2022. Április 06.
A Kossuth-díjas író-költő-műfordító Szabó Magda lenyűgözően gazdag életművet hagyott ránk. Regényei, színművei, novellái és versei ma is a legnépszerűbb olvasmányok közé tartoznak, írásai közül többet is megfilmesítettek, illetve színpadon láthatók napjainkban is. Te mennyire ismered a műveit? Tíz idézet következik, neked pedig azt kell kitalálnod, Szabó Magda mely írásaiból származnak ezek.
Melyik Szabó Magda műből való ez az idézet?
1. „Hogy ismerkedik meg az ember valakivel, akit egész életében ismert, csak hát úgy látszik: mégsem?”
Ókút
Születésnap
Fanni hagyományai
2. „Vannak kijelentések, amelyek valamiképpen megrögzülnek a levegőben, s egyszer, egy váratlan pillanatban előkerülnek, megszólalnak maguktól megint, s akkor már van értelmük, mert valami titokzatos közegben kivárták az időt, míg a szellem megérett a befogadásukra.”
A pillanat
A Danaida
Mózes egy, huszonkettő
3. „Mintha este se menne le a nap, minden világít éjszaka is, és az ember csak fülel, hallja-e már a léptét annak a csodálatosnak, annak a nagyszerűnek, amit remél.”
Álarcosbál
A szemlélők
Záróvizsga
4. „Az én valódi arcom sokkal szörnyűbb, mint amit festeni szoktam magamnak.”
Kígyómarás
Freskó
Az őz
5. „A képek mindent tudnak, legjobban azt, amit leginkább próbálok elfelejteni.”
Az ajtó
Sziluett
Kiálts, város!
6. „Milyen furcsán és váratlanul következnek be az ember életében a legjelentősebb események. Nem úgy, és nem is akkor, ahogy és amikor várja az ember, másképpen, más előzmény után, valahogy logikátlanul.”
Mondják meg Zsófikának!
Abigél
Régimódi történet
7. „Senki se mondta nekik, hogy a fiatalság elmúlása nem azért riasztó, mert elvesz tőlük, hanem mert ad nekik valamit. Nem bölcsességet, nem derűt, nem józanságot, nem nyugalmat. A bontott Egész tudatát.”
Katalin utca
Kívül a körön
Megmaradt Szobotkának
8. „Az árulót elfelejtjük. Az áruló nincs, meghalt, nem is ismertük soha. Nem terheljük az emlékezetünket a képével. A legnagyobb büntetés a felejtés.”
Sziget-kék
Az a szép fényes nap
Disznótor
9. „Az emlékeket, sajnos, nem lehet átadni senkinek örökségül.”
Pilátus
Alvók futása
Merszi, Möszjő
10. „A sors nem pincér, nem vesz fel rendelést az életedre.”
Erőnk szerint
A macskák szerdája
Für Elise
1
/
10
kérdés
Tetszett a cikk?
Ajánlom
Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.