Ki ne akarná tudni, hogyan éltek az őseink, milyen szokásaik voltak, miben hittek, milyen ruhákat, kiegészítőket viseltek, hogyan néztek ki ők, vagy épp az otthonaik? Olyan ránk maradt emlékeket mutatunk, amelyek izgalmas betekintést és/vagy új információkat nyújtanak az őseink életébe.
Falu a kőkorszakból
Az egyik legizgalmasabb érzés, amikor olyan helyen járunk, ahol szinte megelevenednek előttünk a több ezer évvel ezelőtt élet mindennapjai. Ilyen lehet sétálgatni a Shahr-Babak város közelében található Meymand nevű kőkorszaki falu barlanglakásai között. A település 35 kilométerre északkeletre fekszik Kerman tartományban, azon az úton található, amely Teheránt és a déli Bandar Abbas kikötőjét összeköti. Meymandról úgy tartják, hogy már 12 ezer évvel ezelőtt is létezett, és ami különleges benne, hogy nemcsak látványosságként maradt meg az utókor számára, hanem a sziklabarlangokat még ma is lakják. A falu meghatározó jellegzetessége, a több mint 300 földbe épített barlanglakás azonban közel sem olyan régi, mint maga a település, azok “csupán” 3-4 ezer éves múltra tekintenek vissza. A házakat egy seszínű, kopár dombsorba vájták kézzel, éles kőszerszámokkal, a domb üledékes kőzetének betonszerű állaga ugyanis elég puha ahhoz, hogy kézi munkával alakítható legyen, ugyanakkor elég kemény ahhoz, hogy a barlangi otthonok tetejét megtartsa.
Özvegy asszony az egyik meymandi barlanglakásban (Fotó: Eric LAFFORGUE/Gamma-Rapho via Getty Images)
A kutatások arra engednek következtetni, hogy a barlanglakások kezdetben vallási helyként működtek, később alakultak csak lakóotthonokká, amikor a telepesek egyre hosszabb ideig maradtak a helyszínen. Kandovánhoz, az ország másik troglodita falujához képest, amely 700 éve lakott, Meymand valóban ősi; az egyik legrégebbi fennmaradt település, mivel a régészek több mint 10 ezer éves kőfaragványokat és 6000 éves fazekakat fedeztek fel a helyszínén. A faluban jelenleg nagyon kevés, 130-150 ember él, a legtöbben félnomád pásztorok, akik a téli hónapokban a falu barlangjaiban élnek, nyáron viszont magasabb legelőkre költöznek, ekkor körülbelül 60 ember marad a faluban. Az Arkeo News azt írja, hogy a falusiak nem sokat tettek azért, hogy a táj természetes színeihez egyéb árnyalatot adjanak. Házaikban és utcáikon nincsenek cserepes virágok vagy dísznövények, de a falu kissé rideg megjelenését kiegészíti a lakosok spártai élete.
A településen összesen 406 barlangba vájt lakóegység található, 2560 szobával. Néhány barlanglakás öt emelet magas, és ezek nagy része elhagyatott. A falu persze nem turistamentes, a bejáratánál található egy nyolcszobás vendégház is, és néhány lakónál is lehet szobát foglalni. A vendégházban nemezszőnyegek, falakba vájt ágyak, világítás és közös, gőzfürdős fürdőszobák várják a régi Iránra kíváncsi látogatókat.
A falu az UNESCO világörökség része, sőt, 2005-ben elnyerte az UNESCO Melina Mercouri nemzetközi díját.
Egy nagylelkű, rejtélyes idegen sírja
Pompeii városából, ahol rabszolgák küzdöttek életre-halálra a nép szórakoztatására, és amelyet Kr. u. 79-ben maga alá temetett a Vezúv forró lávája még ma is sok érdekesség kerül elő. Bár a mai Pompei város közelében, Campania tartományban, Nápolytól nem messze elhelyezkedő romvárosnak a kétharmadát már feltárták, egész városrészek akadnak, amelyeket még nem fedeztek fel. Az egyre több feltárásból egyre pontosabb képet kapunk arról, hogyan éltek a régi Pompeii-ben, így az is tudható, hogy a tehetősebb réteg mindennapjai nem szűkölködtek mulatozásokban, gladiátorjátékokban, ahogy viszályokban sem. Erről mesél legalábbis az a sírfelirat, amelyet 2017-ben a déli városfalaknál lévő Stabiai-kapu környékén fedeztek fel egy XIX. században emelt kiszolgáló épület helyreállítási munkái során.
A Journal of Roman Archaeology tudományos folyóirat számolt be arról, mit is jelentenek a feltárt szövegek, amiket évekig nem tudtak megfejteni, és amelyek pontosították a korábbi ismereteket azzal kapcsolatban hányan és hogyan élhettek Pompeii városában. Az írásokból a kutatók azt is megtudták, hogy milyen lehetett az a személy, akit a sírban elhelyeztek. Mint kiderült, a felirat egy hatalmas ünnepséggel kezdődik, amelyen az eltemetett személy férfivá válását ünnepelték, és erre a lakomára hivatalos volt Pompeii minden polgára (szabad, felnőtt férfija). A feljegyzések szerint hihetetlenül sok, 416 gladiátor vett részt a napokon át tartó küzdelmekben, ami jóval több, mint a szokásos 30 vagy annál kevesebb, akik a szokásos pompeji játékokon harcoltak. A nagy vendégsereg azt is mutatja, hogy befolyásos leszármazottról lehetett szó, hiszen összesen 456 darab, hatalmas méretű, háromüléses kanapéhoz szervírozták az italokat-ételeket, amelyeken akár tizenöt személy is el tudott feküdni. A vendégsereg tényleg hatalmas volt, a szöveg szerint 6840-en mulatoztak az ünnepségen.
Fotó: Pompei Régészeti Park
A felirat beszámolt a nehezebb időkről is, beleértve a négy éven át tartó éhínséget és egy olyan gladiátorjátékot, ami nagy zavargásokba torkollott Nuceria és Pompeii lakosai között. A véres összecsapások miatt betiltották a helyi gladiátorjátékok szervezését, a főszervezőt, Livineius Regulust pedig száműzték. A szöveg arra is kitér, hogy nem pusztán Livineiust, hanem Pompeii legfőbb városi vezetőit, az abban az évben hivatalban lévő két duumvirt is elzavarták a városból. A kutatók szerint valószínűleg Gnaeus Pompeius Grosphus és örökbefogadott fia, Gnaeus Pompeius Grosphus Gavianus voltak a további érintettek.
A rejtélyes férfi magas társadalmi státuszát az is igazolja, hogy a felirat szerint Nero császár az ő kedvéért engedte meg, hogy a duumvirek visszatérjenek otthonukba. Az elhunyt, rejtélyes személy híres volt jó cselekedeteiről is, az éhínség ideje alatt a szegényeknek segített: egyrészt az általa felvásárolt gabonát jóval olcsóbban bocsátotta a rendelkezésükre, másrészt ingyen kenyeret is osztott.
A kutatók úgy tartják, hogy az eltitkolt személyű férfi egy bizonyos Gnaeus Alleius Nigidius Maius volt. Erre enged következtetni az is, hogy számos, már megtalált pompeii viasztábla és felirat említi a nevét, amely kiegészíti a fent ismertetett életrajzi részleteket. A szöveget Massimo Osanna, a Pompeii Régészeti Park főigazgatója fejtette meg még 2018-ban, aki szerint ezek az új információk segíthetnek például annak a meghatározásában is, hogy akkoriban 20-30 ezren lakhattak a városban. (ezt a korábbi kutatások alapján 15-20 ezerre tették)
És, ha már a gladiátorok is szóba kerültek, a régészek időről időre rábukkannak olyan holmikra is, amelyeket a harcosok használtak küzdelem közben. Mint például ez a bámulatosan megmunkált, gazdagon díszített bronz lábszárvédőt, amely szintén Pompeiiből származik, és már jóval több mint egy évtizede egy kiállítás keretében járja a világot. A harcosok lábára készített öntvény extra védelmét szolgált a harcban.
A lány, akit felajánlottak az isteneknek
A régészek egyik legnagyobb szenzációja, amikor jó állapotban lévő holttestekre bukkannak. Mint például annak a 13-15 éves lánynak a földi maradványaira, aki az Inka birodalomban élt 500 évvel ezelőtt. A National Geograhic azt írja, hogy a kutatók szerint a lány a capacocha nevű, emberélet feláldozásával járó rituálé áldozata lett, az istenek ajándékaként a hegycsúcson végezte be egy két másik gyermekkel, egy kislánnyal és egy kisfiúval, akiknek a teste ugyancsak hihetetlen épségben maradt meg a több száz év ellenére. Mindhárman halálra fagytak.
A La Doncella-ként emlegetett lány fejdíszt és szertartásos tunikát viselt halála napján. A tudósok szerint kukorica pálinkát itattak vele már hetekkel korábban, azt nem tudni, hogy a felkészítés, vagy a szenvedés csökkentése céljából, és a szájában még mindig ott voltak a koka levelek darabkái, amelyeket az inkák a magassági betegség hatásainak enyhítésére rágtak. A test azért maradt meg ilyen jó állapotban, mert a lány alvás közben megfagyott, és a száraz, hideg levegő konzerválta őt a 6000 méteres tengerszint feletti magasságban. A testet Llullaillaco vulkán tetejének közelében, Argentína északnyugati részén találták még 1999-ben. Ez akkoriban régészeti szenzációnak számított, hiszen ez volt az egyik legjobban konzerválódott múmia, ami valaha régészek találtak, még vér is volt a testében, és a belső szervei is megmaradtak. A három testet egy speciális, a hegyi körülményeket imitáló üvegszekrényekben tárolják, az argentin Alta Montaña Archeológiai Múzeumban.
Fotó: SWNS/Profimedia
Aranynyelű múmiák
A mumifikálódott testeket érintve muszáj megemlíteni az egyiptomiakat, akik különösen jártasak voltak a test mumifikálásában, és kifejezetten nagy hangsúlyt fektettek a temetkezésre. Vallási okokból a mumifikálás gyakran az állatokra is kiterjedt, pláne, ha az valamelyik tehetős, befolyásos személy kedvence volt.
Theodore M. Davis tárta fel 1906-ban azt a sírt, amely II. Amenhotep sírja mellett található, a Királyok Völgyében, és amelyből származik az alábbi fiatal pávián mumifikálódott teste is. Az állatot, ahogy ennél az eljárásnál szokás, kizsigerelték, és a röntgenfelvételek azt is kimutatták, hogy az állat törzsébe több, nagy csomagot helyeztek el, amelyek látszólag földet tartalmaznak. Ezeket arra használták, hogy megtartsák az állat eredeti alakját.
2021 februárjában egyiptomi és dominikai régészek 16 temetkezési helyet találtak az Alexandria melletti Taposiris Magna templomban.
A nyughelyek átvizsgálásakor találták meg azt a múmiát, amelynek a szájába egy nyelv alakú arany amulettet helyeztek. Az amulett nagy megtiszteltetésnek számított, ugyanis akkoriban hittek abban, hogy ez megadja a halottnak azt a képességet, hogy tudjon beszélni az istenekkel.
2021 novemberében a régészek az olaszországi Pompeii egyik külvárosában egy tökéletesen ép szobát fedeztek fel, amelyben rabszolgák laktak. A Pompeji városfalától mintegy 700 méterre északnyugatra fekvő Civita Giuliana városrészben található, az egykori kiterjedt villa szűkös lakóhelyiségében talált tárgyak között három faágy, egy éjjeli edény és egy fém- és szövetárut tartalmazó faláda is szerepelt. A Gurardian azt írja, hogy a felfedezés csaknem egy évvel azután történt, hogy ugyanabban a villában megtalálták a Vezúv Kr.u 79-ben történt kitörésének két áldozatának maradványait, akikről úgy vélik, hogy egy gazda és rabszolgája voltak. Egy szekértengelyt is felleltek a helyiségben, amely a régészek szerint valószínűleg egy kis család szerény lakhelyéül szolgált, akik a villa mindennapi munkáját végezték, beleértve a szekér előkészítését és karbantartását is. Gabriel Zuchtriegel, a pompeji régészeti park igazgatója szerint a felfedezés “kivételes”, különösen azért,
mert ritka betekintést nyújt “azoknak az embereknek a valóságába, akik ritkán jelennek meg a történelmi forrásokban, amelyeket szinte kizárólag az elithez tartozó férfiak írtak”.
A Civita Giulianaban feltárt szoba (Fotó: Profimedia)
És még egy 2021-es érdekesség, szintén a múmiákhoz kapcsolódva. Ma már azt is meg tudják állapítani a tudósok, hála a legújabb technikai vívmányoknak, hogy egy szarkofág milyen kinézetű embert rejt. 2021 végén az Business Insider tudományos riportere, Dr. Marianne Guenot számolt be arról a szenzációról, hogy 3D CT szkennerrel sikerült “kicsomagolni” egy fáraót, vagyis roncsolásmentes technikával sikerült bepillantani I. Amenhotep fáraó múmiájának belsejébe. A kairói Egyiptomi Múzeumban őrzött ereklyét 1881-es megtalálása óta nem bontották meg. A képek “példátlan részletességgel” mutatták meg I. Amenhotep testét, aki Egyiptom 18. dinasztiájának második fáraója volt, i. e. 1525-ben több mint két évtizedig uralkodott. A komputertomográfiás technika segítségével sikerült megállapítani, hogy a férfi 168 centiméter magas volt, körülmetélt, keskeny állal, kicsi orral, göndör hajjal, enyhén elálló felső fogsorral rendelkezett, és fülbevalót hordott a bal fülében. A mostani részletes CT-vizsgálat alapján az is kiderült, hogy csontszerkezete szerint a fáraó 35 éves volt, amikor meghalt. A Frontiers in Medicine szaklapban közölt tanulmány szerint a fáraónak még mindig vannak göndör hajfürtjei, és egy foga sem hiányzik.
