Interjú Barta Dóra táncművésszel

Volt a családnak valamilyen kapcsolódása a táncművészethez?

Konkrétan nem, azonban édesapám válogatott futballista volt, több nagyvárosba is szerződtették, járta az országot, emellett a Testnevelési Egyetemre is járt, úgy tudom, ott találkozott a hirdetéssel. Édesanyám pedig rendkívül nyitott és érzékeny a művészetekre, így a sport és a művészet ilyen ötvözetét biztosan a szüleimtől kaptam.

Fotó: Gál Gábor

Mit adtak hozzá a tánckarrieredhez életed fontos állomásai?

A klasszikus balettet, mint technikát nagyon szeretem, de mint előadásforma, kissé távol áll tőlem. Mindig azt éreztem, hogy az önkifejezésnek egy szélesebb spektruma érdekel. Ezért volt fontos állomás a Balettintézet után a Budapest Táncszínház, ami egy olyan szakmai műhely volt, ahol a lehető legprogresszívebb koreográfusok dolgoztak, és persze vonzott a nemzetközi kitekintése okán is. A következő lépés a Szegedi Kortárs Balett volt, ahol számos tapasztalattal lettem gazdagabb, nem csak a tánctechnikai ismereteim terén, hanem a táncszínházi megjelenítésén és a szerepformálások gazdagságának lehetőségeiben is.

Hogyan fordultál a koreográfusi munka felé?

A valóban gazdag táncos életút megérlelte bennem, hogy egy idő után egyre inkább elkezdett érdekelni az alkotómunka, egyre több koreográfiát kezdtem készíteni. A szegedi évek után inspirált egy együttes létrehozása is, és mivel egri születésű vagyok, az egri Gárdonyi Géza Színházban alkalmam nyílt felépíteni egy tánc tagozatot, majd Kecskeméten is felépítettem egy ugyanilyet: a Kecskemét City Balett immár kilencéves, és igen fontos pontja az életemnek. A Badora Társulatot 2007-ben alapítottam, ez az együttes nyújtja a szabadságot, a lehetőséget a műfajhoz kapcsolódó legprogresszívebb alkotói elképzeléseimhez. Emellett egy új, inspiráló feladat is jött az életembe: június óta Kecskeméten a Hírös Agóra Nonprofit Kft.-t ügyvezető igazgatóként vezetem, ez egy integrált kulturális intézmény, számos egyedi belső karakterrel, melyek már nem csak a táncról szólnak.

Fotó: Gál Gábor

Mit jelent most az életedben a tánc?

A tánc még mindig nagyon fontos, de úgy fogalmaznék, hogy már jóval szélesebb a spektrum, amiben tevékenykedek. Táncművészként is nagyon izgatott, hogy a koreográfus hogyan  hozza létre a művét, hogyan dolgozik azon, amit megfogalmazni kíván. Mindig nagyon érdekeltek a miértek. Táncosként komoly munkabírással dolgoztam és kielégíthetetlen maximalizmussal tekintettem magamra. Akik most együtt dolgoznak velem, tudják, hogy alkotóként is ezt az attitűdöt várom el, de emellett mindig törekszem arra, hogy a táncosokkal együtt töltött idő hasznos és építő jellegű legyen. Ha velem szemben áll egy táncművész, azt mindig egy kölcsönösen gazdagító kapcsolatnak tekintem, 

Mit gondolsz, hogyan lehet felismerni egy fiatalban a tehetséget a tánc iránt?

Nem tudnék egyetlen dolgot kiemelni, melynek kapcsán valaki sikeres lesz és hosszú távon jól működő táncművésszé válhat, inkább egy furcsa kontextusnak nevezném ezt, amiben sok elem kap szerepet. A kitartást és az erőt azért említeném mindenek előtt, mert mind a testi, mind a lelki megpróbáltatásokon muszáj átküzdeni magad. Külső körülményként pedig a családi hátteret emelném ki, ami gyökeret adva öleli át a gyermeket, de közben engedi szabadon szárnyalni.

Fotó: Gyenes Kata

Mennyire kemény ez a világ?

Akik tánccal foglalkoznak, viszonylag korán kikerülnek ebből a szoros családi gyűrűből, hirtelen változik meg az életük, ez akár traumatikus élmény is lehet egy gyermek számára, ennek ellenére én nem azok közé tartozom, akik ezt az időszakot csak nehéznek minősítik. Szerintem számtalan izgalmas impulzus, különleges élmények és hatások érnek ilyenkor egy fiatalt: a színház közelsége, a lehetőségek korai érkezése, egy-két megpróbáltatáson való átjutás – ezek mind olyan ajándékok az élettől, melyek később a felnőtté válás során nagyon hasznosak lehetnek és hamar bölcseletté is alakíthatók. Tudom jól, hogy a táncművészet korai éveit gyakran nagyon drámaian és sötéten festik le, de én mindig azok közé tartoztam, akik ezt inkább fényesíteni kívánják. Valóban nehézségekkel teli, de úgy gondolom, hogy érdemes érte ennyit küzdeni, hiszen a végeredmény euforikus érzés.

Fotó: Gál Gábor

A gyerekek életében nem idegen a balett világa?

Míg a felnőttek számára ez gyakran távolinak tűnő világ, addig, ha a gyerekek találkoznak a klasszikus balettel, mindig nagyon nyitottak. Sajnos valami tudattalan folyamat révén nagyon korán belekódolódik  a fiatalokba, akik utána ezt viszik tovább felnőttként, hogy a tánc csupán bizonyos szűk érdeklődési körben válhat fontossá valaki életében, de én ezt máshogy gondolom. Meg kell tanítani és meg kell adni a lehetőséget minél korábban a gyermekeknek, hogy ezt a szabad kommunikációs csatornát megszokják.

Miért olyan fontos ez?

A tánc nyitottságot ad. Az ember a szocializáció során mindig a szókövető magatartást tanulja, de a világ nagyon széles spektrumú, és úgy gondolom, a táncművészet mindenképp arra hivatott, hogy megmutassa ezt. Azt, hogy szavak nélkül, a metakommunikáció szintjén is milyen erősen tudunk kommunikálni. Akár szakavatott szemmel érzékeljük, akár nem, nagyon sok információt nyerhetünk belőle. Fejlődik a befogadóképesség, a nyitottság, és a táncnak nagyon erős a felszabadító ereje.  

Mi a módja, hogy ezt átadjuk a gyerekeknek?

Sok olyan szakember van, aki érti ennek a folyamatnak a lényegét. Ha fiatal korban ilyen mentalitással találkoznak a gyerekek, akkor ez örök életükre beléjük vésődik.

Ez az időszak egészen serdülőkorig nagyon izgalmas, azonban később már egyre nehezebb lesz a folyamat.

Vannak a jövőre nézve konkrét terveid?

Most egy olyan környezet vesz körül, ahol a kreativitásomat nagyon intenzíven ki tudom élni, minden nap egy külön kis projekt. Én mindig azokat a folyamatokat kedvelem, ahol valamit építeni lehet, ahol egy alkotásnak maradandó nyomai vannak, és mindig újabb és újabb emberek kapcsolódnak hozzá, akik aztán tovább viszik azt.