nlc.hu
Szabadidő

Az ABBA új albumot készített 40 év után Voyage címmel

Az ABBA új albumot készített 40 év után – Hallgass bele!

Az újra összeálló ABBA új stúdióalbumot készített Voyage címmel, két dalt pedig már most meghallgathatsz.
ABBA újra összeáll

Nem elég, hogy hatalmas meglepetésre 35 év után összeáll és koncertturnéra indul az ABBA, a legendás svéd együttes azt is bejelentette, hogy 40 év után új stúdióalbumot készítettek.

Az ABBA Voyage című, tíz dalt tartalmazó albuma novemberben jelenik meg. Még azelőtt, hogy elindítanak egy koncertsorozatot, amelyen avatárok fogják előadni legnépszerűbb dalaikat.

A világszerte népszerű svéd együttes, amely 1982-ben oszlott fel, közölte, hogy a koncertre készülve tértek vissza a lemezstúdióba.

Először csak két dalra, aztán azt mondtuk, lehetséges, hogy még néhányat csinálnunk kellene

– mondta Benny Andersson. Végül 10 számot rögzítettek, ezek közül kettőt csütörtökön bemutattak a sajtótájékoztatón.

Az I Still Have Faith In You egy szeretetteljes, zongorára írt ballada, amely az együttes négy tagja közötti kapcsolatot mutatja be.

„Amikor Benny eljátszotta a dallamot, tudtam, hogy az rólunk szól” – idézte Björn Ulvaeust a BBC NEWS honlapja.

A második dal, a Don’t Shut Me Down egy mini melodráma az olyan ABBA-klasszikus hangulatában, mint a The Day Before You Came, amely arról szól, hogy egy nő visszatér partneréhez több évvel az után, hogy faképnél hagyta őt.

Mindkét dal rajta van a november 5-én megjelenő albumon. Az új dalokat az együttes virtuális koncertsorozatán is fogják játszani, amelynek szintén ABBA Voyage a címe, és amely jövő május 27-én kezdődik egy speciális londoni arénában. A hét hat napján az ABBA tagjainak digitális verziói adják elő egy tíztagú elő zenekar kíséretében az együttes legsikeresebb számait.

(MTI)

(Kiemelt kép: Jens Kalaene/dpa-Zentralbild/dpa)

Az ABBA az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top