Ezek a szobrok embereket öltek

Az amerikai Richard Serra a posztindusztriális dekadencia (vagy valami ilyesmi) egyik legavatottabb és legeredetibb művésze, aki főként olyan köztéri szobrokat készít – illetve készített, hisz 83 évesen már kevéssé aktív -, amelyek első pillantásra gigantikus, rozsdával borított vas- és acéltömböknek tűnnek; mármint látványos, mesterien megmunkált, ideológialiag alaposan aládúcolt rozsdás acéltömböknek, természetesen, nem holmi hétköznapi ipari hulladéknak. Ezek az alkotások nem csak külsejükben fenyegetőek, hanem időnként tényleg veszélyesek is tudnak lenni. Például 1971 novemberében, mikor a szobrász nem túl szellemesen Sculpture No. 3 névre keresztelt, két darab öt tonnás, egymásnak feszülő acéllemezből készült művét (amiről sajnos nem találtunk képet, de valami olyasmi képzeljünk el, mint ez) rakták össze a minneapolisi Walker Art Centerben, az egyik elem véletlenül kicsúszott a helyéről, és agyonnyomott egy Raymond Johnson nevű munkást, aki a felállításban segédkezett. A férfi ott helyben szörnyet is halt. Johnson felesége pedig pert indított Richard Serra és a múzeum gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, ám a vizsgálat során kiderült, hogy az acéllemezek gyártóját terheli a felelősség.

Egyébként 1988-ban is okozott egy kisebb galibát az egyik 23 tonnás Serra-acélszobor, amikor a New York-i Leo Castelli galériában lezuhant egy állványról, de akkor szerencsére senki nem sebesült vagy halt meg, csak néhány munkás szorult be mögé hosszú percekre. Az ugyancsak monumentális műalkotásokban utazó Alexander Calder gyilkos szobra, a Five Disks: One Empty szintén 1971-ben csapott le, akárcsak a Sculpture No. 3: az eset a Princeton Egyetemen történt, amikor a felállítás során az egyik tartókábel elszakadt, és két munkást agyonnyomott az irdatlan tömegű, absztrakt acélszörny.

A pszichedelikus színekben pompázó, interaktív installációiról ismert brit szobrászművész, Maurice Agis ennél sokkal rosszabbul járt. Az angliai Durham megyében 2006-ban felállított felfújható óriásszobra, a leginkább egy kozmikus ugrálóvárra emlékeztető Dreamspace V ugyanis a nagy szélben elszabadult, és kormányozhatatlan léghajóként sodródott a levegőben, noha többen is – egyebek mellett maga az alkotó – próbálták a földön tartani, de mindhiába; ami önmagában nem is lett volna tragédia, csakhogy a műalkotás belsejében tartózkodott két látogató is, akik repülés közben zuhantak ki a Dreamscape V-ból. Egyikük sem élte túl. Ugyan a nyomozás során végül megállapították, hogy a mű felállításával megbízott építőipari cég hibázott (túl kevés kötelet használtak ahhoz, hogy a gumipalotát a földi konzolokhoz rögzítsék), Maurice Agist is mélyen megrázta az eset: egyrészt, mivel ő készítette a szobrot, nyilván súlyos lelkiismeretfurdalás gyötörte, másrészt meg sokáig úgy tűnt, hogy ő is börtönbe fog kerülni gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. Bár aztán megúszta egy 2500 fontos büntetéssel, az egészsége megsínylette a hosszasan húzódó bírósági hercehurcát: 2009-ben, a baleset után három évvel elhunyt (igaz, ekkor már 77 éves volt).

A két világhírű becsomagolóművész, Christo és Jeanne Claude Az esernyők: Közös projekt Japánnak és az USA-nak névre keresztelt projektje már a kezdetektől el volt átkozva. Maga az ötlet (ami sem túlságosan izgalmasnak, sem eredetinek nem nevezhető) is csak nagyon nehézkesen valósult meg, hisz már 1984-ben kitalálták, de csak 1991-re lett belőle bármi. A Kalifornia és Japán partjainál felállított több ezer (!) darab, egyenként két méter magas és 485 kilós, műanyagból és acélból készült, arany-, illetve kékszínű esernyőből álló alkotás a kultúrák közötti békés párbeszédről akart volna közölni valami nagyon fontosat, de sajnos nem erről vált emlékezetessé. Hanem arról, hogy a szeles időjárás miatt (már megint!) az egyik kaliforniai ernyő kiröppent a helyéről, végiggördült az utcán, és halálra zúzott egy 33 éves járókelőt, Lori Keevil-Matthewst. Az installációt nem sokkal később elbontották, ám a munkálatok közben még egy haláleset történt: egy Nakamura Masaaki nevű japán darukezelő végzetes áramütést szenvedett, amikor az általa irányított gép karja egy nagyfeszültségű távvezetéknek ütközött.

Persze, időnként az is előfordul, hogy valaki direkt használ gyilkos fegyverként egy szobrot (nyilván nem egy egyedi műalkotást, hanem egy tömeggyártott tucatterméket). Csak néhány példa:

A 76 éves Frederick Gilliardot négy év börtönre ítélték, miután feleségét szabályosan agyonverte egy  húsvét-szigeti fejet ábrázoló – aligha méretarányos – szobrocskával. Egy Devendra Singh nevű férfi már életfogytiglant kapott azért, mert egy négykilós elefánt-faszoborral addig ütötte a nejét, amíg az meg nem halt (egyébként azért, mert a nő el akart válni tőle). Az ügyben vizsgálódó patológus azt vallotta a bíróságon, hogy ilyen súlyos fejsérüléseket, mint amilyeneket Mrs. Singh-nek okozott a férje, még soha nem látott. Aztán: egy Richard Gustav Forsberg nevű Santa Ana-i úr egy bizonyos istennőszoborral (hogy pontosan milyennel, az sajnos nem derül ki) verte halálra rákbeteg feleségét, majd feldarabolta és elhamvasztotta a holttestét, és fél éven át hazudott a közös barátaiknak a nő hollétéről. Különös véletlen (vagy nem véletlen!), hogy mindhárom eset 2013-ban történt. 2015-ben pedig a 62 éves Michael Gallagher gyilkolta meg a saját anyját egy önmagát (!) formázó kis szoborral, ami annyira bizarr, hogy jobb, ha itt most be is fejezzük.