nlc.hu
Szabadidő

Lucille Ricksen tragikus élete

12 évesen felnőtt nőket alakított a filmtörténelem első gyereksztárja

A filmtörténelem első, vagyis legalábbis egyik első gyereksztárjaként emlegetik az amerikai Lucille Ricksent, akit azonban Hollywood egyáltalán nem kezelt gyerekként.

Ingeborg Myrtle Elisabeth Ericksen 1910. augusztus 22-én született Chicagóban, svéd bevándorlók, Ingeborg és Samuel Ericksen második gyermekeként. Szülei kisbaba korától kezdve hordták fotózásokra, annak érdekében pedig, hogy jobb lehetőségeket kapjon, nevét Lucille Ricksenre változtatták. Négyéves korától színpadi produkciókban is szerepelt, ötévesen pedig megkapta első filmszerepét a The Millionaire Baby című némafilmben. A fotómodellkedést ezt követően is folytatta, ebben az időszakban készült róla az a fotó is, melyen egy ablakban áll és meztelen testét csupán egy áttetsző csipkefüggöny fedi, éppen hogy. A valós életkoránál már ekkor is idősebbnek igyekeztek mutatni és ez a további pályáján is elkísérte.

Lucille Ricksen

Lucille Ricksen (Forrás: Wikipedia)

Lucille karrierjének építgetése konfliktusokat szült édesapja és édesanyja között, a helyzet pedig végül odáig fajult, hogy 1920-ban elváltak. Az anya Hollywoodba költözött Lucille-lel és bátyjával, Marshall-lal, onnantól kezdve pedig a még mindig csak 10 éves kislány munkáiból származó bevételek jelentették a család fő megélhetési forrását. Lucille hamarosan szerepet kapott az Edgar Pomeroy kalandjai című vígjátéksorozatban, melynek köszönhetően jelentős hírnévre tett szert. A korabeli sajtó az egyik legígéretesebb hollywoodi színésznőként emlegette. Ezt követően sorra kapta a felkéréseket színpadi- és modellmunkákra, valamint filmszerepekre. Csak 1920-1921-ben 12 filmet forgatott.

1922-ben a The Married Flapper című vígjátékban, a következő évben pedig a The Rendezvous című produkcióban már felnőtt nőket játszott, a filmstúdió pedig a sajtóban 16 évesnek hazudta az akkor 12-13 éves lányt.

Lucille Ricksen és John Harron

Lucille Ricksen és John Harron 1924-ben, a Behind the Curtain című filmben (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)

Lucille forgatásról forgatásra járt, a korszak legnevesebb rendezőivel és színészeivel szerepelt együtt, gyakran párhuzamosan több filmen is dolgozott. 1923-ban arról írtak a lapok, hogy egy párt alkot Charlie Chaplin féltestvérével, az akkor 38 éves Sydney Chaplinnel. Édesanyja nem ellenezte a kapcsolatot, mivel úgy vélte, az jót tesz a lánya karrierjének. A korabeli pletykák szerint – melyeknek nem tudni, mennyi valóságalapjuk volt – Lucille házasságot is kötött Chaplinnel, mi több, teherbe is esett tőle, ám abortuszra kényszerítették.

A végletekig túhajszolt életmód, a rengeteg kizsákmányolás megviselte a fiatal lány szervezetét, aki súlyos kimerültségtől és alultápláltságtól szenvedett. 1924 nyarán fizikailag és mentálisan is összeomlott és ágynak esett, ám ekkor még úgy tűnt, néhány hónapos pihenésre van csupán szüksége. Az állapota azonban rosszabbodott, végül tuberkulózist diagnosztizáltak nála. Édesanyja igyekezett távol tartani a filmeseket és a sajtót is a lányától, az egyedüli, aki hetente egyszer látogathatta, Paul Bern filmrendező és forgatókönyvíró volt. 

1925 február végén aztán Ingeborg a lánya betegágya mellett szívrohamot kapott és meghalt. Ezt követően Paul Bern, illetve Lois Wilson színésznő gondoskodott a lányról, Lucille azonban alig két héttel később, 1925. március 13-án elhunyt.

Források: Medium.com, Classicactresses.org

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top