Magyar nézőként különleges élményt kínál a már bő egy éve dobozban lévő Fekete Özvegy. Egyrészt a szereplői hosszan vitatkoznak azon, hogy a Budapest szót s-szel vagy sz-el kell-e ejteni, másrészt megtudhatjuk azt is, hogy a magyar kommandósok vannak annyira félelmetesek, hogy még Natasha Romanoff is menekülőre fogja, ha meglátja őket. A teljes gyönyörhöz már csak az hiányzott, hogy a kommandósokat TEK-eseknek hívja Johansson, de ne legyünk ennyire telhetetlenek. Budapestet ezúttal nem turistalátványosságként, inkább nyüzsgő, az amerikaiak számára enyhén egzotikus közép-kelet-európai nagyvárosként kívánja bemutatni a Marvel, ami pont jó helyszín egy kis Jason Bourne-filmekre emlékeztető, kaszkadőrmutatványokkal teli akciózáshoz és nagy roncsolással együtt járó autós üldözéshez.
Élményszámba megy, és kizárólag a magyar nézőknek lesz izgalmas, ahogy a filmesek szabadon kezelik Budapest földrajzát, és kilométereket ugranak át két vágás között egy akciójelenet közben. Láthatjuk a Keletit, a Népszínház utcát, a rakpartot, a metrót és számos belvárosi utcát, és valljuk be, tök menő dolog azt látni, hogy egy Marvel-hős akciózik a jól ismert helyszíneken. Az már kicsit problémásabb, amikor hőseink egy benzinkútnál megállnak egy sör-beszélgetés kombóra, és a helyszín arra utal, hogy a Fekete Özvegy alkotói szerint Budapest és Kusturica Balkánja igazából közelebb áll egymáshoz, mint gondolnánk. Ezen azonban gyorsan tovább lehet lendülni, már csak azért is, mert a film is nagyon könnyen lendül túl Budapesten: a Fekete Özvegy legnagyobb csalódása, hogy viszonylag kevés idő jut a fővárosunkra. Ezt azonban nem lenne jogos felróni Kevin Feige-éknek, ugyanis szinte minden Marvel-mozi szeret ugrálni a helyszínek között, és ezek a szuperhősök ritkán töltenek két jelenetnél többet egyetlen városban/országban.
Budapesti helyszínek a Fekete Özvegyben (Fotó: Profimedia)
Egy modern kémfilm
Oké, letudtuk Budapestet, de milyen maga a film? A Marvel egyik különleges képessége, hogy bár filmről filmre váltogatja a rendezőit (tisztelet a néhány visszatérőnek), mégis úgy össze tudja fésülni a filmjeit, hogy ne legyenek túl látványos minőségbeli vagy stílusbeli ingadozások. Ugyan minden filmjüknek megvan a maga egyénisége, és gyakran engedik a rendezőiket, hogy műfaji játékokkal próbálkozzanak, azért összességében minden Marvel-film elsősorban Marvel-film, és csak másodsorban bármi más. Ezúttal a bármi más egy modern kém-akciófilm, amihez nem titkoltan a Bourne-filmekből kölcsönözték a formulát, de találunk itt Mission: Impossible és régimódi James Bond behatásokat is. Mivel Natasha Romanoff karakteréről tudjuk, hogy életét veszítette a Thanos elleni küzdelemben, ezért értelemszerűen a Fekete Özvegy egy előzményfilm, ami valamikor az Amerika Kapitány: Polgárháború után játszódik, amikor Romanoffot üldözi a hatóság, mert megsértette a szokóviai egyezményt. Bujkálva ismét előtör a Bosszúállók tagság előtti bérgyilkos múltja, és ahogy szinte minden kémnek, neki is az egykori megbízójával kell szembeszállnia, azzal, aki annak idején megteremtette őt. A régi ellenfelei mellett a régi szövetségesei is előkerülnek, akikkel egy szedett-vedett kémcsaládot alkotnak együtt, és ez jelenti a film talán legerősebb részét.
Florence Pugh és Scarlett Johansson a Fekete Özvegyben (Fotó: AFP)
Amire nem számítottunk: a humor
Anélkül, hogy vadul elspoilereznék mindent, csak annyit mondok, hogy ahogy Ethan Huntnak is megvan a maga kis szupercsapata, ez megadatik Natasha Romanoffnak is, és a film egy része pont azzal telik el, ahogy összeszedi a Florence Pugh-ból, David Harbourból és Rachel Weiszből álló brigádot. Fekete Özvegy a Bosszúállók csapatának egyik legkomorabb hőse, aki a legsötétebb múlttal bír, így pont az ő önálló kalandjától volt a legkevésbé várható, hogy jól megtömik poénokkal, mégis ez történt. Márpedig ez elsősorban a Romanoffot körülvevő karaktereknek köszönhető. David Harbour az egykor szebb napokat látott, mára elhízott és elpuhult szovjet szuperhős szerepében valóságos humorbomba, az atyai tanácsai a Marvel-univerzum legviccesebb momentumai közé sorolhatók. Florence Pugh fiatalos pimaszsága pedig remekül működik Scarlett Johansson komolyságával párosítva, az pedig külön üdítő, ahogy szellemesen cikizi a Fekete Özvegyet. Rachel Weisz náluk sokkal finomabb eszköztárral dolgozik, és az ő okosabb, kikacsintós humora teszi fel az i-re a pontot. Ez a négyes adja a Fekete Özvegy mozi szívét-lelkét, és teszi rendkívül élvezetessé ezt az amúgy már sokszor látott szuperkatonás, szuperkémes, a saját megbízó ellen fordulós sztorit, és garantálja, hogy a film könnyed, nyáresti, popcornmajszolós szórakozás legyen.
A klisék visszatérnek
A Fekete Özvegy kellemes, jó humorú darab, ami az akciójelenetek terén a franchise eddigi legrealistább darabjához, az Amerika Kapitány: A tél katonájához áll a legközelebb. A bunyóknak és lövöldözéseknek a szokásosnál valamivel nagyobb súlya van, ami részben annak köszönhető, hogy Natasha Romanoff sokkal kevésbé feltuningolt figura, mint mondjuk Vasember vagy Thor. A film jó tempójú, de a feszes akciójelenetek között rendre hagy teret és időt a karakterek kibontakozására is. Izgalmas látni, hogy az annak idején a Vasember 2-ben még eye candyként bemutatkozó figura mennyit fejlődött és árnyalódott az évek során, és igazságtalan lett volna, ha a Marvel hagyja, hogy a sokáig egyetlen valamirevaló női hőse önálló mozi nélkül hagyja el a filmuniverzumot. De hasonlóan – legalábbis a műfaji követelmények viszonylatában – összetett figura jutott Florence Pugh-nak, Rachel Weisznek és David Harbournak is. Kár, hogy a Marvel felélesztve a régi hagyományát ezúttal sem tudott emlékezetes főgonoszt kreálni: Ray Winstone világuralomra törekvő manipulátora végig kétdimenziós figura maradt.
Fekete Özvegy (2021) – Fotó: Walt Disney Studios – Marvel Stu / Collection ChristopheL via AFP
A film legnagyobb negatívumát a végén követik el az alkotói: mostanra már nem kicsit elcsépelt, hogy minden Marvel-filmnek egy őrült pénzbe kerülő pusztításpornóval kell véget érnie. Ezúttal egy kisebb felhőváros kezd el apránként felrobbanni és lezuhanni az égből, hogy hőseink égő roncsok és látványos robbanások között menekülhessenek és verekedhessenek. Lassan tényleg ideje lenne szakítani ezzel az unásig ismert formulával, mert azon kívül, hogy sok pénzbe kerülnek és látványosak, ezek a jelenetek pillanatok alatt törlődnek a memóriánkból, annyira jellegtelenek. A Fekete Özvegy azonban van annyira jó, hogy a klisés utolsó harmadot is el tudjuk felejteni neki, bár az is lehet, hogy csak az mondatja ezt velem, hogy utoljára 2019 nyarán, vagyis két éve láthattam új Marvel-mozit, így már ki voltam éhezve a szuperhősös látványosságokra.
