„A gyászfeldolgozás csak romeltakarítás, utána kezdődik az építkezés” – Sterczer Hildával és Pál Emőkével beszélgettünk

TóCsa | 2022. Október 10.
Erőss Zsolt özvegye (vagy ahogy magát a könyvében hívja: nagykövete), Sterczer Hilda történetéről és gyászfolyamatáról szól a Magasságok és mélységek című mélyen emberi film. Hilda bőrébe a Valanból ismert csodás erdélyi színésznő, Pál Emőke bújt. A párossal terápiáról, a sajtó érdeklődéséről, gyászfolyamatról és arról is beszélgettünk, mi fikció a filmben és mi nem.

Hilda, Zsolt halála annak idején komoly sajtóérdeklődést váltott ki irántad is, amit nem lehetett könnyű megélni. Nem nagy teher a film kapcsán újra a média érdeklődésének középpontjába kerülni?

Sterczer Hilda: Ez igazából kicsit váratlanul ért. Még a producereket is meglepte, hogy ilyen nagy sajtóérdeklődés mutatkozik majd irántam. Ezért örülök, hogy most itt van velem Emőke is, így nem csak rám hárul ennek a teljes terhe. Bátran kérdezzétek őt is, nagy örömmel ajánlom. (nevet)

Emőke, ez az első nagy filmfőszereped, ami egy színészi karrierben mindenképp fordulópontnak számít. Hogyan éled ezt meg?

Pál Emőke: Igazából ez csak magyar filmben az első főszerepem, román filmben már kaptam főszerepet korábban, csak azt a magyar közönség nem ismeri. Az érdeklődés a két film iránt nehezen összehasonlítható, mert az egy nagyon-nagyon kis rétegnek szóló művészfilm volt. A Magasságok és mélységek iránti érdeklődés sokkal-sokkal nagyobb, vagyis abban igazat adok, hogy ez számomra is egy új helyzet. Rengetegen érdeklődnek, kíváncsiak rám, főleg itthon, Romániában. Mindenkit az érdekel, mikor lesz már itt vetítve a film, mert szeretnék ők is megnézni.

Pál Emőke a Magasságok és mélységek című filmben (Fotó: JUNO11)

Úgy tudom, azért is tartottál picit a szereptől, mert nem találtál magadban sok közös pontot Hildával. Én most találtam egyet: mindketten oktatással, fiatalokkal, gyerekekkel foglalkoztok.

Pál Emőke: Amikor Sándor (Csoma Sándor, a film rendezője – a szerző) felkért erre a szerepre, még nem tanítottam, sőt még a doktorimat sem írtam meg, és nálunk nem lehet az egyetemen doktori nélkül tanítani. Ez még az a szakasz volt, amikor a forgatókönyvet írta és a támogatásokért pályázott. Szóval akkor ez még nem volt egy közös vonás Hildával, de most már az. (nevet)

Hilda, te éreztél valamiféle lelki rokonságot Emőkével, amikor először találkoztatok? Egyáltalán szükség van ilyesmire? Nem elég egy jó színésznő, aki csak eljátssza, hogy olyan, mint te?

Sterczer Hilda: Én azért igényeltem valamiféle lelki rokonságot. Ugyan megbíztam Csoma Sándorban, hogy jó színésznőt talál, de nekem nagyon megnyugtató volt, amikor volt egy közös mászótermi napunk Emőkével meg a stábbal, és Emőke abszolút hozta azt az „Én akkor is tovább mászok” attitűdöt, ami rám annyira jellemző. Éreztem, hogy jól van, ez én vagyok. Rögtön szimpatikus volt ez az „Akkor is megyek tovább” hozzáállása.

Pál Emőke: Színészként is maximalista vagyok, nagyon megvisel, ha nem tudom a maximumot nyújtani. Nem ez volt az első falmászásom, egyszer korábban már Csoma Sándorral is másztam, és akkor döbbentem rá, hogy sok edzésre és munkára lesz szükségem ahhoz, hogy valamennyire megközelítsem, milyen legalább az edzés része annak, ha az ember hegyet mászik. Egy magashegyi hegymászónak komoly fizikumra és erőlétre van szüksége, és amikor Hildával másztunk, már ezerrel dolgoztam azon, hogy erősödjek a szerephez és ezt megtapasztaljam. Egy nagyon vagány falmászó teremben voltunk többféle nehézségi szintű útvonallal, és mivel akkor már kerestem a kihívásokat, egy nehezebbre mentem fel.

Miután végeztél a film forgatásával, a mászás része maradt valamennyire az életednek?

Pál Emőke: A filmre való felkészülés során sokat jártam a természetbe. Anyukám nagy túrázó, úgyhogy ő többször is vitt magával. Viszont amikor a projekt véget ért, azzal ez a része is véget ért számomra. Egy színész életében mindig jön egy következő projekt, ami speciális kihívásokkal jár. Idén nyáron például egy musicalen dolgoztam, így a szabadidőmben sokat énekeltem. Mindig új területek és feladatok várnak rám, aztán idővel elhagyom őket.

Élvezted a szerepre való fizikai felkészülést?

Pál Emőke: Az edzőterembe járás része elég érdekes volt. Az nem az én világom, és elsőre furcsák voltak számomra azok az emberek, akik oda járnak. Amikor először voltam, kérdeztem az edzőmet, hogy miért nézegeti magát mindenki a tükörben? Mindenki csak állt, feszített és nézegette az izmait. Mondta az edzőm, hogy ilyenkor azt nézik, mennyit fejlődtek az izmaik. Rá fél évre én is ugyanúgy nézegettem magam. (nagyon nevet) Teljesen beszippantott, de azért annyira nem, hogy visszamenjek. Most éppen keresek valami olyan mozgásformát, amit szeretek. Talán a jógázáshoz fogok visszatérni.

Hilda, mielőtt megtudtad, hogy Emőke bújik majd a bőrödbe a filmben, nem volt olyan magyar színész, akiről el tudtad volna képzelni, hogy téged játsszon?

Sterczer Hilda: Sosem gondoltam volna, hogy valaha film készül rólam, így nem volt ilyen bakancslistám. (nevet) Amikor Csoma Sándor megkeresett az ötlettel, már megvolt, hogy Emőke játszana engem, így felesleges lett volna bárki máson gondolkodni. Nem morfondíroztam azon, hogy ki lehet méltó arra, hogy engem eljátsszon. (emelt hangon, ironikusan, utána nagyot nevetve) Úgy álltam hozzá a filmkészítéshez, hogy én ehhez nem értek. Sándor a rendező és a forgatókönyvíró, az ő dolga, hogy csinálja meg jól, és ha ő Emőkét választotta, az azért történt, mert nagyon jó színésznőnek tartja.

Sterczer Hilda a film sajtóeseményén (Fotó: MéM Press Event)

Azt már több helyütt elmondtátok, hogy a ti esetetekben nem volt szempont a külső hasonlóság, de úgy látom, hogy egy másik fontos szerepben azért igen. Vagy csak szerintem hasonlít Trill Zsolt eléggé Erőss Zsoltra?

Sterczer Hilda: Szakállal tényleg nagyon visszahozza Zsolt karakterét, eléggé hasonlítanak, viszont emberileg nagyon távol állnak egymástól. Szinte egymás ellentétei. Erőss Zsolt egy szűkszavú székely volt, aki egyszer a nap elején elmondta, hogy oda, és amíg nem változott semmi, addig az úgy maradt. Trill Zsolt viszont folyamatosan sztorizik, beszél… Ő egy nagyon extrovertált ember. Úgy tudom, hogy ez előnyére vált a munkának. Itt mindenki nagyon izgult, mindenki a legjobbját akarta nyújtani, Trill Zsolt meg a lazaságával és a profizmusával szépen oldotta a feszültséget.

Hilda, amikor először láttad a kész filmet, mi volt a reakciód?

Sterczer Hilda: A vásznat nézve teljesen visszajött Erőss Zsolt, mintha őt láttam volna. Trill Zsolt nagyon szépen megformálta azt a karaktert, ami számomra Zsolt volt. Már-már hátborzongató, lúdbőrözős élmény volt nézni. Ránéztem a filmre, és szinte megelevenedett Erőss Zsolt.

Olvasva a könyvedet nekem úgy tűnt, hogy a film eléggé hű maradt a történetetekhez. Elárulnátok egy-két kulisszatitkot arról, hol vannak a legnagyobb különbségek benne a valós eseményekhez képest?

Pál Emőke: Én egy adott ponton elvesztettem a fonalat, hogy mi benne a valóság és mi a fikció, de egy ívre határozottan emlékszem, hogy a valóságban nem történt meg: Gerda (Erőss Zsolt és Sterczer Hilda lánya – a szerző) eltűnése.

Sterczer Hilda: Ez így van. Többet nem osztok meg, maradjon titok. (mosolyog) Az azért elég vicces, hogy a közönségtalálkozókon a legtöbbször pont a fikciós elemekre szoktak rákérdezni, hogy „Az tényleg úgy volt?” Többnyire a legerősebb érzelmeket kiváltó pillanatok állnak a legtávolabb a valóságtól, ugyanakkor szükség volt rájuk, mert ezeket az érzelmeket meg kellett jeleníteni.

Ha változtattak valahol a történeteden, előtte megbeszélték veled?

Sterczer Hilda: Mindent megbeszéltünk. Úgy hiszem, az összes fontosabb forgatókönyv-változtatást láttam, és az összes nagyobb változtatásról beszéltünk. Előfordult, hogy például az én egyik gondolatomat egy másik szereplő szájába adták, de ez így volt jó, mert valahogy ki kellett mondódjon a filmben ez a gondolat.

Trill Zsolt és Pál Emőke a Magasságok és mélységek című filmben (Fotó: JUNO11)

A film egyik producere, Sümeghy Claudia egy podcast vendégeként elmesélte, hogy egy ponton még az is megfordult a rendező fejében, hogy a két gyerekből csak a nagyobbik legyen benne a filmben. Ez hogy történt?

Pál Emőke: A forgatókönyvben elő volt készítve, hogyan zajlik majd a kisgyerekkel a jelenetek felvétele. Mivel a film egy hegymászó párosról szól, a kisbabájukat hordozókendőben vitték magukkal a mellkasukon vagy a hátukon. Viszont amikor ugyanezt próbáltuk a forgatáson is megcsinálni, falakba ütköztünk. A szerepre kiválasztott ikerkisfiúk nem voltak hajlandók elviselni a hordozókendőt. Ők a Covid időszak alatt születtek, a szüleik nem jártak ki velük sokat, és mivel ikrekről van szó, egy szülő nem is tudja hordozni őket kendővel, ezért nem nagyon használták. Nyilván egy anyuka nem csatol magára elöl és hátul is egy gyereket. Amikor eljött a pillanat, hogy betegyük őket a kendőbe, nem voltak túl kooperatívak. (nevet) Próbáltuk őket valahogy rávenni, de nem igazán ment, és ez volt az a pillanat, amikor Csoma Sándor elbizonytalanodott, hogy tényleg kellenek-e a filmbe. Végül meggyőzték őt, hogy igen, és ez volt a jó döntés. A filmben nagyon szeretem azokat a jeleneteket, amikben a kisfiúval játszom, bár nagyon nehéz volt felvenni őket. Sokat kellett dolgozni azon, hogy a képhatáron belül maradjon, ne nézzen a kamerába és valahogy le tudjam foglalni a figyelmét. (nevet)

Sterczer Hilda: Szép jelenetek lettek.

Hilda, mennyire ment könnyen az, hogy a gyerekeiteket is hozzászoktassátok a rendkívül aktív életmódotokhoz?

Sterczer Hilda: Hátrányos helyzetű gyerekek voltak, ugyanis nem volt választásuk. (nevet) Arra nagyon hamar rájöttem, hogy a természetben a babakocsizás nem opció, így mindkét gyerekre nagyon hamar rákerült a hordozókendő. Minden anyának vannak háklijai, az enyém az volt, hogy ha esik, ha fúj, délelőtt és délután is el kell menni sétálni. Abban nőttek fel, hogy a természet fontos, és rendszeresen járunk túrázni.

Minket a feleségemmel már azért hülyének néztek, amikor hét hónapos terhesen kijött velem egy koncertre a Sziget Fesztiválra…

Sterczer Hilda: Ilyenkor jellemzően hegymászó közegben voltunk, és ott ez teljesen elfogadottnak számít. Csak hegymászók látták, hogy hathónapos terhesen még mászom a Tátrában, és senki nem szólt rá semmit. (nevet) Néha Zsoltnak kellett lebeszélnie, hogy már ne csináljam. Előfordult pár érdekes helyzet. Amikor Gerda kilenchónaposan még szopizott, a jégfal alatt gyorsan megszoptattam, odaadtam Zsoltnak és másztam egy kis jeget. De a hegymászó-közösségben semmi nem elég extrém. (nevet)

Pál Emőke a Magasságok és mélységek című filmben (Fotó: JUNO11)

Emőke, a hegymászók gondolkodásmódját sikerült magadévá tenned?

Pál Emőke: Nemcsak Zsolték történetével foglalkoztam, sok utánajárással készültem a szerepre. Hegymászó dokumentumfilmeket néztem, illetve más olyan özvegyekkel is néztem interjúkat, akik a hegyen veszítették el életük párját. Addig eljutottam, hogy intellektuálisan felfogjam, hogyan gondolkodnak, és miért gondolkodnak így, de ettől még nem tettem magamévá. Soha nem jutna eszembe felmászni egy 8000 méter magas hegyre. (nevet) Túlságosan féltem az életemet ehhez.

Hilda, ha nagyok lesznek a gyerekeid, el fogsz még indulni ilyen csúcsmászásra, vagy ezt már végleg magad mögött hagytad?

Sterczer Hilda: Ezt már elengedtem. Telik az idő, én se leszek már fiatalabb. Be kell látni, ha valami véget ért. Azzal, hogy Zsolt meghalt, eltűnt mögülem az a tapasztalt társ és támogató közeg, ami ezeket a mászásokat lehetővé tette.

A legtöbb hegymászónak a párja is hegymászó?

Sterczer Hilda: Ez változó. A gyerekszülés miatt nem annyira előnyös egy kapcsolatban, ha egy nő is hegymászó. Nekem csak sokkal rosszabb volt ettől, hiszen visszavágytam a hegyre, de nem mehettem a gyerek miatt. Sokkal jobban viselte az otthonmaradás nehézségét az, aki nem mászott, mert amúgy sem hívta őt semmi a hegyre. Tudok példát jól és nem jól működő hegymászó-hegymászó és hegymászó – nem hegymászó kapcsolatra is, szóval inkább emberfüggő a dolog. Nem emiatt marad meg egy kapcsolat és nem emiatt ér véget. Nem feltétlenül a hegy köt össze vagy választ szét.

Pár hónapja egy ausztrál színésznő mesélte nekem, mennyire nehezére esik gyászoló karaktereket játszani, és mennyire megviseli őt. Emőke, ez számodra is egy lelkileg megterhelő feladat volt?

Pál Emőke: Többnyire drámai szerepeket osztanak rám, valahogy ezekkel találnak meg, szóval sokszor éltem már meg, hogy a karaktereimnek komoly lelki fájdalmai vannak. Ezt az állapotot nem könnyű kikapcsolni magamban. A Magasságok és mélységek esetében ezt a forgatás elején kezeltem rosszul. Az első hét egy mélyrepülés volt. Sokszor mentem úgy haza, hogy bennem maradtak dolgok, amiket otthon kisírtam magamból. A forgatás második felére szerencsére sokkal lazább lettem, a jelenetek is jobban mentek emiatt. Akkor már könnyebb volt a munkanap végén letenni a szerepem fájdalmát. A forgatás végével pedig nagyon tudatosan igyekeztem magam mögött hagyni ezeket az érzelmeket.

Hilda, téged egy hosszú, ha jól tudom kétéves terápia húzott ki a gyászfolyamatból. Miért volt az elején annyira nehéz belekezdeni?

Sterczer Hilda: Valójában két év volt a gyász, és még további három évbe tellett, hogy a jelenlegi Hilda ki tudjon épülni. A gyászfeldolgozás csak romeltakarítás, utána kezdődik az építkezés. Ez további három év munkája volt még. Az összes krízis az őrült nagy baj mellett egy lehetőség arra, hogy az önfejlesztés útjára lépjünk. Engem is ez indított el az önismeret útján.

Szerencsére a terápiára járás már felénk is egyre inkább elfogadott, mégis még mindig sokkal kevesebben használják, mint tőlünk nyugatabbra. Mit gondoltok, miért?

Sterczer Hilda: Nem tanultunk meg beszélni az érzéseinkről. Itt olyan traumák történtek a világháborúban, amikről nem lehetett beszélni, és ennek máig ott a nyoma a családjainkban. Jellemző szituáció, hogy történik otthon egy nagy összeveszés, a felek kétfelé alszanak, és két-három nappal később minden megy tovább a régiben, mert muszáj továbbmenni, de valójában sosem beszélik meg a gondjaikat, sosem mondják el, hogy mi történt, mit éreztek és mi fájt, mert nem tanulták meg az eszközöket, amikkel hozzáférnének a saját érzéseikhez. A terápia előtt én is csak annyit tudtam magamról, hogy nem vagyok jól, de nem tudtam megfogalmazni, mi pontosan a bajom. A terápia során tanultam meg leásni magamban odáig, hogy hozzáférjek a legbelső érzéseimhez és meg tudjam fogalmazni, mi bajom van.

Trill Zsolt és Pál Emőke, Erőss Zsolt és Sterczer Hilda szerepében (Fotó: JUNO11)

A könyvedben írsz arról, hogy a hitbéli kérdések és a háziasszony szerep már Zsolt halála előtt is feszültséget hozott az életedben. Mit gondolsz, segített volna, ha már akkoriban elkezdesz terápiára járni?

Sterczer Hilda: Abszolút. Én mentálhigiénét végeztem, szerintem mindenkinek szüksége lenne rá, hogy önismeretet tanuljon. Mindenkinek megvannak a maga kisebb-nagyobb sérülései, és ezekkel jó foglalkozni. Ha nem tesszük, rossz döntéseket hozunk. Rossz munkát, rossz társat választunk, rosszul éljük meg a párkapcsolatainkat, a munkakapcsolatainkat, a barátságainkat… Sokszor a sebeink és a fájdalmaink mentén reagálunk. Jól mondod, hogy ma már nagyobb a tudatosság az emberekben, és keresik a módját a jobb önismeretnek. Van persze ennek egy kellemetlen mellékhatása is: sok lett a kókler azok között, akik azt ígérik, hogy majd segítenek, de ők nem fognak.

Emőke, egy színészileg eljátszott gyászfolyamat után is indokolt lehet egy terápia, vagy ez azért már túlzás?

Pál Emőke: Én kötelezővé tenném. Ha szétnézek a környezetemben, mindenki jár terápiára, én is. Kisebb-nagyobb megszakításokkal gyerekkorom óta járok. Az önismeret nagyon fontos egy színész munkájában és életében, és ebben sokat tud segíteni.

A filmet már játsszák a mozik, ti is ott voltatok néhány vetítésen. Volt valami, ami meglepett benneteket a közönség reakciójában?

Pál Emőke: Én láttam egy korábbi vágatot is Sándor laptopján egy kis képernyőn. Igazából egyáltalán nem tudtam követni a filmet, mert nem a filmet láttam, hanem minden jelenetről eszembe jutott valami forgatási emlék, és azzal foglalkoztam, hogy melyik jelenetnél melyik beállítást választották vágáskor. Nem állt össze a fejemben a film, ezért nagyon megijedtem, hogy mi van, ha nem működik. Valójában Miskolcon láttam először, és a sok pozitív visszajelzésen és a nagyon jó kritikákon lepődtem meg. A forgatás során állandóan elégedetlen voltam magammal, és minden este úgy mentem haza, hogy ez ma sem jött össze. Ehhez képest nagyon szépen összeállt végül. (nevet)

Sterczer Hilda: Emőkét minden kritika kiemeli azzal, hogy vállán viszi a filmet. Remélem, Emőke, kezdesz megbékélni magaddal. (nevet)

Pál Emőke: Most már nyugodtan alszom. (nevet)

Sterczer Hilda: Engem az emberek visszajelzései leptek meg. Olyan síkokon is hat a film, amire sosem gondoltam volna. Persze minden sík valamilyen veszteséghez kötődik, de ezen belül nagyon változatos módokon kapcsolódnak hozzá az emberek. Az is magáénak érzi, aki a munkahelyét vesztette el, de az is, aki a kislánnyal tudott nagyon együtt érezni, mert gyerekként ő is mindig így várta haza a távol dolgozó édesapját, mint a filmbeli Gerda. Megdöbbentő, hogy végignézik az emberek a filmet, és nem tudnak mozdulni utána. Végigmegy a stáblista, mire nagy nehezen képesek összeszedni magukat. Nem vártuk, hogy ekkora hatással lesz a nézőkre, és nagyon örülünk neki, hogy így alakult.

A Magasságok és mélységek még látható a magyar mozik műsorán.

Exit mobile version