A feleségem története már nagyon régóta áll az élete fókuszában. Hol van az a pont, amikor el tudja engedni a filmet? A cannes-i bemutató után? Vagy most, hogy a magyar szinkron is elkészült hozzá, amit személyesen felügyelt?
Még nem sikerült elengednem. Nagyon izgalmas volt visszazökkenni abba az imádni való vakságba, amikor az ember nem az egésszel foglalkozik, vagy azzal, hogy hogyan fogadják és értelmezik a nézők, hanem azzal, hogy van egy konkrét meló, amire nagyon oda kell figyelni, nagyon jó döntéseket hozni és ott kell ülni éjjel egyig a szinkronstúdióban. Abban a keverőben dolgozhattam, ahol annak idején a vizsgafilmjeimet meg a Balázs Bélás filmjeimet kevertem. Fura érzés volt a Mafilmben dolgozni Báthory Orsival. A meló része mindig nagyon jó, de most már ez is lezárult. Ettől még mindig van munka a filmmel. Most lesz a pesti bemutató, utána pedig sorban jönnek az európai országok, a filmet ugyanis mindenhová eladtuk Európában. Néhány ország tavaszra halasztotta a bemutatót, de a zöme most ősszel mutatja be: egymás hegyén-hátán jönnek a premierek. Nagyon gyorsan követik egymást az események.
Enyedi Ildikó (Fotó: Csata Hanna, Mozinet)
Már elkezdett gondolkodni a következő filmjén?
Dolgozom már egy új terven, de még nyakig benne vagyok A feleségem történetében.
Most közvetlenül a magyarországi díszbemutató után beszélgetünk. Hogy érezte magát a teremben?
Nagyon jó volt egy picit újra együtt lenni a stábtagokkal. Hiányoznak nagyon.
Mindennel együtt mennyi időt szánt az életéből A feleségem történetére?
Magával a filmtervvel már 2017-ben elkezdtünk foglalkozni, miután elkészült a Testről és lélekről, de a produceri háttere csak 2018. májusában állt össze Cannes-ban, és onnantól kezdve volt ez egy valóban létező projekt. Akkor már láttuk, hogy meg tudjuk csinálni akkor is, ha nehéz lesz. Ettől fogva vált ez az életemben egy napi feladattá, a szombat-vasárnapokat is beleszámítva egészen mostanáig.
Louis Garrel, Mécs Mónika filmproducer, Enyedi Ildikó filmrendező, Luna Wedler és Sergio Rubini a Feleségem története című film bemutatójára érkezik a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválra (Fotó: MTI/EPA/Sebastien Nogier)
Nagyon nagy gondot fordítottak arra, hogy a lehető legjobb szinkron készüljön a filmhez. Mit javasolna a nézőknek, az eredeti nyelvű vagy a magyar szinkronos változatra váltsanak jegyet?
Azért csak az eredeti az igazi. Egy színésznek nemcsak a fizikuma, hanem a hangja is a sajátja. Fontos része egy filmnek és egy alakításnak, ahogy a színész akkor, ott, a helyszínen kiejt bizonyos mondatokat. Annak megvan a súlya. Ugyanakkor nagyon szeretem a szinkronos verziót is, bár eléggé tartottam tőle. Nagyon jót szerettem volna csinálni, de féltem, hogy ez nem lehetséges. Nem véletlen, hogy olyan elképesztő pénzeket ölnek bele az eredeti hangba Amerikában is. Egyszerűen más a hatása annak, ha egy film hangját a helyszínen vették fel. De fantasztikusan ügyesek voltak nemcsak a színészek és Báthory Orsi szinkronrendező, hanem a hangmérnök is, mert sikerült elérniük, hogy ne szinkronhangot halljanak a nézők.
Kicsit olyan volt a szinkronhoz kiválasztani a színészeket, mintha újracastingolta volna a filmet magyar színészekkel?
Nagyon érdekes folyamat volt, amiben sokat tanultam Báthory Orsitól, aki napi szinten a hangokkal foglalkozik, vagyis azzal, hogy egy színész hangja mit jelent. Hajduk Károlyt nagyon-nagyon szeretem, egyszer szeretnék neki egy főszerepet írni, de én egész más szerepre hívtam be. Közben hallottam csak meg, hogy úristen, ebben a vékony, melankolikus emberben micsoda erejű hang rejlik. Ő például alkatra nagyon különbözik Gijs Nabertől, viszont a hangja mégis tökéletesen passzolt hozzá, sőt még mélyebb is kissé a hangja, mint Gijsé. A hangjával gyakorlatilag újrateremtette a magyaroknak Störr kapitány figuráját.
A feleségem története egy nemzetközi koprodukció, a stáblistán is látni, hogy rengeteg producere volt. Andy Vajna köztudottan azért nem szerette a nemzetközi koprodukciókat, mert úgy érezte, hogy túl sok kompromisszumot kell kötnie. Önnek nem okozott hátrányt, hogy ennyi különböző országból érkező producer szólhatott bele a filmjébe?
Én ennek csak az előnyeit láttam. Mindegyik partnerünk szerzői filmekkel foglalkozik. Ennél értelmesebb, értékcentrikusabb embereket nagyon nehéz találni Európában. Előretolt helyőrségként védték a film integritását. Szerencsére A feleségem történetét finanszírozó filmalapok is tisztában vannak azzal, hogyha belegyalogolnak az alkotói folyamatba, azzal veszélyeztetik a filmet. Ettől persze még különféle szabályoknak és arányoknak meg kellett felelni. A nemzetközi producerek voltak a mi meghosszabbított karjaink. Következetesen és mély meggyőződéssel képviselték a szempontjainkat. Ez volt az életem messze legjobb koprodukciós munkája, és ezt úgy mondom, hogy a Testről és lélekről kivételével minden korábbi munkám többszörös koprodukció volt.
A feleségem története stábja (Fotó: S. Kapitany Film)
A legtöbb ember a különböző életszakaszaiban más dolgok iránt lelkesedik, ön mégis már hosszú évtizedek óta látszólag változatlan intenzitással rajong Füst Milán regényéért. Hogy tudta azt a vágyat harminc éven keresztül fenntartani, hogy filmet készítsen belőle? Sosem engedte el?
Segített, hogy nem folyamatosan foglalkoztam vele, és többször teljesen elengedtem. A Simon mágust tulajdonképpen azért csináltam, mert azt gondoltam, hogy oké, akkor én ezt most abbahagyom, mert harmadszor sem kaptam meg a jogot, és inkább írok helyette egy sajátot annak a lényegével, amit Füst Milán egy egészen más történetben elmesélt. Volt olyan tervem, amibe éveket öltem bele, és az bizony elfáradt. Nem is akarom már megcsinálni. Ez meg valahogy visszatért, és én továbbra is rajongó vagyok. Valószínűleg azért, mert nem a sajátom, hanem valaki másé, és azért tudok érte lelkesedni egy életen át.
Mást jelentett önnek ez a könyv harminc éve és mást jelentett most?
Nem. Döbbenetes módon nem. Csodálatos a nyelvezete ennek a regénynek, de számomra nem ez a különlegessége és csodálatos az a világ, amit felépít, de nekem nem ez benne a legfontosabb. Van egy titkos magja, és az a legfontosabb benne számomra. Ez ma is ugyanúgy megérint, mint akkor, amikor kamaszként először olvastam. Talán magának is vannak olyan olvasmányélményei, amik ilyen hosszú időn át tartják magukat.
A feleségem története (Fotó: Csata Hanna, Mozinet)
A feleségem történetén kívül van még olyan regény, amiért ennyire lelkesedik, és egyszer még szeretné filmre vinni?
Rengeteg ilyen olvasmányélményem van, de egyikből se szeretnék filmet csinálni. Soha többé nem szeretnék könyvet adaptálni. Ez egy különleges, egyszeri helyzet. Ebben benne van az is, hogy nagyon feldühített, hogyan bántak a kortárs kritikák Füst Milán könyvével. Utánajártam kicsit ennek, és érdekes volt látni, hogy mit dicsértek benne. Kissé olyan érzés volt olvasni őket, mint azt látni, hogy valaki lát egy zsiráfot, és azt tartja benne különlegesnek, hogy szőrös. Azt éreztem, hogy pont a lényeg nem esett le nekik, és azt gondoltam, hogy én viszont értem és nagyon szeretném megmutatni.
Ezek szerint Füst Milán regényének csak egyetlen helyes értelmezése van?
Ez egy labirintus, amiben el lehet veszni. Mindenki egy saját utat jár be. Az volt a célunk nekünk is, hogy a film előhozzon bizonyos kérdéseket a nézők fejében a saját élete kapcsán. Legyen meg mindenkinek a saját, privát verziója. Igyekeztünk olyan módon építkezni, hogy erre teret és lehetőséget hagyjunk, és nem akartuk belenyomni a néző arcába, hogy most ezt kell érezned és ezt kell gondolnod.
A film többi alkotójával és színészeivel átbeszélték, hogy ön mit gondol a regény lényegéről? Fontos volt, hogy ők is ugyanazt gondolják?
Fontos volt, hogy ugyanazt a filmet csináljuk, de szerencsére ahogy én is, úgy mindenki más is hozta magával a saját verzióját is. Szerencsére eléggé ugyanazt láttuk ebben a regényben.
Enyedi Ildikó nem szeretne több könyvet adaptálni (Fotó: Csata Hanna, Mozinet)
Mit gondol, Füst Milánnak tetszene a film?
Egy rabiátus ember volt. Azt hiszem, a szándéknak örülne, és ha nézné a két főszereplőt, akkor látná azt, mi minden rejlik a játékukban, ami a felszínen adott esetben egyszerűbbnek tűnik.
A feleségem története egy magyar mércével hatalmas, tízmillió eurós produkció. Mi jelentette benne technikai oldalról a legnagyobb kihívást a film készítésében?
Minden forgatáson tömegével jönnek a meglepetések és kihívások. Itt a legnagyobb gondot számomra az idő jelentette, ugyanis hetvenkét napra lett volna szükségünk, de csak ötvennyolc napunk volt rá a szűkös költségvetés miatt. Ez azért húzós volt.
Ilyenkor a stáb gyorsabb tempóra vált, vagy ki is kellett hagyni jeleneteket?
Mindkettőre szükség volt, sőt még jelenetek átalakítására is. Nem az történt, hogy kidobtam valamit, aztán azon búslakodtam, hogy az nincs ott, hanem addig gyúrtam az anyagot, míg nem voltam ugyanolyan elégedett, mint a korábbi verzióval. Emellett néha iszonyatos tempót kellett diktálni. Voltak olyan napjaink, hogyha a filmforgatás sport lenne, akkor ott világbajnokok lettünk volna Rév Marcival (a film operatőre – a szerző). Előfordult, hogy három húzós napnyi anyagot vettünk fel egyetlen nap alatt.
A feleségem története volt a CineFest Miskolc zárófilmje, és egyben a film magyarországi bemutatkozása. A mozik műsorán szeptember 23-tól látható.
