nlc.hu
Szabadidő

Marge a visszatérésről

Marge: „A lányom adta nekem az erőt és a reményt, hogy újra énekelni kezdjek”

Marge új lemezt adott ki, a dalok nagy részét pedig a kislánya ihlette.

Egy percig sem pihent, de most visszatért a számos slágeréről ismert előadó, Marge. Anyák napjára időzítette lemeze megjelenését, hiszen életének nagy részét imádott családja teszi ki.

Marge

Fotó: Instagam

„Szerettem volna megkeresni magamban azt a szikrát, amit régen éreztem, amikor énekeltem. Amikor azért írtunk dalokat a barátaimmal, hogy utána kazettán visszahallgassuk és örüljünk magunknak offline. Zsuzs néven énekeltem korábban, és a bennem rejlő Zsuzs inspirálta a lemezt. Meghallgattam a régi a dalaimat, amik akkor foglalkoztattak, amikor még nem volt nyomás rajtam Marge-ként. 2020. december 31-én írtam a Pille, a Pendrive és a Magad című dalokat. Eltelt pár hónap és Fodor Máriusznak köszönhetően megismertem Hundred Sinset, ami az egyik legjobb dolog, ami most történhetett a hangommal” – mesélte a folyamatokról.

„A dalszövegek tekintetében fontosak nekem az aktuális társadalmi helyzetek adta témákat feszegetni. Milyen hatással volt ránk a pandémia, a háborús helyzet, és rám az első kislányom érkezése. Utólag úgy érzem, ő adta nekem az erőt és a reményt, hogy újra énekelni kezdjek, és meg merjem mutatni azt, aki lettem a gyökereimbe kapaszkodva, így ő is szerepet kap a lemezen. Nagyon sok változáson mentem keresztül az elmúlt években és ezek kellettek ahhoz, hogy most itt legyek. Tudom, hogy most jobban tudom már csinálni. De nem hagyhattam szó nélkül a hibáimat sem. A »ZSUZS« egy vallomás, és egy ajándék magamnak. Őszinte, nyers, van benne szorongás, fájdalom elengedés, befogadás, elfogadás, küzdelem és sok-sok szeretet. Olyan, mint amilyen én vagyok. Akinek fontos, hogy ki voltam és ki lettem és ki lehetnék még, ha jó úton maradok. Most szeretném jól csinálni. Ez a lemez anyák napjára ajándék magamnak. Önmagamat ajándékozom, hogy tessék, dolgozz vele. Ez vagy te. Ismerd meg, változtass, fogadd el és szeresd. Hundred Sins a legjobbat hozza ki belőlem, nagyon szeretek vele dolgozni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top