nlc.hu
Szabadidő

Meghalt Kaposy Miklós rádiós, humorista

Meghalt Kaposy Miklós rádiós, humorista

Elhunyt a magyar kabaré fénykorának egyik meghatározó alakja, Kaposy Miklós.
Gyertya ég a sötétben

Elhunyt Kaposy Miklós rádiós, humorista, író, szerkesztő. A magyar rádiózás és a kabaré műfaj fénykorának egyik meghatározó alakját 88 éves korában, otthonában érte a halál szerda reggel – írja a 444.hu.

Kaposy Miklós 1933-ban született. 1951-ben édesapjával kitelepítették Kunszentmártonba. Szabadulása után 1960-ig segédszínész volt a Nemzeti Színházban, de már 1959-től rendszeresen jelentek meg humoreszkjei számos folyóiratban. Legelső írását a Ludas Matyi közölte, később a Kossuth rádióban hangzott el először saját szerzeménye. 1961-től a Magyar Rádió külső munkatársa, 1963-tól a Rádiókabaré belső munkatársa volt.

Egyebek mellett összesen 32 évig működött közre a korszakot meghatározó rádiókabarék és szilveszteri kabarék megalkotásában szerkesztőként. 1973-tól a Rádió Karinthy Színpadának alapítója, vezető szerkesztőjeként mintegy félezer műsort jegyzett. 2007-ig volt a Magyar Rádió főmunkatársa.

1980-ban Karinthy-gyűrűt, 1992-ben Gábor Andor-díjat, 1996-ban a Magyar Köztársaság tiszti keresztjét kapta meg. 25 rádiós nívódíj mellett kétszer nyerte el az Év Hanglemeze díjat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top