nlc.hu
Szabadidő

Kóbor János családja kettéosztja a hamvakat

Kettéosztják Kóbor János hamvait

Egyik fele a Balatonba kerül, a másik a Bazilikába.

Kóbor János hamvainak egyik fele a zenész végakaratának megfelelően a Balatonba, a másik fele azonban a Szent István Bazilika urnatemetőjébe kerül. A zenész családja azért döntött így, hogy egyszerre teljesítsék az akaratát és teremtsenek egy helyet, ahol a rajongók és a szerettei is megemlékezhetnek róla – tudta meg a Blikk. A zenész a lapnak nyilatkozó ismerőse szerint az özvegy, Zsóka állt elő az ötlettel.

Úgy tudják, egyik szertartás sem lesz nyilvános, csak a szűk család lesz jelen. Bár Kóbort rengetegen szerették és az érte mondott gyászmisét is rengeteg ember követte figyelemmel múlt pénteken a Bazilikában személyesen, az interneten vagy a televízióban, a család szeretne bensőséges körülmények között elbúcsúzni az énekestől.

Kóbor János

Fotó: Neményi Márton

A Bazilika urnatemetőjében nyugszik az Aranycsapat több tagja, Bejczy Antal fizikus, a NASA vezető kutatója, Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színésznő, valamint Aradszky László énekes is. A székesegyházban 25 évre lehet megváltani egy sírhelyet, amelynek ára az elhelyezésétől függ, negyed évszázadra 300 ezer és 450 ezer forint közötti összeget kell fizetni érte. Ahhoz, hogy a hamvakat a Balatonba szórják, szigorú szabályoknak kell megfelelni és engedélyt kell kérni a vízügyi hatóságtól; a Blikk szerint a család ezekkel rendelkezik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése