez valóban kedvet érzek. Jelenleg csak saját magamért meg a kutyámért vagyok felelős, így sokkal könnyebb.

Az Űrpiknikbe hogyan kerültél?

Pár évvel az Űrpiknik előtt volt egy kisfilm, amin Ákos dolgozott. Végül nem lett belőle semmi, de ott nagyon jól kijöttem Ákossal és az alkotótársával, Benedek Ágotával. Elrabolták a szívemet, mert annyira csodálatosak együtt. És a forgatókönyvet is jó volt olvasni. Szuperek voltak a dialógusok. Egy nagy egymásra találás volt az egész: ők is kiválasztottak maguknak, és én is kiválasztottam őket.

A színészi munkáidban a humornak mindig fontos szerep jut. A drámákkal nem téged találnak meg?

Nem tudom, miért alakult így. Ezt talán attól kellene megkérdezned, aki színészeket szokott választani. Én csak követem az eseményeket. Azért ebben a filmben szerintem nem én vagyok a vicces.

Ezzel azért vitatkoznék. A hídnál sírós jelenetednél például dőlt a moziterem a röhögéstől.

Igen, a hülye sírás jó volt. (nevet)

Azért nyugtass meg, hogy a valóságban nem így sírsz, ugye?

Nem. A forgatókönyvben csak annyi állt, hogy valamilyen fura sírás kell oda. Panna iszonyú gyökér módon sír. Sokat próbálgattuk, hogy igazán torz legyen, olyan toporzékolós. Legyen benne valami disszonáns, ahogy kitörnek az érzelmek de az is olyan esetlenül, ne megnyerően vagy felszabadítóan hasson.

Az Űrpiknik nagy részét éjszaka forgattátok. Könnyű volt áttérni az éjszakai életmódra?

Már volt benne rutinom, mert a Drakulics elvtársat is éjszaka forgattuk. Azt vettem észre, hogy X idő után átáll a szervezetem, nem volt ezzel gondom.

Nem sokkal a pandémia kitörése előtt fél évet töltöttél Erasmusszal Angliában. Az mit adott neked?

Már három éve az egyetemen voltam, és azt éreztem, hogy én most innen el akarok menni. Régóta érlelődött bennem, hogy szeretnék hosszú hónapokat kint tölteni, már csak azért is, mert édesapám révén ott él a családom egy része. Szerettem volna velük is hosszabb időt tölteni, nem csak kilátogatni egy hétre. Utoljára kisgyerekként voltam ennyi ideig kint, és nagyon élveztem. Érdekes volt, hogy leforgattam az Űrpikniket, amiben az apa hiányának témája annyira dominált, majd fogtam magam, és mentem is Angliába a családom apai ágához. Számomra meghatározóbb volt a családdal töltött idő, mint az egyetem, ahová kimentem tanulni. Ott erősebb volt az elmélet, nem volt annyira gyakorlatközpontú az oktatás, mint nálunk. Volt persze ennek is haszna, jó volt például esszéket angol nyelven írni, és imádtam lógni az egyetemi könyvtárban is, ami akkora volt, hogy háromszor elfért volna benne a Szabó Ervin. Mindig nyitva volt, akár hajnali kettőkor is be lehetett menni, ha valakinek épp ahhoz volt kedve. Olyan témákról tanulhattam ott, amikről Pesten nem volt szó: a feminista színházról, a devised theaterről meg a színházművészet gender oldaláról.

Nem született benned olyan érzés, hogy ezek után inkább kint maradsz?

Nem, sőt pont az ellenkezője történt. Feltöltődtem, és újra kedvem támadt hazatérni. A távolság segített megérteni azt, hogy mi volt a jó nekem itthon.

Kint soha nem akartál színészkedni? Úgy tudom, nincs akcentusod.

Nincs, de mégis van. Néha nem veszik észre, aztán csak kiszúrja a fülük. Volt, hogy ültem a tengerparton, odajött egy kutya, dobáltam neki labdát, így szóba elegyedtem a gazdájával is. Pár percet beszélgettünk, és nem tudta eldönteni, hogy született brit vagyok-e vagy sem. Végül rákérdezett, és mondtam neki, hogy nem, amire azt válaszolta, hogy furán beszélek, mert néha azt lehet hinni, hogy brit vagyok, máskor meg azt, hogy nem. Nem az egész beszédem akcentusos, de néha elhagyja a számat egy-egy olyan szó, ami valahogy az ő fülüknek nem stimmel. Az elmúlt három évben nem nagyon volt időm gondolkodni angol nyelvű karrieren. Ezek az évek arról szóltak, hogy egyetem, egyetem, egyetem, aztán valami forgatás nyáron. Amúgy tavaly nyáron pont egy angol nyelvű kisfilmet forgattam. Az a címe, hogy When I Killed a Cat (Amikor megöltem egy macskát). Emellett még egy angol piloton is dolgoztam, szóval már kezd kialakulni ez a vonal is. A When I Killed a Catben a partnerem egy dialogue coach volt, aki rögtön rá tudott mutatni a kiejtésbeli hiányosságaimra. Nem is tudom, mit játszottam a filmben, mert végig arra fókuszáltam, hogy minden szót jól ejtsek. (nevet)

Az Űrpiknikben nagyon fontos szerep jut Zalatnay Cini zenéinek, sőt magának Cininek is…

Cinivel sajnos nem találkoztam. Egyszer sem voltunk egy légtérben, de láttam a nagyjelenetét, és csodálatos lett. Elsősorban Ákosnak köszönhetem, hogy kicsit elmélyedtem a zenéjében, mert ő mutogatta nekem a dalait. Egészen fantasztikusak. A Magányra születtemet nagyon-nagyon szeretem. Ő egy igazi ikonja a magyar popzenének, akibe lehet kapaszkodni. Ha egy gyerek magányos, vagy bántják, akkor jönnek ezek a zenei idolok, és a dalaikkal erőt adnak neki. Úgy érezhetik, ezek az idolok a legjobb barátaik, akikbe kapaszkodni lehet. Cini kétségtelenül ilyen.

Neked ki volt az idolod gyerekként?

Bob Dylan. Ő azért nagyon fontos, mert édesapám nagyon szerette őt, és volt egy metszete is róla, amit az egyik barátja – édesapám képzőművész volt – csinált neki ajándékba. A metszet egyébként nem annyira hasonlít Dylanre, és ránézve mindig azt gondoltam, hogy apám szerepel rajta. Ez a kép azóta is megvan nekem, és a fejemben Bob Dylan és apám nagyon összenőtt. Akárhányszor meghallom egy zenéjét, rögtön apám jut eszembe róla.

Láttad őt valaha élőben?

Nem. Nagyon furcsa lenne. Jézusom, ezt most elképzeltem! Odafutnék hozzá azzal, hogy „Apuuuu!” (nevet)

A filmben drag queenek rajonganak Ciniért. Ő tényleg egy meleg ikon?

Ehhez én annyira nem értek, de az biztos, hogy Cini egy hatalmas díva, és a dívákat általában szeretni szokták ezekben a körökben. Én ezt a kultúrát szemet gyönyörködtetően csodálatosnak tartom: olyan küzdelem, élni akarás és életöröm van benne. Iszonyú inspirálóak. Elképesztő, hogy milyen előítéletekkel és milyen gyűlölettel kell szembenézniük, és milyen küzdelmeken mennek át az életük során, mégis mennyi erőt és szépséget sugároznak magukból.

Az Űrpiknik premierje múlt pénteken volt Veszprémben a Magyar Mozgókép Fesztiválon. Július elsejétől megnézhető a magyar mozikban.

További izgalmas interjúk az nlc-n:

• Enzsöl Balázs: “Az édesanyám aranygaluskáját imádják a Közel-Keleten”
• Ilyen lehet a Sziget fesztivál jövőre
• Salma Hayek: “Az a szabály, hogy sosem töltök két hétnél többet a családomtól távol”