Boldog az ember, akinek mestere lehet (X)

Ha néphagyományaink körében vizsgálódunk, azt találjuk, hogy az idősekről való gondoskodás természetessége nagyon régi gyökerekhez vezethető vissza. Ilyen például az, hogy a régi időkben a legkisebb fiúnak a család portáján kellett maradnia, hogy ő gondozza szépkorú szüleit, és ezért cserébe megörökölhette az ősi portát. És ha fiúgyermek nem volt, akkor a leánygyermek vette magához szüleit, hogy férjével együtt gondoskodjon róluk idős napjaikban. Aki elszegényedett és családja nem volt, azt a szélesebb família fogadta be és gondozta élete végéig.

Az urbanizáció és az iparosodás sok hagyománynak véget vetett, de jól tudjuk, hogy életünk során sokféle közösségben létezünk, és a mester-tanítvány kapcsolódás egy olyan különleges emberi viszony, amely ritka értékes és ezért különösen becsülendő. Ez a kapcsolat nem csak a tudás átadásáról szól, hiszen emberként is látjuk, figyeljük azt, akitől valami fontosat tanultunk. A mesterektől kapott tudásunk hétköznapjainkba is beférkőzik, s a legváratlanabb helyzetekben jut eszünkbe egy-egy fontos mondat, tanítás vagy intés, amit tőlük hallottunk. Tanításuk hitelességét mutatja, hogy mi is továbbadjuk az utánunk jövőknek mindazt, amit tőlük útravalóként kaptunk. A népzenész mesterek a tanítás során egészségüket is kockára teszik, hiszen idővel kophatnak az ízületek, az egykor fürge ujjak lassulhatnak, az idő bizony nehezíti az egykor gond nélkül kivitelezett hangszeres játékot. A muzsikálási alkalmak elmaradoznak, és ez nagyon nehéz helyzetbe hozza azokat, akik kenyerüket a muzsikálással keresik. A tanítványok, zenészek és énekesek, akik tőlük tanulták mesterségüket, most képzeletbeli védőhálót vonnak példaadóik köré, és segíteni szeretnének, könnyebbé tenni a múló idő által támasztott nehézségeket.

És ebben számítanak ránk is, akik örömmel hallgatjuk a zenét, amelyből őseink művészete, tudása ér el hozzánk. Ezért nem szabad tétlennek maradnunk, főleg, hogy ez esetben mi is maradandó élményeket kaphatunk. Például a december 10-én megrendezendő Gálaesten, ahol az Üsztürü Zenekar és Nyitrai Mariann, az Eszterlánc, Virágvölgi Márta és a Tükrös Zenekar, Havay Viktória és a Horsa Banda, Fekete Antal, Havasréti Pál, Koncz Gergely, a legújabb nemzedék képviseletében a Mezőségen és a Dunántúlon a Kodoba testvérek, a Turi testvérek és velük Szalóki Ági gondoskodnak a felejthetetlen hangulatról. A Gálaesten különböző támogatói  jegyek megvásárlásával vehetünk részt, de ha nem tudunk elmenni az estre, akkor sem kell szomorkodnunk, hiszen közel négy hét áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy segítő szándékunkat kifejezzük.

Amikor a mesterek elmennek, hiányuk pótolhatatlan űrt hagy maga után. Csak a reménység marad, hogy amit átadtak, az tovább él tanítványaikban. Segítségünkkel most egész életük áldozatos munkáját köszönhetjük meg, és tehetjük könnyebbé számukra az időskor megpróbáltatásait. Ne habozzunk támogatni őket, és a lelkünk bizonyosan gazdagodni fog!

Szerző: Rácz Anna