nlc.hu
Szabadidő

Időjárás: nem lesz élmény kimenni az utcára

Randa, szeles idő érkezik

És ennek tetejében még eső is lesz.

A Kiderül előrejelzése szerint így alakul az időjárásunk szerda estig: 

Hétfő: Általában felhős idő valószínű, inkább csak délelőtt lesznek rövidebb napos időszakok. Délután átmenetileg beborul az ég, majd este északkelet, észak felől gyorsan csökken a felhőzet. Délelőtt csak néhol lehet gyenge eső, délutántól az észak felől érkező csapadékzónából időszakos eső több helyen előfordulhat. Síkvidéken havazásra minimális az esély, a hegyekben lehetnek hózáporok. Nagy területen kísérik viharos lökések az északnyugati, nyugati szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 10 fok között alakul.

Kedd: Az ország nagy részén napos idő valószínű, de helyenként számítani lehet rétegfelhőzetre, főleg az északkeleti megyékben, majd fátyolfelhők is sodródnak térségünk fölé. Éjjel délnyugaton helyenként még előfordulhat kisebb vegyes csapadék, napközben már kicsi az esélye. Az északnyugati szél sokfelé megerősödik, néhol még viharossá fokozódhat, majd a nap második felében mindenhol csillapodni kezd a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugos, illetve szélvédett keleti, északkeleti körzetekben hidegebb is lehet. Kora délután általában 3, 8 fokot mérhetnek.

Szerda: Az ország nagyobb részén fátyolfelhős, több órás szűrt napsütésre számíthatunk. Éjjel, hajnalban helyenként köd, illetve rétegfelhőzet képződhet, amely néhol csak lassan oszlik fel. Számottevő csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül. A minimum-hőmérséklet az ország nagy részén -7 és -1 fok között várható, keleten azonban helyenként -11, -8 fokot is mérhetnek. A csúcsérték többnyire 1 és 7 fok között alakul.

Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top