Megrongált műalkotások

Nemrégiben nagyot ment a világsajtóban a hír, miszerint egy jekatyerinburgi kiállításon egy első munkanapját töltő biztonsági őr unalmában golyóstollal szemeket rajzolt Anna Leporszkaja avantgárd festőművész Három alak című festményének két, korábban szemekkel nem rendelkező alakjára. A 60 éves férfinek vandalizmusért kell felelnie a bíróság előtt, és nagy összegű pénzbírságra, közérdekű munkára, vagy akár börtönbüntetésre is ítélhetik. A festmény nem rongálódott meg visszafordíthatatlanul, a helyreállítása átszámítva nagyjából 1 millió forintba kerül, melyet a biztosító áll, ahol korábban ennek az összegnek mintegy a háromszázszorosára biztosították. 

Anna Leporszkaja megrongált festménye (Fotó: Profimedia)

A múltban is számos alkalommal előfordult már, hogy nagy értékű alkotások váltak szándékos műtárgyvandalizmus vagy épp pillanatnyi ügyetlenség, illetve tájékozatlanság áldozatává. Most a legemlékeztesebb ilyen eseteket idézzük fel.

Előre megfontolt szándékkal

Rembrandt van Rijn Éjjeli őrjárat című festményét több alkalommal is megrongálták. 1911-ben egy cipész egy cipészárral vagdosta meg, így tiltakozva amiatt, hogy nem kap munkát. 1975-ben egy Wilhelmus de Rijk nevű tanár kaszabolta össze egy késsel, aki utóbb azt mondta a rendőröknek, Isten parancsolta, hogy ezt tegye. A férfit végül már nem tudták hivatalosan felelősségre vonni a tettéért, mivel a következő évben önkezével vetett véget éltének. A festményt helyreállították, de 1990-ben újabb támadás érte: ekkor egy pszichiátriai intézetből szökött férfi kénsavval spriccelte le. A biztonsági őrök azonnal beavatkoztak és gyorsan vizet permeteztek a vászonra, így a sav végül csak a festmény lakkrétegébe hatolt be, így azt teljesen helyre tudták állítani.

Rembrandt van Rijn: Éjjeli őrjárat (Forrás: Wikipedia)

Tóth László, a Pilisvörösváron született, később Ausztráliában, majd Rómában élő magyar geológus 1972. május 21-én, Pünkösdkor egy kalapáccsal esett neki Michelangelo Pieta szobrának a Szent Péter bazilikában. A férfi akkoriban már egy ideje Jézusnak képzelte magát és a rongálás közben is azt ordította: „Én vagyok Jézus, aki feltámadt a halálból”. 15 kalapácsütést mért a műalkotásra, mielőtt lefogták volna. A szobor jelentős mértékben sérült: Mária alakjának az egyik szemhéja, az orra és a karja is letört. Tóthot mentális betegsége miatt nem vádolták meg bűncselekménnyel. 1973 és 1975 között egy olasz pszichiátriai intézetben kezelték, majd visszatoloncolták Ausztráliába, ahol a hatóságok nem vették őrizetbe. A szobor restaurálása kényes feladat volt és egyben komoly vitákat is kavart. Akadtak ugyanis, akik úgy vélték, hogy az erőszakos idők jeleként a mű sérüléseit meg kell őrizni, mások viszont az eredeti állapot helyreállítása mellett érveltek. Végül a szakemberek ez utóbbi megoldást választották. Az alkotás egy évvel később került vissza a helyére, ám onnantól kezdve már golyóálló üveg mögött állították ki. 

Michelangelo: Pieta (Forrás: Lucas Schifres/Getty Images)

Hans-Joachim Bohlmann, az elmebeteg német sorozatvandál 1977 és 2006 között mintegy 50 értékes műtárgyat rongált meg, Peter Paul Rubens Albert főherceg portréja című festménye is ezek egyike volt. A művet kénsavval öntötte le, mégpedig elmondása szerint azért, mert szerinte a főherceg túlságosan szúrósan nézett rá a képről. Bohlmann tettei miatt több évet ült börtönben, de pszichiátrián is számos alkalommal kezelték élete során. Egy művészetterápiát követően 9 éven át maga is festett, közel 1500 alkotás került ki a kezei közül.

Peter Paul Rubens: Albert főherceg portréja (Forrás: Artnet)

1987-ben egy Robert Cambridge nevű férfi egy sörétes puskával sétált be a londoni Nemzeti Galériába, ahol aztán tüzet nyitott Leonardo da Vinci A Szűz és a Gyermek Szent Annával és Keresztelő Szent Jánossal című művére. Cambridge saját bevallása szerint Nagy-Britannia politikai, társadalmi és gazdasági viszonyaira akarta felhívni a figyelmet tettével. A sörétes golyók szerencsére nem hatoltak át teljesen az alkotást védő üvegen, de a festmény így is megrongálódott. A helyreállítás több hónapig tartott, végül egy körülbelül 1 négyzetcentiméternyi darabka veszett el a műből.

Leonardo da Vinci: A Szűz és a Gyermek Szent Annával és Keresztelő Szent Jánossal (Forrás: Wikipedia)

Marcel Duchamp francia avatgárd képzőművész 1917-ben egy kiállításra készítette el Forrás című szobrát, más néven a „fürdőszoba Buddháját”, vagyis egy porcelán piszoárt. A művet a bizottság, melynek a művész maga is tagja volt, nem ítélte kiállíthatónak. Mégis művészettörténeti jelentőségűvé vált, hiszen bebizonyította: nézőpont kérdése csupán, hogy mi tekinthető műalkotásnak. Bár az eredeti szobor elveszett, a replikája elkészült. 1993-ban épp Velencében állították ki, ahol egy Kendell Geers nevű dél-afrikai konceptuális művész fogta magát és használatba vette azt. Még ugyanabban az évben a New York-i Modern Művészetek Múzumában rendezett tárlaton Brian Eno angol zenész vizelt a műalkotásba és ugyanezt tette Björn Kjelltoft svéd vizuális művész is 1999-ben egy stockholmi kiállításon. 2006-ban aztán Pierre Pinoncelli performanszművész kalapáccsal esett neki a szobornak. Azóta helyreállították és továbbra is rendszeresen látható kiállításokon, azonban a múlt tapasztalataiból okulva már biztonsági üvegből készült vitrinnel védve.

Marcel Duchamp: Forrás (Fotó: Dan Kitwood/Getty Images)

Meglehetősen látványos módját választotta 2012-ben az olasz kulturális intézmények költségvetési megszorításai elleni tiltakozásnak a Casoria Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, Antonio Manfredi. A férfi a múzeum előtt nyilvánosan elégette Severine Bourguignon Promenád című festményét. A francia kortárs festőművész előzetesen jóváhagyta az akciót, mi több, videóhíváson keresztül végig is nézte azt.

Antonio Manfredi elégeti Severine Bourguignon Promenád című festményét (Fotó: Roberta Basile / AFP)

Az ügyetlen fotós és a túlbuzgó takarítók

Jonty Hurwitz dél-afrikai művész egy év munkájával, mikroszkóp alatt alkotta meg a világ valaha volt legkisebb szobrát. A 1/100 centiméter méretű, meztelen női alakot ábrázoló nanoszobor a Bizalom címet kapta. A művet elektronmikroszkóp segítségével fényképezték, ám a fotós egy óvatlan mozdulatát követően azt vette észre, hogy csupán egy elmosódott újjlenyomat maradt a szobor helyén. Ezután ő és Hurwitz vagy egy órán keresztül keresgélték az alkotást, majd kénytelenek voltak beletörődni, hogy az örökre elveszett. 

Jonty Hurwitz: Bizalom (Fotó: Profimedia)

A művészet terén nem kellőképpen tájékozott takarítók túlbuzgósága okán is több tucatnyi alkotás megrongálódott vagy megsemmisült már. 2001-ben Damien Hirst a londoni Eyestorm Galériában a művészek életmódját szimbolizáló installációt készített, mely többek között sörösüvegekből, csikkekel teli hamutartóból, kávéspohárból és egyéb hulladéknak tűnő tárgyakból állt. A galéria éjszakás takarítónője viszont azt hitte, mindez valóban csupán hulladék, ezért összeszedte és a kukába szórta az egészet, ahonnan aztán a világhírű brit művész másnap saját kezűleg guberálta ki. 2004-ben a londoni Tate-ben Gustav Metzger állította ki az önpusztító művészetről szóló alkotását, melynek része volt egy összegyűrt papírdarabokkal teletömött műanyag zsák is. Az ottani takarító ezt nézte egy zsák teljesen hétköznapi szemétnek és kihajította azt. A zsák mindeközben megrongálódott, ezért a művész végül egy másikat készített helyette. Martin Kippenberger Amikor a tető szivárogni kezd című, 800 ezer euró értékű installációját 2011-ben a dortmundi Ostwall Múzeumban állították ki. A mű egy lécekből épített torony volt, melyre a művész mesterséges vízfoltokat festett, vékony réteg, bézs színű festékkel. Az intézmény takarítónője azonban úgy ítélte meg, hogy szimplán koszos és egy éjszaka makulátlanul tisztára súrolta azt. Az alkotást soha többé nem tudták teljesen eredeti állapotába visszaállítani.

Martin Kippenberger: Amikor a tető szivárogni kezd (Fotó: MTI/EPA/Bernd Thissen) 

A 80-as évek olaszországi politikai életének hedonizmusát volt hivatott megjeleníteni Sara Goldschmied és Eleonora Chiari Hová menjünk ma táncolni? című installációja, melyet 2015-ben a bolzanói Modern Művészetek Múzeumában állítottak ki. A szétdobált italos üvegekből és konfettiből álló alkotást azonban a takarítószemélyzet a megnyitón elszabadult buli maradványainak gondolta, ezért felsöpörte, szétválogatta és a szelektív hulladéktárolókba hordta. A tévedésre azonban még a kukásautó érkezése előtt fény derült, így Goldschmied és Chiari kiszedték a szemétből az installáció darabjait és újra felállították azt.

Romana Menze-Kuh a mannheimi Philippuskirche evangélikus templomban készített a hajlékot kereső, szükséget szenvedő embereket jelképező installációt. A Hajlék 6/2016 című alkotás aranyszínű izolációs fóliából, illetve emberi alakokat formázó kisebb fóliadarabkákból állt. A templom takarítója ezeket hitte hulladéknak, ezért összesöpörte és a kukába szórta. A német képzőművész először felháborodott, majd úgy döntött, nem az eredeti formájában állítja vissza a művet, hanem a kukába került fóliát a szemetessel együtt integrálta installációjába.

Romana Menze-Kuh: Hajlék 6/2016 (Fotó: Uwe Anspach/picture alliance via Getty Images)

Minden idők legbájosabb műtárgyrongálója kétségkívül az a 91 éves néni volt, aki 2016 nyarán egy nyugdíjascsoporttal látogatott el a nürnbergi Neues Múzeum kiállítására. Itt pillantotta meg Arthur Köpcke avantgárd művész 1965-ből származó Reading-work-piece című, keresztrejtvényt ábrázoló alkotását, melyen az Insert Words (Írjon be szavakat!) felirat is olvasható volt, amit az idős asszony szó szerint értelmezett, ezért golyóstollat ragadott és nekiállt megfejteni a keresztrejtvényt. Bár rongálás miatt vizsgálat indult ellene, végül nem büntették meg, már csak azért sem, mivel a kiállításon interaktív alkotások is szerepeltek, ezért a néni könnyen hihette, hogy ez a mű is azok közé tartozik. A kép, melyet egy magángyűjtő adott kölcsön a múzeumnak, 25 millió forintnak megfelelő összegre volt biztosítva és utóbb sikerült restaurálni.