A Macarena úgy lett a kilencvenes évek egyik legnagyobb slágere, hogy az alkotói soha nem is találkoztak egymással

1996 második felét és az 1997-es év nagy részét egy irritálóan fülbemászó sláger – vagy nem is egyszerű sláger, inkább afféle kulturális jelenség -, a Macarena uralta; aki már tudatánál volt akkor, az nyilván emlékszik, aki meg nem, az nagyon szerencsés. A Los del Río nevű sevillai latinpop-duó dala 14 héten keresztül trónolt az amerikai Billboard Hot 100 csúcsán, Magyarországtól Ausztráliáig gyakorlatilag az egész világon maga alá gyűrte a slágerlistákat, a kislemezből meg állítólag 11 millió (!) példány kelt el.

A számhoz készült minimálklipben látható – mondjuk így – emlékezetes koreográfia pedig egy ún. táncőrületet is elindított, azaz ebben a bő egy-másfél évben boldog-boldogtalan úgy macarenázott, mintha nem lenne holnap: és nemcsak a diszkókban, a lagzikon és az osztálybulikon, hanem szó szerint mindenhol. Oprah a saját nevével fémjelezett, szupersikeres talkshowjában tartott Macarena-táncoktatást, a Demokrata párt 1996-os nagygyűlésének minden résztvevője – beleértve természetesen magát Hillary Clintont is – a Macarenára rázta (ezt feltétlenül nézze meg mindenki, az ínyenceknek pedig Al Gore sajátos Macarena-koreográfiájának megtekintését is jó szívvel ajánljuk), a New York-i Yankee Stadionban pedig beállították a tömeges macarenázás világrekordját, lepipálva ezzel a seattle-i Mariners két hónappal korábbi Macarena-rekordját. Szóval a Macarenát egyszerűen NEM LEHETETT kikerülni, noha azért sokan szívesen megpróbálkoztak volna ezzel.

Pedig a szám több szempontból is formabontó produkció volt. Egyrészt a Los del Río tagjai – legalábbis szórakoztatóipari mércével mérve – igazi matuzsálemeknek számítottak: Antonio Romero Monge és Rafael Ruiz Perdigones már ötven körül jártak ekkoriban, latinos ízű (rumba, szamba, tangó, flamenco stb.) koktélzenét játszó duójuk 1962 óta (!) létezett, és egészen népszerű is volt a spanyol nyelvterületen, ám azon kívül a kutya nem ismerte őket.

Másrészt meg az is elég meglepő volt abban az időben (bár természetesen nem példa nélküli), hogy egy nem angol nyelvű sláger tarolja le az Egyesült Államokat és az egész tágan vett nyugati világot; ráadásul a Macarena refrénjében olyan tempóban hadarnak, hogy a szöveget valószínűleg még közepesnél erősebb spanyolnyelvtudással sem lehetett elsőre kisilabizálni (igaz, a verzék angolul szóltak, de erre majd később visszatérünk). Szóval a Macarenában kétségkívül megvolt az a bizonyos novelty-faktor: azaz, ahogy azt a Scatman Johnról szóló cikkünkben is írtuk „furcsa volt, vicces, meghökkentő, szabálytalan, kicsit még talán bénácska is, de valamiért mégis működött”.

 A dal egyébként viszonylag hosszú és kalandos utat járt be, mielőtt igazi világslágerré vált. Az egész úgy kezdődött, hogy Monge és Perdigonez (ha valaki elfelejtette volna: a Los del Río két tagja) 1992-ben egy dél-amerikai turnén jártak, amelynek keretében eljutottak Venezuelába. Caracasban egy milliárdos üzletember, Gustavo Cisneros privát buliján vettek részt, ahol állítólag még az ország akkori miniszterelnökével, a latin-amerikai standardokhoz képest is rendkívül korrupt és diktatórikus hajlamú Carlos Andrés Pérezzel is lepacsiztak. A Macarenát viszont, hála a jó istennek, nem az ő alakja ihlette, hanem egy másik vendég (pontosabban fellépő), egy helyi flamenco-táncos, Diana Patricia Cubillán Herrera, akinek a produkciója annyira elbűvölte a két sevillai bájgúnárt, hogy Antonio Romero Monge gyakorlatilag ott helyben ki is találta a refrént csaknem a végleges formájában: Diana, dale a tu cuerpo alegría y cosas buenas!, ami szó szerint valami olyasmit jelent, hogy Adj a testednek egy kis örömöt, Diana.

Aztán a Dianából Magdalena, majd Macarena lett (mivel így hívják Monge lányát, habár az jó kérdés, hogy miért ír valaki olyan dalt, aminek a szövege a saját lányának testi örömeit taglalja), az akkor még végig spanyol szövegű, hagyományos latinos-mulatós stílusban fogant dal pedig felkerült a duó 1993-ban megjelent tizenhetedik nagylemezére. A szöveg eredetileg „egy szabad szellemű fiatal lányról szólt, aki szeret táncolni járni, és amíg a barátja, Vittorino a kötelező katonai szolgálatát teljesíti, addig ő más fiúkkal kavar, valamint arról álmodozik, hogy New Yorkba költözik, és új pasit talál magának.”

Aztán egy népszerű spanyol elektropop-duó, a Fangoria (amely egyébként a nyolcvanas évek elején még remek újhullámos popzenét játszott Alaska y los Pegamoides néven, de ez mellékszál) készített egy modern house/acid stílusú remixet a Macarenából, amely ki is jött kislemezen  és főleg Spanyolország, illetve Latin-Amerika klubjaiban robbant nagyot. Na meg Miamiban, ami egyrészt a partykultúra, illetve az elektronikus tánczene egyik központja volt már akkor is, másrészt meg nem véletlenül nevezték félig-meddig viccesen Latin-Amerika fővárosának. Itt figyelt fel a dalra a helyi, méltán ismeretlen Bayside Boys nevű, addig főként rádiós szignálokkal, reklámzenékkel és hasonlókkal foglalkozó dj/producer duó, akik a Fangoria-remixeket alapul véve 1995-ben csináltak egy újabb táncos verziót, amihez angol nyelvű – a spanyolnál valamivel pajzánabb – szöveg is készült; és íme, meg is született a kilencvenes évek egyik legnagyobb és legidegesítőbb slágere.

Furcsa, de az máig nem egyértelműen tisztázott, hogy ki is volt az a stúdióénekesnő, a dalbéli Macarena megszemélyesítője, aki jellegzetes orrhangon és erős akcentussal (vagy álakcentussal) énekelte fel a verzéket Bayside Boys-féle remixhez; a neve még a borítón sem szerepel. Az interneten a legtöbb helyen egy bizonyos Carla Vanessa nevével lehet találkozni, ám ő valószínűleg csak a koncertekre kísérte el a zenekart, és a stúdiófelvételnél még nem volt jelen. Ebben a – meglehetősen alapos – cikkben azt írják, hogy Patty  (avagy Patricia) Alfaro lehetett a titokzatos énekesnő, ami  már jóval valószínűbb, ugyanakkor róla sem található túl sok információ: ez mondjuk annak fényében elég meglepő, hogy mégiscsak az utóbbi harminc év egyik legismertebb dalának előadójáról van szó.

Annyit azért ki tudtunk deríteni, hogy Miamiban él (nahát), 1997 és 2006 között a New Kids On The Blockból ismert (vagy nem annyira ismert) Danny Wood felesége volt, zenészként és televíziós producerként is dolgozott, jelenleg pedig egy fitnesz-terem társtulajdonosa. Nagy valószínűséggel soha nem találkozott személyesen Antonio Romero Mongeval és Rafael Ruiz Perdigonesszel, ahogy egyébként a Bayside Boys tagjai sem. Állítólag még telefonon sem beszéltek.

És még néhány érdekesség a végére:

• A Bayside Boys-féle remixet le akarta tiltatni a Los del Río lemezkiadója, a  BMG, mivel a producerek nem kértek engedélyt az átdolgozáshoz. Azonban akkor már épp kezdett nagy slágerré válni a dal, úgyhogy a kiadó egy rövid hezitálást követően inkább beállt a produkció mögé. 1996 elején tehát Amerikába reptették a Los del Río tagjait (akik előtte még soha nem jártak az országban, és angolul sem nagyon beszéltek), majd leforgatták azt a bizonyos klipet az új változathoz. 
• A Fangoria viszont tényleg beperelte a Bayside Boyst, azzal az indokkal, hogy utóbbi egyszerűen lenyúlta a remixüket, vagyis plagizált. A spanyolok végül elveszítették a pert, noha az tény, hogy a miami páros túl sokat nem tett hozzá a Fangoria-féle verzióhoz, leszámítva a bugyuta angol szöveget.
• Meg még néhány hangmintát: a vissza-visszatérő gyöngyöző női kacajt a Yazoo nevű szintipopzenekar talán legjobb számából, a ’82-es Situationből vágták ki, és eredetileg Alison Moyet énekesnőtől származik. A Diploma előttből is szerepel benne egy mondat, amit Anne Bancroft mond Dustin Hoffmannak (I am not trying to seduce you – Nem akarom elcsábítani), de a Bayside Boys tagjai azt nem közvetlenül a filmből szedték, hanem egy 1992-es George Michael-slágerből, a Too Funkyból.
• Maga Michael Jackson is óriási rajongója volt a Macarenának, és készíteni is akart egy feldolgozást a Los del Río közreműködésével, de aztán olyan rohamosan kezdett hanyatlani az egészsége, hogy a dologból végül nem lett semmi.
• Antonio Romero Monge és Rafael Ruiz Perdigones egy ideig még igyekeztek meglovagolni a Macarena elképesztő sikerét (felvettek például egy karácsonyi verziót, ám azt direkt nem linkeljük be), de hiába: megmaradtak egyslágeres csodának. Amit valószínűleg különösebben nem is bánnak, hisz a Macarenából befolyó jogdíjaknak köszönhetően már régóta többszörös euromilliomosok. Bár már a hetvenes éveik közepén járnak, még ma is többé-kevésbé aktívan zenélnek, a legutóbbi klipjük épp most májusban jött ki.