nlc.hu
Szabadidő

A díj, amit körberöhögnek a legnagyobb sztárok

Ezt a díjat még a legnagyobb sztárok is örömmel veszik át, aztán kiröhögik, hogy semmit sem ér

A világon jelenleg 500 nagyobb, és több ezer kisebb, helyi jelentőségű filmfesztivál létezik, és ezeknek jó részén adnak át díjakat. A legtöbb ezt halál komolyan gondolja, mintha bármi jelentősége lenne. A csehek azonban megtalálták a módját annak, hogy a díjazást jópofán, önironikusan csinálják, és még a legnagyobb sztárok is örülnek a Kristály Glóbusznak.

A Trópusi vihar című vígjáték egyik legszellemesebb pillanata volt, amikor a filmben látható egyik ál-előzetesben megemlítik a Síró majom-díjat. Már az abszurd név is jól jelzi, mennyi elborult, senki által sem ismert filmes díj létezik világszerte, amit halálosan komoly ünnepségeken adnak át a különböző zsűrik által kiválasztott filmeseknek. Persze vannak igazán komoly szakmai presztízzsel és előrelépéssel járó, sokak által ismert díjak, legyen az mondjuk az Oscar, a BAFTA, az Arany Pálma, az Arany Oroszlán, az Arany Medve, vagy akár Sundance, esetleg a Toronto közönségdíjai, sőt a lista ennél jóval hosszabb, de a helyzet az, hogy a legtöbb filmes díj valójában csak egy tiszteletkör. Ha már az ismert ember ráveszi magát, hogy elzarándokoljon egy filmfesztiválra, akkor már hozzávágnak egy életműdíjat is, hogy lehessen ünnepelni. Persze nyilván jólesik minden egónak egy kis simogatás, de ettől még ezek a díjak valóban nem jelentenek többet egy mutatós porfogónál, kivéve, ha esetleg némi pénzjutalom is jár melléjük.

A Karlovy Vary-i trükk

A Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál is létezik egy úgynevezett KVIFF Presidents Award, ami magyarra lefordítva gyakorlatilag egy Kristály Glóbusz, amit életműdíjként adnak azoknak a sztároknak és sztárrendezőknek, akik veszik a fáradtságot, hogy nyáron ellátogassanak a festői cseh fürdővárosba, hogy ünnepeltessék magukat a közönséggel. Ebben a részében még semmi különös nincs, hiszen ilyet a világon számos filmfesztivál csinál. Ami Karlovy Vary-t különlegessé teszi, hogy később az életműdíjat kapó sztárjaikat felkérik, hogy forgathassanak velük egy rövid, fekete-fehér filmecskét, melyeknek a végső tanulsága általában az, hogy kaptak ugyan egy díjat, de az szinte semmire sem jó, és még számukra sincs túl nagy jelentősége. Minden évben forgatnak egy új kisfilmet, és egyet-egyet minden egyes fesztiválos vetítés előtt lejátszanak, a közönség pedig hangos tapssal szokta jutalmazni az önironikus filmcsillagokat még akkor is, ha már századjára látták az adott kisfilmet. Szerencsére ezek a kisfilmek a fesztivál területén kívül is jópofa kis műveknek számítanak, így feltétlenül érdemes megnézni őket.

Karlovy Vary életműdíj kisfilm

Geoffrey Rush, Benicio del Toro és Bolek Polivka az 56. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon (Fotó: Gabriel Kuchta/Getty Images)

Casey Affleck esete a zacival

Casey Affleck egy lerobbant járgánnyal áll meg egy első ránézésre poros texasi kisváros zálogháza előtt. Egy régi kamera és egy fúró mellett a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon kapott életműdíját szeretné pénzzé tenni. A pult mögött álló idős asszony megnézi a cuccot, a kamerára és a fúróra ajánlatot tesz, majd a Kristály Glóbuszra ránézve azt mondja, hogy azt nem kéri, mert már amúgy is van neki egy pár – felmutat a polcra, ahol ott porosodnak –, és azoktól sem tud megszabadulni. A csalódott Affleck bedobja a kocsi platójára a díjat, majd elhajt.

John Malkovich és a semmit sem érő életműdíj

A jelenetben Malkovich épp New Yorkba érkezik Csehországból, ahol az indiai taxis beszélgetésbe kezd vele, mivel olyan ismerős neki. Elkezdi kérdezgetni a kissé morcos színészt, hogy milyen díjat kapott, sőt találgatni kezd, de nem jön rá. Amikor végül Malkovich kiböki, hogy Csehországban kapott életműdíjat, a taxis hümmög valamit, amitől a színész teljesen kiborul, mert úgy érzi, a sofőrje ezzel azt akarta mondani, hogy a díja és a karrierje egyáltalán nem ér semmit. Malkovichot mindig jó látni, amikor bekattan, és a taxist alakító színész méltó partnere ebben.

Andy Garcia és az ajtónyitás

Garcia megérkezik egy jókora villa elé, de hiába kopog, nem nyitnak ajtót. Telefonál, majd kiderül, hogy a házigazdával félreértették egymást, nem tudta, hogy ma érkezik, senki sincs otthon, és kulcsot sem hagyott a lábtörlő alatt. A sztár azt mondja, hogy valahogy megoldja, majd ránéz a díszdobozban fekvő Kristály Glóbuszára a csomagjai között, és a méretes és ránézésre is súlyos díjjal veri szét a zárat. Hogy aztán hátranézve meglássa az utcán várakozó rendőrt…

Danny DeVito és az ébresztőóra

Ez a legrövidebb film, amiben lényegében csak annyi történik, hogy a hotelszobája ágyában fetrengő Danny DeVito mellett megszólal az éjjeliszekrényen található szállodai telefonja, és mivel azt elsőre nem éri el, felemeli a kéznél lévő Kristály Glóbuszát, és azzal veri le a készüléket. Legalább erre jó.

Helen Mirren és a kísértet

Helen Mirren bajban van, ugyanis a túlméretezett Kristály Glóbusza nem fér el a polcán az Oscarja mellett. Bezárja a díszdobozába, de az rendre előtűnik a polcon, vagy akár a konyhai szekrényben. Mirren a házvezetőnőjét gyanúsítja, de úgy tűnik, a Kristály Glóbusz szellemének van baja a mellőzöttséggel.

Harvey Keitel és a baleset

Keitel épp New Yorkban kocsmázik begipszelt lábbal a törzshelyén, és a kocsmáros megkérdi tőle, mi történt. Elmeséli, hogy Csehországban járt egy filmfesztiválon, ahol díjat kapott, amit véletlenül átadáskor ráejtettek a lábára. „Shit Happens”, vagyis „Néha beüt a szar”, vonja le a tanulságot a pultos, amin Keitel elmosolyodik, és ő is csak megismétli a díja kapcsán a legfontosabb tanulságot:

Shit happens.

Jude Law és az autó

Jude Law kijön az otthonából, és megdöbbenve látja, hogy valaki lelopta a Rolls Royce-a orrdíszét az autó elejéről. Felhívja a márkaszervizt, és teljesen megdöbben azon, milyen összeget mondanak neki a cserére. Leteszi, majd bemegy a műhelyébe, előveszi az egyik polcra behányt Kristály Glóbuszt, lefűrészeli a talapzatát, majd a szobrot odateszi a kocsija elejére. Legalább erre jó.

Mel Gibson és a betörők

Betörők törnek be egy luxusházba, ahol az egyik polcon felfedezik a Kristály Glóbuszt. Fogalmuk sincs, mi lehet az, de el akarják tenni, mert hátha értékes lehet. Erre megjelenik pizsamában a ház ura, a Kristály Glóbusz-díjas Mel Gibson, és leméregnyilazza a gazokat, akik közül az egyikük még meg is jegyzi, hogy nagy rajongója a színésznek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top