Ahogy pár napja mi is beszámoltunk róla, bóklászó kengurut vettek videóra a Börzsönyben. Az állatot azóta is keresték, és végül kedden sikerült kézre keríteni az állatot a Pest megyei Verőcénél. Kovács Tamást kedd reggel hívta fel az unokatestvére azzal, hogy a Magyarkúti úton látták a kengurut. Motorral a helyszínre mentek, ahol meg is látták a kóborló állatot – írja a 0627.hu.
A motorról leszállva végül több mint fél órán át üldözték a kengurut, és csak társak segítségével járhattak sikerrel: végül öten zárták körbe a rémült állatot, hogy aztán hálóval elkaphassák. Belefuttatták, majd körbekerítették. Elmondásuk szerint a Fővárosi Állatkert egyik munkatársa is felajánlotta a segítségét, és azt javasolta, hogy nyugtatólövéssel kábítsák el, de erre végül nem volt szükség. A kimerült állatot megnyugtatták, lehűtötték vízzel és egy fejtakarót is tettek a fejére, amíg ideiglenes szálláshelyére, a Robirtokra vitték. Itt várja, hogy elmenjen érte a gazdája. A Robirtok tulajdonosa, Gyetvainé Zováth Anikó elmondta, hogy a kenguru nagyon vad és ijedt, bármilyen ember közeledésére vadul elkezd ugrálni. Náluk már voltak kenguruk a birtokon, és azok nem így viselkedtek. Az állat tulajdonosát már értesítették.