A Népszava információi szerint néhány nappal ezelőtt egy látogató kólával öntötte le az egyik kiállított festményt a Szépművészeti Múzeum Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa című kiállításán. Az intézmény az első cikk megjelenésekor nyilatkozott hivatalosan az ügyben, de azóta kiderült, véletlenről van szó, egy látogató táskájában lévő szénsavas üdítőital palackja túlnyomás miatt szétrobbant, és az illető a vizsgálat során maximálisan együttműködő volt.
Ezzel párhuzamosan érkezett egy másik hír, miszerint klímaaktivisták ragasztották oda magukat a londoni Nemzeti Galériában John Constable egyik alkotásának keretéhez. „Ha nincs víz, mi haszna a művészetnek? Ha milliárdok szenvednek, mi haszna a művészetnek? Felragasztottuk A szénásszekér újragondolt változatát, amely a katasztrófába vezető utunkat mutatja be” – mondta az egyikük.
Valószínűleg mindenkinek megvan a maga véleménye a tiltakozásnak eme formájáról, van, aki egyetért vele, van, aki nem, de egy biztos, a művészeti alkotások és a róluk szóló diskurzusok fontos kérdéseket vethetnek fel. Ehhez viszont néha az kell, hogy a művészek feszegessék a határokat, sajátjukat és a társadalomét is, és persze az is előfordulhat, hogy valaki csak öncélú provokációnak szánja a művét, vagy az is, hogy egyáltalán nem akarja vele megváltani a világot, megváltoztatni az emberek gondolkodását, mégis ez történik.
Fotó: Kirsty O’Connor/PA Images via Getty Images
Mindig voltak olyan művészek, akik bátran szembefordultak az éppen uralkodó értékrenddel, hagyományokkal, és olyan témákat ábrázoltak, amelyek széles körben tabunak számítottak, sőt, egyenesen tiltották ábrázolásukat. És nem volt ritka az sem, hogy a háborgó tömegek (vagy éppen csak kevesek) hatására, megsemmisítették, lefoglalták, cenzúrázták azokat, de előfordult olyan is, hogy csak a festő és esetleg a modellje hírnevén esett csorba.
És lehet, hogy azt hisszük, már mindent láttunk, nincs semmi, ami meglepne minket, de ebben ne legyünk annyira biztosak, botrányok mindig voltak és mindig lesznek.
Nehéz is lenne felsorolni az összes alkotást, ami nagyobb port kavart, még akkor is, ha csak a festményeket vesszük sorra, de igyekeztünk összegyűjteni az érdekesebb vagy fontosabb műveket, amelyeket túl botrányosnak és provokatívnak minősítettek, legyenek ezek bármilyen nehezen is meghatározható kategóriák.
A meztelen valóság
Senki nem vonná kétségbe, hogy Caravaggio vagy Michelangelo milyen óriási művész volt, de abban a korban, amikor ők alkottak, még nem mindenki volt elragadtatva a műveiktől. A katolikus egyház körében például óriási felháborodást váltott ki a Sixtus-kápolna oltárképe, az Utolsó ítélet, amelyen fedetlen férfitestek voltak láthatóak, ezzel Michelangelo ugyanis egy nagyon fontos szabályt szegett meg. A megoldást végül az jelentette, hogy megbízták Daniele da Volterra festőművészt és szobrászt azzal, hogy fessen drapériákat a kényesebb területekre.
Francisco Goya spanyol festő két legismertebb képe A meztelen Maja (La maja desnuda) és A felöltözött maja (La maja vestida). Előbbi képet Goya 1799 és 1800 között festette, utóbbit pedig 1800 és 1805 között. A két festmény ugyanazt az asszonyt ábrázolja, ugyanabban a pózban, felöltözve, illetve meztelenül. És nyilván nem nehéz kitalálni, melyik változat volt az, ami miatt botrány tört ki. Igen, az akt volt az, ami miatt kénytelen volt még egy képet készíteni. Eredetileg persze azt kérték tőle, hogy a meztelen nőt ábrázoló képet fesse át, de Goya, akinek még az inkvizíció is a nyomába eredt, erre nem volt hajlandó. A képeket megfestésük után egyébként nem állították ki nyilvánosan, azok először Manuel Godoy miniszterelnök tulajdonába kerültek, majd miután kegyvesztett lett, VII. Ferdinánd spanyol király elkobozta tőle, ezek után pedig az inkvizíció foglalta le a túl obszcénnak tartott műveket. Egyes feltételezések szerint a festmények magát Alba hercegnőt ábrázolják, más források szerint pedig Godoy szeretője, Pepita Tudó állt modellt.
Fotó: Art Media/Print Collector/Getty Images
Néhány évtizeddel később Gustave Courbet francia festő ennél is korhatárosabb képet festett. A világ eredete című képen ugyanis egy meztelen nő látható melltől lefelé és combtól felfelé. Ugyan a világ 1866 óta sokat változott, de Courbet még mindig komoly hullámokat tud vetni: 1994-ben Franciaországban például eltávolítottak a könyvesboltokból egy regényt, amelynek borítóján a festmény reprodukciója volt látható, 2011-ben a Facebook letiltotta egy férfi fiókját, miután a festményt tette ki profilképnek, egy illető pedig be is perelte őket, mert szerinte megsértették a szólás- és véleményszabadságát azzal, hogy felfüggesztették a fiókját a kép megosztása miatt.
Courbet kortársa volt Édouard Manet, akit szintén nem kerültek a botrányok, ez főként a Reggeli a szabadban és az Olympia című képének köszönhető, mivel mindkettőn szerepel egy-egy meztelen nő. Előbbit nem is akarták bemutatni a Francia Akadémia égisze alatt működő, a kortárs festőművészek munkáit bemutató kiállításon, de egy ellenpontként létrehozott tárlaton mégis kiállíthatta azt, és néhány évvel később a Salon zsűrijét ismét sikerült megbotránkoztatni, ezúttal Olympiával, akiről elárulta, hogy valójában egy prostituált, aki a következő kuncsaftjára vár.
Ezek után biztosan van, aki nehezen értheti meg, hogyan tette tönkre majdnem két ember életét az a festmény, amin egy előkelő hölgy látható fekete ruhában. A Mme *** címmel bemutatott képről beszélünk, aminek bemutatója 1884-ben, a Párizsi Szalonban botrányba fulladt, olyannyira, hogy az alkotó John Singer Sargent el is hagyta Franciaországot. A festményhez, ami ma már a Madame X címet viseli, Virginie Amélie Avegno Gautreau, egy francia bankár felesége állt modellt. Az amerikai születésű hölgy Párizsba érkezve mindenkit levett a lábáról, számtalan művész szerette volna megörökíteni őt, de csak Sargentnek mondott igent. Bár a közös munka nem volt könnyű, de végül elkészült a kép, amin Párizs kedvence egy fekete, mélyen dekoltált, csillogó pántos ruhában pózol egy asztal mellett.
Forrás: VCG Wilson/Corbis via Getty Images
Túl sok?
Mi ebben nem látunk semmi rosszat, de akkor úgy gondolták, mind az öltözék, mind a testtartás túlságosan provokatív. A modell, aki a gyűrű alapján férjezett, külseje alapján pedig a társadalmi elithez tartozik, egy könnyűvérű nő hatását kelti. Ugyan a modell kilétét nem szerették volna nyilvánosságra hozni, de mégis kiderült, Virginie Amélie Avegno Gautreau látható a képen. Hogy mentse a helyzetet, Sargent a modell válláról éppen lecsúszó pántot átfestette, a címet pedig azért változtatta meg, hogy kicsit személytelenebbé tegye a művet.
A kedvezőtlen kritikák és a támadások mind a művész, mind a modell életére nagy hatással voltak, Gautreau hírnevét megtépázta a botrány, évekre visszavonult a társadalmi életből, Sargent pedig Londonba költözött. Igaz, karrierje ezzel nem ért véget, sőt, híres portréfestő lett, a későbbiekben pedig így írt művéről, ami oly sok mindenkit megihletett.
Azt hiszem, a legjobb dolog, amit valaha festettem.
Arról, hogy milyen nehéz újítónak lenni, azt sok művész is megtapasztalhatta, többek között Pablo Picasso is. 1907-ben alkotta meg Avignoni kisasszonyok című festményét, ami öt meztelen prostituáltat ábrázol, akik közül ketten afrikai maszkot viselnek. A kubizmus még csak ekkor éledezett, és emiatt nem is igazán értékelték abban az időben ezt a darabot.
Ezek a képek megcsúfolják a természetet, a hagyományt, az illendőséget. Borzalmasak
– írta egy New York-i folyóirat. A képet hosszú ideig nem is állították ki, és amikor 1916-ban mégis, akkor sem volt benne sok köszönet, a női meztelenség nyílt ábrázolásával sokkolta és feldühítette a közönséget. Ugyan ma már a modern művészet egyik fontos alapművének tartják, azért érik még kritikák, vannak, akik szerint Picasso túlságosan tárgyiasította a nőket, és a férfiakat akarta kiszolgálni ezzel az ábrázolásmóddal.
Fotó: Santi Visalli/Getty Images
És, ha már Picassóról esett szó, meg kell említeni egy másik művet is, ami teljesen más okból zaklatott fel oly sokakat. Ez az 1937-es Guernica, amin a baszk várost ért bombatámadás borzalmait festette meg. Az alkotást, ami a fasizmus bűneinek jelképévé vált, sokáig nem kerülhetett spanyol földre. Picasso megtiltotta, hogy ott legyen kiállítva addig, amíg a nép nem szabad, és nem él demokráciában.
Az ábrázolásmód miatt többen úgy gondolták, hogy az emberek számára értelmezhetetlen a kép, de nem minden kritikus fogalmazott meg ilyen rossz véleményt róla, sőt. A Guernica később a vietnami háború alatt is fontos szerepet kapott, voltak, akik tiltakoztak az ellen, hogy a New York-i MoMA-ban legyen kiállítva, mert ezzel azt sugallják, hogy ennek a fontos intézménynek joga van felháborodni mások, más országok bűnein, és figyelmen kívül hagynia a saját, vagyis az Egyesült Államok bűneit. Évekkel ezután pedig Tony Shafrazi művész és aktivista, aki később olyan óriások műveinek kereskedőjeként vált ismertté, mint Jean-Michel Basquiat, Keith Haring, Andy Warhol és Francis Bacon, a Kill all lies! (Le minden hazugsággal!) feliratot fújta a festményére.
Fotó: Burak Akbulut/Anadolu Agency via Getty Images
De nemcsak a háború borzalmai azok, amelyek heves érzelmeket, reakciókat váltanak ki. A Gross klinika Thomas Eakins amerikai festőművész leghíresebb alkotása, a festményen Dr. Samuel D. Gross, a Jefferson Orvosi Egyetem professzora látható, amint egy óriási előadóteremben hajt végre műtétet egy csontfertőzésben szenvedő betegen, és ami az alkotót saját élményén alapszik.
A Gross klinika egyike volt annak az öt festménynek, amivel az 1876-os Világkiállításra pályázott. A zsűri elsőre nemet mondott az alkotásra, de egy kedvező kritika hatására megváltoztatták a véleményüket. Igaz, mivel továbbra is „túl véresnek és brutálisnak” találták azt, ezért nem a szépművészeti pavilonban kapott helyet, hanem egy katonai mobilkórházat bemutató teremben tekinthette meg a közönség, amelynek tagjai közül sokan nagyon visszataszítónak találták, ahogyan Eakins lefestette a nyers valóságot, és persze a műkritikusok közül sem volt mindenki, akinek elnyerte a tetszését. Az idő Thomas Eakinst igazolta, Philadelphia városa például mindent megtett azért, hogy megvásárolják a festményt, amikor a Jefferson Orvosi Egyetem meg akart attól válni egy komolyabb összegért.
Fotó: Thomas Eakins/Buyenlarge/Getty Images
Ha megosztó témákról van szó, akkor vannak olyanok ezek között, amelyek esetében sokszor felmerül az, hogy illik-e azokat felszínre hozni vagy sem, szabad-e nagyobb nyilvánosságot kapniuk vagy sem.
Számos sorozatgyilkos van, akit sajnos komoly kultusz övez, vannak, akikről filmek és sorozatok is készültek, és bizony van, akiről festmény is. Myra Hindley az 1960-as években öt gyermeket ölt meg társával, Ian Bradey-vel, portréját az 1990-es években festette meg egy brit művész, Marcus Harvey a körözési fotója alapján. A képet 1997-ben a londoni Királyi Művészeti Akadémia egyik, fiatal művészeket felsorakoztató kiállításán mutatták be. Tiltakozásul lemondott a Királyi Akadémia négy tagja, illetve a megnyitó napján ideiglenesen le is kellett venni a festményt, ugyanis egy férfi tintával dobta meg azt, majd miután őt eltávolították a kiállításról, egy másik férfi tojásokat akart hajítani a képre, mindeközben pedig az épület előtt tüntetők egy csoportja várt, és köztük volt a pár egyik fiatal áldozatának édesanyja is.
Fotó: Michael Stephens – PA Images/PA Images via Getty Images