nlc.hu
Szabadidő

Káosz a Campus fesztiválon

Káosz a Campus fesztiválon: nem sikerült fényesen a nyitónap

Voltak olyanok is, akik hiába váltották meg a jegyüket korábban, nem jutottak be a fesztiválra.

Hatalmas káoszba torkollott a Campus fesztivál nyitó napján a beléptetés, több látogató arról panaszkodott, hogy hosszú órákig kellett sorban állniuk, információt azonban sehonnan sem kaptak. Voltak olyanok is, akik hiba váltották meg a jegyüket korábban, nem jutottak be a rendezvényre – írja a Blikk.

Tömegek a Campus fesztiválon.

Szerdán délután megnyitotta kapuit a leállás utáni első hazai nagyfesztivál. A debreceni Campusra idén csak magyar előadók érkeznek. Fotó: Campus Fesztivál facebook

A hatalmas tömeg komoly gondot okozott a szervezőknek a beléptetésnél. Sokan hosszú órákig álltak sorba a kapunál, mire végre bejutottak, de többen feladták az esti szórakozás reményét, majd csalódottan távoztak helyszínről.

A fesztivál szervezői ma közleményben reagáltak a kialakult helyzetre: szerintük az okozta a fennakadást, hogy – a korábbi évektől eltérően – most este hat óra után egyszerre érkezett meg a tömeg.

A  szervezők kiemelték azt is, hogy a szerdai nyitónapra megvásárolt, de be nem váltott napijegyek érvényesek a fesztivál bármely napjára, illetve július 31-ig visszaválthatóak.

Mindeközben

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top