Zamárdi polgármestere, Csákovics Gyula két alkalommal is beszélt a település képviselőtestülete előtt arról, hogy tárgyal egy új repülős versenysorozat szervezőivel – értesült a 24.hu. Egy, a korábbi Red Bull Air Race-hez hasonló versenysorozatról van szó, melyet azonban már nem ezen, hanem World Championship Air Race (WCAR) néven indítanának el. Ehhez már a Nemzetközi Repülési Szövetség jóváhagyását is megszerezték.
A Red Bull még 2019-ben jelentette be, hogy gazdasági okok miatt megszűnik a műrepülő-világbajnokság. A versenyt 2003-tól a világ több pontján is megrendezték, ebből 12 alkalommal Budapesten. A fővárosi lakosság panaszai nyomán aztán 2019-ben az akkori főpolgármester, Tarlós István már nem adta meg az engedélyt az eseményre. Az utolsó hazai Red Bull Air Race-t ezért Zamárdiban rendezték meg és ezek szerint itt is térhet vissza a versenysorozat.
A testületi ülésen a polgármester azt mondta, 2023-ban lehet aktuális a rendezvény, melyet a sikeres műrepülő-pilóta Besenyei Péter is segítene szakmailag. Úgy tudni, elhangzott az is, hogy a rendezvény költségeibe a kormányzat és a Magyar Turisztikai Ügynökség is jelentősebb összeggel szállna be.
A 24.hu telefonos megkeresésére a polgármester elismerte, hogy szó volt az új repülős versenyről, ugyanakkor ennél bővebben egyelőre nem nyilatkozott róla.