Javában zajlanak már az America’s Got Talent válogatói, ahol ebben az évadban Simon Cowell mellett Sofia Vergara, Heidi Klum és Howie Mandel alkotják a zsűrit. A műsor a 16. évadánál jár, így meglehetősen nehéz olyasmit produkálni a színpadon, amihez hasonló még nem volt, a mindössze 9 éves Victory Brinkernek azonban sikerült. A kislány a meghallgatáson a Rómeó és Júlia operaváltozatából adta elő Júlia áriáját. A zsűritagok már az első hangoknál teljesen ledöbbentek a kislány tehetségétől. A produkcióját követően azonban Simon Cowell közölte, hogy nem fog négy igent kapni. Bár ezen maga Victory és a közönség is megdöbbent, ám néhány pillanattal később kiderült, sokkal különlegesebb módon jutalmazzák a kislány teljesítményét. A zsűritagok egy rövid megbeszélést követően egyszerre álltak fel és nyomták meg a Golden Buzzert, vagyis élő műsorfolyamba való azonnali bejutást jelentő gombot. Olyan, hogy a teljes zsűri egyszerre csapott volna az aranygombra, korábban még soha nem fordult elő a műsor történetében.
Ki ez a kislány?
Victory a szüleivel és tíz, hozzá hasonlóan örökbefogadott testvérével a Pennsylvania állambeli Latrobe településen él. Kétéves kora óta énekel, a klasszikus műfajt pedig 6 éves korában kezdte. Énekversenyeken évek óta indul, de felbukkant már három filmben, egy színdarabban, illetve kosármeccseken, fesztiválokon is többször fellépett, sőt, egy alkalommal már a Carnegie Hall színpadán is állhatott. Tavaly az NBC Little Big Shots című gyerek-tehetségkutató műsorában szerepelt.
“Semmi sem meghatóbb szülőként, mint látni, hogy a gyermeked azt csinálja, amit szeret. Büszke vagyok Victoryra, és remélem, hogy minden álma valóra válik” – fogalmazott a kislány anyja, Christine Brinker, aki hangsúlyozta azt is, Victory nagy álma volt, hogy az America’s Got Talentben versenyezhessen, ezért engedte, hogy ilyen fiatalon elinduljon a megmérettetésen.
A kis Victory az éneklés mellett imád a testvéreivel játszani, nyelveket tanulni, úszni, művészkedni és kertészkedni. Odavan a játékbabákért, a kedvenc gyümölcse pedig a málna. Amikor megkérdezték, mit tenne, ha megnyerné a tehetségkutató 1 millió dolláros fődíját, közölte, hogy vásárolna Simon Cowellnek egy csillogó, szivárványos inget, mert szerinte színekre lenne szüksége.
Még több lenyűgöző tehetség
- Letáncolta a fiatalokat a színpadról a 87 éves nagyi a tehetségkutatóban
- Mutatunk egy videót, amin biztosan könnyekig meghatódsz – Ezért van még értelme a tehetségkutatóknak
- 10 éves, de már olyan hangja van, mint Lady Gaga-nak – Állva tapsolta meg az America’s Got Talent zsűrije