Először 1972-ben indultatok turnéra és azóta több mint nyolcvan országban több mint 2500 koncertet adtatok. Kereken ötven évvel később, mi az, ami továbbra is az úton tart titeket?
Rudolf Schenker: Több mint két évet pihentünk a koronavírus-járvány miatt. Csináltunk egy lemezt, és most turnézunk. Zenészek vagyunk, nem banki alkalmazottak vagy ügyvédek. Ez az életünk.
Matthias Jabs: Az elmúlt, kicsivel több mint két év volt eddig a leghosszabb szünetünk. De találkozni a közönséggel az egyik legjobb érzés a világon. Ott vagy a színpadon, játszod a zenédet és az emberek világszerte szeretik és tombolnak rá. Az is nagyon jó, amikor a stúdióban elkészítjük a zenét, de ez egy egészen elképesztő élmény.
Hétfőn Budapesten léptetek fel, harmadikán már Finnországban, ötödikén Svédországban, nyolcadikán már Norvégiában, és ez így megy tovább nem csak év végéig, hanem jövő év júniusáig. A honlapon most több mint negyven koncertdátum szerepel és a napokban is kerültek fel újak. Ez a tempó nem fárasztó?
Rudolf Schenker: Otthon maradni, és semmit sem csinálni, az fárasztó. Erre a koronavírus idején jöttünk rá. De most megint van lehetőségünk arra, hogy menjünk, lássunk klassz embereket és boldoggá tegyük őket a zenénkkel.
Matthias Jabs: Minél aktívabb vagy, annál kevésbé öregszel. Amit Rudolf mondott, igaz. Ha otthon maradsz és nem csinálsz semmit, valószínűleg elég gyorsan megöregszel. Ismerünk kortársakat, látjuk néha a volt osztálytársainkat, és hát nagy a különbség. Némelyikük szinte felismerhetetlen. A turnézás szellemileg és fizikailag is frissen tart minket. A színpadon állandóan rohangálunk és a zenénkre koncentrálunk. Használnunk kell az emlékezetünket, hiszen minden koncerten, minden dalt, minden hangjegyet fejből kell tudnunk. Ez jót tesz az agynak.
Fotó: Marc Theis
A közelmúltban a híres Wind of Change dalának szövegét átírtátok úgy, hogy a Moszkvát lecseréltétek Ukrajnára benne, ezzel kifejezve, hogy szolidaritást vállaltok a háború sújtotta országgal. Hogyan lehet, lehet-e egyáltalán egy globális közönséggel rendelkező együttesnek bármilyen ügyben kifejteni manapság az álláspontját úgy, hogy ne veszélyeztesse rajongói bázisa egy részének elvesztését?
Matthias Jabs: Szerintem semmi sem természetesebb annál, hogy Ukrajnával érez együtt az ember a jelenlegi helyzetben. Mindenkinek ezt kéne tennie pusztán amiatt, mert egy hatalmas hadsereg megtámadott egy országot, amely csak arra vágyott, hogy szabad lehessen. Ez egy olyan helyzet, amiben az embernek kötelessége állást foglalni. De fontos, hogy nekünk nincsen bajunk oroszokkal – persze a kormányt és a hadsereget leszámítva, akiket személyesen nem ismerünk. Nagy rajongói bázissal rendelkezünk Oroszországban és nagyon sajnáljuk, hogy a jelenlegi helyzetben ők sem jöhetnek hozzánk és mi sem mehetünk hozzájuk. Pillanatnyilag nem lenne a legbölcsebb dolog mondjuk Moszkvában koncertezni. De reméljük, hogy egy ponton a háború befejeződik és ismét lehetővé válik, hogy valamilyen civilizált formában éljünk egymással. Nem értem, miért kell 2022-ben egy ilyen helyzetet megélnünk. Ami történik, olyan, mintha egy korábbi századba tartozna. Hülyeség, őrültség, de ez van. Nagyon sajnáljuk azokat, akiket a háború érint, főleg a hétköznapi embereket Ukrajnában.
Rudolf Schenker: Soha nem adott országokat támogatok. Soha nem lehet tudni, hogy mi zajlik a politikában a színfalak mögött. Mi tudjuk, hogy az orosz emberek és az ukrán emberek nagyon sok szempontból hasonlítanak. Kijelenteni, hogy bármelyik ország vagy nép rossz, helytelen és csak a politika dimenziójában értelmezhető. Mi a békét hirdetjük. A Wind of Change is a béke dala, ehhez nem fér semmi kétség. És amikor elkészült, éppen a világ legnagyobb forradalmának lehettünk a tanúi, amely úgy zajlott le, hogy közben egyetlen lövés sem dördült el. Ez 32 évvel ezelőtt volt, és most, ami történik, ennek éppen az ellenkezője. Mi a békét képviseljük, ami azt jelenti, hogy a beszédnek vagyunk a hívei és nem a lövöldözésnek. De tényleg nem lehet tudni, hogy mi zajlik a színfalak mögött és ezt nagyon sokan nem értik a világban. Tömegek vannak, akik azonnal kijelentik, hogy „Ez a rossz!”, vagy „Az a rossz!”, közben nem ismerik fel, ha a háttérben taktikázás zajlik.
Ahhoz, hogy a Scorpionsnak nagy és hűséges nemzetközi közönséges és rajongói tábora van, nem kétséges, de az új generációs tagjai is a sajátjuknak érzik a hard rock műfajt?
Matthias Jabs: Nagyon is. A médiában a pillanatnyilag népszerű zenei műfajok kerülnek a fókuszba, de mi a rockot a tengerbe dobott kőnek szoktuk nevezni. Hullámok jönnek, mennek, de a kő mindig megmarad. Stadionokban lépünk fel és a koncertjeink telt házasak, rendszeresen hívnak minket zenei fesztiválokra. Ilyen például a hamarosan kezdődő Hell Fest, ami 80 ezer embert vonz be és már tavaly elkelt rá az az összes jegy. Tavaly, amikor még valamilyen szinten velünk volt a koronavírus. Persze a járványról ma már nem beszélünk, mióta háború van, A média fókusza nagyon gyorsan változik és most már egyáltalán nem fontos az, amiről több mint két éven keresztül minden nap lehetett hallani. Más fesztiválokra is megyünk. Az emberek akarnak rockzenét hallgatni. Tényleg nagyon nagy közönségünk van még akkor is, ha a zenei listáknak nem szerepelünk az élén.
Az elmúlt években azonban kialakult a számos társadalmi kérdésre igen érzékeny woke kultúra, amit egyesek – manapság leggyakrabban talán a humoristák – azzal vádolnak, hogy a különböző tabusított témák mentén beszűkíti az alkotói szabadságot és megfojtja a kreativitást. A hard rock műfaj esetén éreztek ilyesmit? Ma ugyanúgy elkészülhetnének azok a Scorpions slágerek, amiket 10, 20, 30 éve írtatok?
Matthias Jabs: Igen. Mi nem akarunk senkit megbántani. Nincsen szükségünk sértő vagy bántó gondolatokra ahhoz, hogy kreatívak legyünk. Zenénk alapját egy olyan érzés fűti, ami világszerte összeköt minket a rockrajongókkal. Van a rocknak egy szelleme, ami az egész világban jelen van és újabb embereket szólít meg, akik úgy érzik, általa ki tudják fejezni magukat. Mi játszunk a színpadon, mások szeretik hallgatni a zenénket és jönnek a koncertekre, de alapvetően mindannyiunkat ugyanaz az érzés járja át, ugyanaz a lüktetés jellemez. A legújabb lemezünk, a Rock Believer is erről a kötelékről szól, a rajongókkal közös történetünkről és a több mint ötven év alatt felhalmozódott élményeikről.
Hogyan álltok a közösségi médiához? Aktívak vagytok a különböző felületeken?
Matthias Jabs: Az együttes igen, de embereket alkalmazunk arra, hogy ezzel foglalkozzanak. Nem azok az emberek vagyunk, akik üldögélnek a vacsorájuk mellett, aztán lefényképezik és kiposztolják. Ehhez túl elfoglaltak vagyunk.
Fotó: Marc Theis
Magyarországon legendás zenei személyiségét veszítette el az Omega frontembere, Kóbor János „Mecky” személyében, aki tavaly decemberben hunyt el. Köztudott, hogy a Scorpionst és az Omegát hosszú évek óta barátság fűzte össze. Van esetleg olyan közös történet, amit meg tudnátok velünk osztani?
Rudolf Schenker: Emlékszem, évekkel ezelőtt meghívtak minket Klaussal, hogy közösen lépjünk fel. Nagyon jó volt a koncert, előadtuk a Wind of Change-et és a Gyöngyhajú lányból készült White Dove-ot, a koncert után pedig elmentünk együtt bulizni velük. Tényleg nagyszerű srácok. Egyébként nagyon vicces volt, hogy éveken át, folyton összetalálkoztunk velük a turnékon, amikor a buszunkkal a környező országokat látogattuk végig. Úgy tűnt, hasonló dolgot művelünk egyazon időben.
Matthias Jabs: Szeretnék itt helyretenni egy történetet. Barátoktól tudom, hogy a magyar sajtóban valaki azt írta, hogy Mecky minden alkalommal, amikor Budapestre érkeztünk, ott várt ránk a repülőtéren. De ez nem igaz. Egyszer valóban találkoztunk a repülőtéren és a koncertjeinkre is eljött, de ilyen, hogy minden alkalommal kijött volna a repülőtérre, nem volt.
Maradt még olyan hely, ahol nem léptetek fel és nagyon szeretnétek, vagy olyan hely, ahová nagyon szeretnétek visszamenni?
Rudolf Schenker: Dél-Afrikába nagyon jó lenne elmenni. Sok esetben lett volna lehetőség erre a nyolcvanas években, de akkor még apartheid rendszer volt, és nem tűnt jó ötletnek. De egyébként már tényleg mindenhol játszottunk. Emlékszem, hogy a Metallica énekesétől, James Hetfieldtől megkérdezték egyszer egy interjúban, hogy hány országban koncerteztek már és azt válaszolta, hogy „Hát, annyi helyen, mint a Scorpions, biztosan nem!‘” De az amerikaiak bolondok. Egy csomó helyre nem mernek elmenni, mert megszokták, hogy elsősorban az Egyesült Államokon belül turnéznak. Mi azonban németek vagyunk, és nekünk nagyon természetes, hogy mindenfelé utazgatunk.
Szóval mi már nyolcvan országba vittük el a zenénkkel a Love, Peace & Rock’n’roll üzenetét és az csodálatos dolog, hogy van egy új generáció, akik ellenzik a háborút, akik békét szeretnének, jönnek a gitárjaikkal és maguk is a Love, Peace & Rock’n’roll üzenetét adják tovább. Ez az az üzenet, ami minket is folyton mozgásban, az úton tartott. Hihetetlen élmény volt ennyi országot látni, ennyi különböző emberrel találkozni és a végén tényleg arra jutottunk, hogy az emberek igazából ugyanolyanok mindenhol. Mi tehát a gond? Miért kell akkor harcolnunk egymással?
Matthias Jabs: Szerintem ez az oka annak, hogy az űrlények eddig nem bukkantak fel a bolygónkon. Itt vannak valahol a közelben, de kicsit közelebbről szemügyre vették a világunkat és azt mondták, „Na nem! Túl sok a konfliktus és túl sok lenne vele a papírmunka!”.
